Egy ideje már szinte biztosan tudjuk, hogy folytatást kap a kiválóan sikerült Shadow of Mordor, ám sem a Monolith, sem pedig a Warner irányából nem érkezett még semmilyen hivatalos kommunikáció - pedig a csapat már évek óta dolgozik az új részen.

Most azonban az amerikai Target áruházlánc figyelmetlensége miatt kikerült néhány információ a folytatásról. Ezek szerint a játék címe Middle-earth: Shadow of War lesz, és a Kotaku úgy tudja, hogy marad a két főszereplő az első részből: Talion és Celebrimbor (utóbbi ugyebár a szellemi síkon akciózik továbbra is).

Úgy néz ki, hogy a történet ezúttal is Mordordban játszódik, a tét azonban emelkedett. Főhősünk (vagy főhőseink) ugyanis egy új Gyűrűt szeretnének kovácsolni, ami talán még a Szauron által készítettnél is erősebb.

Valószínűleg ennek lesz köszönhető, hogy ezúttal már nem csak magunkra számíthatunk, hanem egy ork sereget toborozhatunk magunk köré, és elindulhatunk meghódítani mindenféle erődítményeket, és a végére belülről vehetjük majd át az irányítást Mordor felett.

Ez tehát azt jelenti, hogy a visszatérő és tovább fejlesztett Nemesis-rendszer mellé egy új csapatmenedzsment is bekerül.

Az is kiderült, hogy legalább négy kiegészítő érkezik majd a játékhoz, ám a Gold Edition mellé alapból megkapjuk a szezonbérletet is. A DLC-k a következő neveken szerepelnek, ezekből is levonhatunk némi tanulságot:

• Slaughter Tribe Nemesis Expansion

• Outlaw Tribe Nemesis Expansion

• The Blade of Galadriel Story Expansion

• The Desolation of Mordor Story Expansion

A Nemesis-kiegészítők új ork törzsekkel, ellenfelekkel, küldetésekkel, képességekkel, fegyverekkel és erődökkel érkeznek majd. A Story-kiegészítők új kampányt, játszható karaktereket, képességeket, mellékküldetéseket és szereplőket hoznak be.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Szefmester
Szefmester
2017. febr. 27. 22:18
#3

Csodás.. egy játék ami még meg sem jelent de már tudni négy DLC címét és tartalmát...

Az ilyenek miért nem mennek el dolgozni egy kőbányába?

eriol
eriol
2017. febr. 27. 17:56
#2
InGen
InGen
2017. febr. 27. 20:42

Ezek után gondolom inkább kiadták most, mint hogy április 6-ig várjanak.

Ha jól emlékszem akkor akarta bemutatni a Warner az új játékát, igaz, az nem biztos, hogy LOTR lett volna, de eléggé sanszos.

noPublicFG
noPublicFG
2017. febr. 27. 14:52
#1

Na ez jó hír! :)

Kerub88
Kerub88
2017. febr. 27. 18:38

Bezony!

Vissza az oldal tetejére