A Jon Peddie Research elemzői publikálták legfrissebb munkájukat, amely arról ad képet, hogy az idei év harmadik negyedévében pontosan hogyan teljesített a videó vezérlők szegmense, illetve a piac egyes résztvevői.
Az adatok szerint a videó vezérlők szállítási mutatója 16,7%-os növekedést könyvelhetett el az előző, második negyedéves teljesítményhez képest, de a növekmény éves szinten még ennél is nagyobb: 18,4%. A rendkívül jó teljesítmény mögött nagyrészt az Intel Sandy Bridge architektúrája köré épülő Core i sorozatú processzorai állnak, amelyek rendkívül jól fogytak, így nem csak a videó vezérlők piacának teljesítményét, hanem az Intel piaci részesedését is jelentősen növelték. A teljes videó vezérlő piacot tekintve – amelyben a videokártyák és az integrált videó vezérlők egyaránt jelen vannak – az Intel végzett az első helyen, a második az AMD, a harmadik pedig az Nvidia lett.
Az Intel a piac 60,4%-át tartja kézben, ami jelentős növekedés az idei év második negyedévében tapasztalt 54,8%-os eredményhez képest. Az AMD piaci részesedése ezzel egy időben egy picit csökkent, még annak ellenére is, hogy a gyártó időközben hódító útjára indította „A” sorozatú Llano APU egységeit. A vállalat az idei év második negyedévében elért 24,4%-os piaci részesedésével ellentétben a harmadik negyedév folyamán csak a videó vezérlők szegmensének 23%-át tudhatta magáénak. A harmadik helyen lévő Nvidia ennél is rosszabb helyzetben van. A gyártónak a második negyedév folyamán még 20,1%-os részesedése volt, ám ez az eredmény a harmadik negyedév folyamán 16,1%-ra mérséklődött, azaz jelentős mértékben csökkent. Ez utóbbi tény azzal magyarázható, hogy a cég kiszállt az integrált videó vezérlők szegmenséből - állítják az elemzők. A vállalat videokártyái továbbra is jól fogynak: ebben a tekintetben a cég növekedést is el tudott érni.






























