PICIT KÉSIK AZ AMD RX 500-AS VIDEOKÁRTYA-SOROZATA?

Az átnevezett videokártyák egy héttel később érkezhetnek a tervezetthez képest, ugyanis az AMD szeretne hozzájuk minél jobb drivereket készíteni.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2017. márc. 16. 9:01
Picit késik az AMD RX 500-as videokártya-sorozata?

Az AMD következő generációs videokártyái, amelyek a Radeon RX 500-as sorozatot erősítik, a korábbi pletykák szerint már áprilisban megjelenhetnek, legalábbis nemrégiben egyes források ezt állították. Akkoriban az is kiderült, hogy az új videokártya sorozatban tulajdonképpen átnevezett modelleket találhatunk, ugyanis az RX 400-as család tagjai köszönnek majd vissza nagyrészt, csak magasabb órajelekkel.

Galéria megnyitása

A legfrissebb hírek szerint az RX 500-as sorozat tagjai a korábban tervezetthez képest egy héttel később érkezhetnek, vagyis nem április 11-én (a RYZEN R5-ösök rajtjakor), hanem április 18-án mutatkoznak be. A Polaris 11 és Polaris 10 alapokon nyugvó „újdonságok” mellett Polaris 12 alapú videokártyák is érkezhetnek, amelyek az abszolút belépőszintet vehetik célba – az RX 500-as sorozatban tulajdonképpen csak ők lesznek újak. Az RX 480-ból magasabb órajeleken ketyegő RX 580 lesz – és a képzeletbeli létra alsóbb fokain tanyázó RX 400-asok is hasonló jövő elé néznek. Az egyelőre kérdéses, hogy a Polaris 12 alapú termékek pontosan milyen típusjelzés(eke)t kapnak.

Hogy miért csúszik a bejelentés? Az információk szerint azért, mert még szükség van némi munkára ahhoz, hogy a drivereket tökéletesíthessék – ez bőven megér egy hétnyi extra várakozást, ha a végeredmény is jó lesz. Az átnevezett videokártyák segítségével költséghatékony termékpaletta-frissítést végezhet a vállalat. A csúcskategóriába a VEGA alapú megoldásokat szánja a gyártó, amelyek egyszerűen csak az RX VEGA nevet kapják. Az egyelőre nem világos, hogy az RX VEGA elnevezés egy termékcsaládot vagy csak egyetlen videokártyát takar-e, de néhány hónap múlva erre is fény derül. A VEGA segítségével ismét visszatérhet az AMD az abszolút csúcskategóriába, ahol az Nvidiának egy ideje nincs megfelelő konkurenciája – legalábbis ez a cél.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

25 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2017. márc. 16. 17:48
#8
Samanoske
Samanoske
2017. márc. 16. 16:52
#7

Katt hogy lehet ekkora hülyeséget beszélni?

A HD 7xxx-nél az R7-ek is modernebbek,fejlettebbek és a 7850-től jók az új driverek.

Nincs semmilyen avultatás,vagy ha igen akkor ez van a tv-től kezdve mindenhol,mert ezeket 1 éve is beletehették volna.

Nv-nél is van gond nyugi,kopaszított vackok,nem véletlen fogyasztanak kevesebbet.

Amúgy nem 1 hetet csúsznak hanem 2-őt mert április 4.-én kellett volna jönniük,ami rohadt jó mert a 485 meg kimaradt,pedig novemberre ígérték.

Nem csak órajelet növelnek hanem a fogyasztást is csökkentik,legalábbis a 475/485-nél erről volt szó.Az szép lenne ha itt nem az lenne.

Driver meg nem változik,úgyhogy más kamut találjanak ki.

TheRealTsL
TheRealTsL
2017. márc. 16. 13:29
#6

[off]A HD7000-es széria teteje támogatott, az alja már rég legacy. Ezek 2012-es kártyák. Másik oldalon a 2010-es GTX 400-as sorozat is megkapta a múlt heti frissítést.

