A Farming Simulator 17 számos újdonságot tartogat idénre. Egyrészt bekerülnek a választható női karakterek, elvégre senki nem mondta, hogy csak egy férfi lehet farmer. Másrészt pedig lehetőségünk adatik sertések tenyésztésével is foglalkozni, így a játék most már nem csak az agrármunkáról szól.
Természetesen az utóbbi az, ami felháborította az egyébként mindenen felháborodó nemzetközi állatvédő szervezetet, a PETA-t. A meglepetés azonban most érkezik: a PETA-nak nem azzal van baja, hogy foglalkozhatunk malacokkal, hanem azzal, hogy a játék csak a sertéstenyésztés és értékesítés "szép" részét mutatja meg, azt már nem, hogy az állatokat lemészárolják a vágóhídon.
A PETA nyilatkozata szerint a Farming Simulator 17-nek vagy be kéne vonni a játékba azokat a "rémálomszerű körülményeket", amik szerintük a vágóhidakon uralkodnak, vagy át kéne nevezni a játékot Vegan Farming Simulator 17-re, és teljesen kihagyni belőle az állatokat. Ezen kívül "a PETA arra buzdít mindenkit, aki túl undorítónak találná az állatok levágását egy játékban, hogy a való életben is tegye félre az állati hullákkal teli tányérokat, és váltson át kegyetlenségtől mentes vegán ételekre".
A PETA persze rendszeresen köt bele filmekbe, játékokba és egyéb termékekbe, jellemzően eléggé furcsa módon - és a furcsát itt értelmezze mindenki vérmérséklete szerint. Legutóbb például a Super Meat Boy című játékkal volt bajuk, egészen egyszerűen azért, mert utálják a húst, és a játék nevében a "meat" ugyebár húst jelent. Azzal már nem nagyon foglalkoztak, hogy valójában a játék főszereplője egy bőr nélküli fiú volt, és semmi köze nincs az elfogyasztásra szánt állati húshoz, ami ellen a PETA erősen tiltakozni próbál.