A Google a napokban egy igencsak meglepő felvásárlással hívta fel magára a figyelmet: az óriáscég bekebelezte a Boston Dynamics-et, ami speciális, meglehetősen ígéretes robotok fejlesztésével foglalkozik.
Az egyelőre sajnos nem derült ki, hogy a Google pontosan mennyit fizetett a vállalatért, de a felvásárlás tényét azért már elismerte a cég vezetése. A Google meglehetősen nagy tempóban terjeszkedik a robotika szegmensében, ugyanis az elmúlt hat hónap folyamán – a Boston Dynamics-szel együtt – nyolc robottechnológiával foglalkozó vállalatot vásárolt fel, igaz, ezek közül minden bizonnyal utóbbi volt a legnagyobb falat.
A Boston Dynamics 1992 óta létezik, alapítója pedig egy korábbi MIT professzor, Marc Raibert. A cég egy ideje állatszerűen mozgó, négy lábbal rendelkező robotok fejlesztésével foglalkozik, amelyek előnye abban rejlik, hogy lábaik miatt sokkal hatékonyabban és eredményesebben mozognak a folyamatosan változó, kihívásokat is szép számmal tartogató terepen, mint kerekekkel vagy lánctalpakkal ellátott társaik. A robotok első kiadásai még meglehetősen esetlenül mozogtak, de a legújabb modellek már egész ügyesen elboldogulnak és nehéz terepeken is tudnak haladni, igaz, mozgásukon és képességeiken még azért van mit csiszolni. Persze a vállalat mérnökei nem is lazsálnak: a robotok elképesztő tempóban fejlődnek.
Aki figyelemmel kíséri a Boston Dynamics munkásságát, bizonyára találkozott a vállalat legérdekesebb robotjaival. A legnépszerűbb robot a BigDog nevet viseli és nevéhez hűen igazi nagykutyaként viselkedik. A BigDog remekül elboldogul havon vagy jégen, de akár egy több kilogrammos téglát is el tud hajítani, ha kell. Érdekesség, hogy a BigDog akkor sem borul fel, ha megrúgják, azaz mozgáskoordinációja és egyensúlyérzéke meglehetősen fejlett.
Komoly figyelem övezi a Cheetah fejlődését is, amelynek különlegessége, hogy akár 46 KM/h-ás sebességgel is képes futni, azaz a leggyorsabb futókat is könnyedén lekörözi – igaz, egyelőre csak futópadon üzemel. A repertoárban egy másik nagymacska is lapul, amely a WildCat nevet viseli. Ez a robot "csak" 25 KM/h körüli sebesség elérésére képes. A sort az LS3-as modell zárja, amely kifejezetten terepre termett. Ez a négylábú szerkezet extrém terepen is helytáll és kiválóan alkalmas teherhordásra: a robot 180 kilogrammnyi teherrel is meglehetősen ügyesen lépked a sziklák között. A cég ráadásul emberszerű robotot is fejleszt, amely az Atlas nevet viseli.
Hogy mi lesz a felvásárlás után? Az már biztos, hogy a Boston Dynamics hadiipari szerződései, illetve megállapodásai továbbra is érvényben maradnak és a cég tovább folytatja tevékenységét e területen. A Google persze nem hadiipari felhasználáson, sokkal inkább meglévő problémák megoldásán gondolkodik. A cég egyelőre nem fejtette ki, hogy pontosan milyen projekteken dolgozhatnak majd a Boston Dynamics és saját szakemberei, de több érdekes lehetőségről is pletykálnak.
A robotok remekül alkalmazhatóak lennének például katasztrófa sújtotta övezetekben történő bevetésre, ahol különböző mentési feladatokat láthatnának el. Emellett idővel akár a háztartásokban és az oktatási intézményekben is megjelenhetnek. A robotok a fogyatékkal élők, illetve idős emberek szolgálatába is állhatnak, így segíthetnek a mindennapi feladatok elvégzésében, sőt, ezzel egy időben még akár egészségfelügyelettel kapcsolatos teendőket is elláthatnak.
