Az akármilyen matekkal is plusz két év.[/off]

B_Real
B_Real
2017. márc. 16. 15:43

HD7200-300-400-500-600 kártyát nem tudsz venni külön, mit kell ezen értetlenkedni? Még azt szeretném megtudni tőled, hogy az eredetileg 60$-os 7730-at vagy pl. a 160$-os 7770-et hogy lehet a 7000-es széria "tetejének" nevezni. :D

Viszont akkor ha valaki azt írja, hogy az NV tovább támogatja a termékeket, akkor a másik cikknél ne azzal jöjjön, hogy az összes 970 tulaj már lecserélte a kártyáját a következő generációsra... Mókás, na. Ennyi lett volna a lényeg. Kettős mércét érzek.

B_Real
B_Real
2017. márc. 16. 13:16
#5

A másik mókás aspektusa a mondandódnak, hogy 3 éves kártyák támogatását kéred számon, miközben más AMD-s híreknél mindig azt írja az a szokásos pár ember, hogy a tulajok a GTX 970-üket már rég lecserélték a következő generációs 1070-re stb. és nem várnak a Vega-ra. :D Akkor hogy is van ez?

gaborw
gaborw
2017. márc. 16. 12:20
#4

Mondjuk szeretném lecserélni az R9 390X-et, jelenleg az RX480 gyengébb nála! Max. a Vega lesz opció, úgyhogy remélem nem nyárig kell vele várnom! :(

katt777
katt777
2017. márc. 16. 12:46

Majd kiderül, hohy compute számításokra király, játékokban meg szar, mint a Ryzen. Szép lenne.

Meteoreso
Meteoreso
2017. márc. 16. 11:13
#3

Csúscskártya az AMDnél olyan mint a Szitek mindig kettő van belőlük az univerzumban. Tehát kétféle Vega mindenképen lesz 1/8 os eltolással.

AZ érthető hogy nem akar egyszerre promózni a Ryzen 5-el szépen csepegtetni kell ezt.

Ez a Rebrand refress csak azért kell mert NV magasabb Memória órajeles példányokat ad ki, de az 590-nek kellene feltenni a koronát az 500-as sorozatra amiről nincs hír ezért elvileg nem létezik...

B_Real
B_Real
2017. márc. 16. 11:46

Ez azért nem igaz, mert az 500-as sorozatról 2-3 hónapja is volt hír (emlékeim szerint kis órajel emelésről és fogyasztás-optimalizálásról volt szó akkor), az emelt memória órajelű GTX 1060 és 1080 pedig csak a 1080 Ti hivatalos megjelenés-bejelentésekor derült ki.

tonyo77
tonyo77
2017. márc. 16. 11:02
#2

Na ha jól értelmezem akkor a Polaris készlet marad csak némi órajel emelés és esetleg egy kis gyártási finomhangolás lesz benne . Akkor részemről ezeket az elnevezéseket adtam volna inkább RX485, RX475 RX465 RX450 stb.... l. Saját vélemény : jobban is csengene, mert így "megtévesztés" szaga van az egésznek. De hát a marketing...............

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2017. márc. 16. 16:58

Sapphire HD7790 -em tökéletes az új dríver .

BeKATTantál haver ? vagy csak megártott a napsütés !?

Vigyázz az egészségedre , mert hamarosan gutát kapsz.

Tyrel
Tyrel
2017. márc. 16. 10:34
#1

Ha csak átnevezett kártyák lesznek mi a francot kell "tökéletesíteni" a driveren? Ugyan azzal fog menni mint az RX400-as széria...

Pecek_2sd
Pecek_2sd
2017. márc. 16. 12:11

Vegáról most sincs semmi hír, elég valószínűtlennek tartom hogy jövő hónapban csak úgy puff megjelenik, nem jellemző az amd re. Nyár elején sanszosabb.

Vissza az oldal tetejére