Nemrég adtunk hírt arról, hogy egy éven belül megjelenik a Far Cry 5 (és a The Crew 2, a következő South Park, valamint az új Assassin’s Creed), most pedig már itt is vannak hozzá az első videók.
Az egyik felvétel igazából csak egy gyönyörű, bár enyhén szennyezett folyót mutat, a háttérben hegyekkel, illetve a montanás logóval fűszerezve, a másikon pedig egy, a pusztában álló templom felé haladunk. Az egész összevág azzal a nemrég felbukkant reddites pletykával, mely szerint az új epizód napjainkban játszódik majd, a főhős egy vallási szektával kerül összeütközésbe egy montanai kisvárosban, amit gyakorlatilag olyan emberek laknak, akik a végítéletet várják, illetve tesznek is az elérése érdekében. Ezek alapján modern fegyverekre, járművekre lehet számítani, hegyvidéki környezetben.
A gonosz erőteljes vallási vonásokkal bír majd, a reddites forrás például látott egy promóvideót, melyben egy félmeztelen, őrült szektavezér hadonászik a templomban, egyik kezében egy rohamfegyvert, a másikban egy Bibliát tartva. Bár a pletyka alapját képező információ csaknem egy éves, a felvázolt helyzet megfelelne egy Far Cry-rész alapjának.
A Far Cry 5-ről május 26-án várhatóak további hivatalos bejelentések.































