A Gorogoával sok-sok éve találkoztam először, az első bejelentése alkalmával, amelyet egy rövidke demó is kísért. A játék már ekkor elvarázsolt, onnantól egy éven keresztül néhány havonta eszembe jutott és utánanéztem mi a helyzet vele, nincs-e valami hír a kiadás dátumáról. Aztán teltek-múltak az évek, én pedig szépen lassan elengedtem a kis puzzle játékot, gondolván, hogy sosem fog már megjelenni. Végül minden felhajtás nélkül, csendben, tavaly decemberben kiadták, úgy, hogy a megjelenésekor még én sem tudtam róla, csak januárban fedeztem fel, hogy bizony elkészült a mű.
Annak ellenére, hogy ilyen sokáig dolgozott rajta Jason Roberts, ne gondoljátok, hogy egy nagyszabású projektről van szó, inkább egy szívvel-lélekkel készült szerelemgyerek a Gorogoa. Mindössze másfél-két óra kell a végigviteléhez, de ennyi is elég lesz neki ahhoz, hogy teljesen belopja magát a szívetekbe, amennyiben értékelni tudjátok az ötletességét és a csodálatos illusztrációkat, amik a történet és a fejtörők lényegét is adják. A játék szavak nélkül meséli el a mindenki által érthető, kedves kis sztoriját, mely egy dimenziókon átívelő csupa szín kalandra hív titeket, fantasztikus lényekkel és könnyed, kellemes hangulattal.
A játékmenet lényege, hogy többrétegű képek kerülnek elénk egy négyfelé osztott táblán. Ezeket mozgatva, nagyítva, szétszedve, összerakva tudjátok megfejteni a rejtvényeket és tovább haladni a történetben. Az egész elég egyszerű tehát, de a rejtvények nem buták, remekül el lehet szórakozni velük, mégsem ez a legerősebb része a Gorogoának, hanem a letisztult, színes művészeti stílusa. Öröm ránézni minden egyes kis panelre, így annak ellenére, hogy az első végigjátszás után már ismerni fogjátok a megoldásokat, valahogy mégis szívesen ültök majd le elé újra.
A háttérben meghúzódó kellemes zenével kiegészülő vizuális élményre tehát egy rossz szavam sem lehet, remélem, hogy Jason Roberts nem csak egyszeri túrát tett a játékok világába és lesz még kedve egy újabb hasonló darab megalkotására. És az nem tart majd hét évig…
