Shop menü

GŐZERŐVEL FEJLŐDIK A FIREFOX FOR METRO

Az elmúlt hónap folyamán már fény derült arra, hogy a Mozilla szoftvermérnökei megkezdték a Windows 8 Metro felhasználói kezelőfelületére szánt Firefox kiadás fejlesztését. Most a Mozilla egyik illetékese, Brian Bondy blogján keresztül számol be arról, hogy a fejlesztéssel kapcsolatos munkálatok jelenleg hol tartanak.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Gőzerővel fejlődik a Firefox for Metro

Az elmúlt hónap folyamán már fény derült arra, hogy a Mozilla szoftvermérnökei megkezdték a Windows 8 Metro felhasználói kezelőfelületére szánt Firefox kiadás fejlesztését. Most a Mozilla egyik illetékese, Brian Bondy blogján keresztül számol be arról, hogy a fejlesztéssel kapcsolatos munkálatok jelenleg hol tartanak.

A beszámoló szerint az elmúlt hét folyamán már működött a Metro kezelőfelületre szánt Firefox, azaz elég sok munkát tudhatnak maguk mögött a vállalat szoftverfejlesztő mérnökei, akik persze még nem dőlhetnek hátra, hiszen rengeteg teendőjük lesz az elkövetkező hetek folyamán. A Firefox Metro változata jelenleg úgy néz ki és úgy működik, mint az Androidos Firefox kiadás. Az alkalmazás segítségével már lehet webböngészni, böngészőfüleket létrehozni, könyvjelzőket elmenteni, előzményeket követni és tulajdonságokat módosítani – hogy csak a fontosabbakat említsük.

Galéria megnyitása

Ahogy az a fenti képen is látszik, a webböngésző felhasználói kezelőfelületét még nem alakították át Metro kompatibilissé – Mr. Bondy szerint a jelenlegi változat még mindig a Fennec, a Mozilla mobil webböngészőjének UI kódját használja. Felhasználói kezelőfelület ide vagy oda, azért némi Metro integráció már mindenképpen történt. A webböngésző támogatja a Metro keresőjét, megosztóját, valamint „snap” funkcióját is – utóbbinak köszönhetően a webböngésző más Metro alkalmazások mellett, velük egy időben üzemelhet.

A Mozilla tervei szerint a szoftverfejlesztő mérnökök még a jelenlegi negyedév vége előtt elkészülnek a Firefox Metro alapú prototípusának működő változatával.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére