Az Nvidia két GPU-val felszerelt GeForce GTX Titan Z videokártyája még március folyamán mutatkozott be, ám azóta nem igazán hallottunk róla, legalábbis hivatalos forrásból. A pletykák persze egyből felröppentek: magukat jól értesültnek tituláló források azt állították, a termék késik, egyesek pedig arról beszéltek, hogy a GeForce GTX Titan Z süllyesztőbe kerülhet, azaz fel sem tűnik majd a boltok polcain.

Pletykák ide vagy oda, az tény, hogy a 2999 dollárba kerülő, két darab teljes értékű GK110-es GPU-t felvonultató GeForce GTX Titan Z még nem került forgalomba. Hogy miért? A jelek szerint gond volt a hűtésének teljesítményével, így egy picit módosítottak rajta, a legfrissebb pletykák pedig azt állítják, hogy a termék lassabb, mint a két Hawaii GPU-t alkalmazó, hibrid hűtéssel piacra dobott R9 295X2 – ami mellesleg "csak" 1499 dollárba kerül. Ha ezek a pletykák igazak, az magyarázat lehet a késés okára. Arról persze nincs hír, hogy a helyzet javítása érdekében GPU órajel-emelésre is elszánja-e magát az Nvidia.

Galéria megnyitása
Érdekesség, hogy a Linus Tech Tips forumán GeForce GTX Titan Z teszteredmények tűntek fel, amelyek egy kínai számítástechnikai lapból, az E-Zone-ból származnak. Az eredmények alapján az látszik, hogy a Titan Z 3Dmark, Battlefield 4 és Sleeping Dogs alatt is lassabb riválisánál, viszont Batman: Arkham Origins és Tomb Raider alatt azért gyorsabb, mint az AMD két GPU-s büszkesége.

Az írásból az is kiderül, hogy a Titan Z terhelés alatt nagyjából 60 wattal kevesebbet fogyaszt, mint a Radeon R9 295x2, viszont a GK110-es GPU-k 20 Celsius fokkal magasabb üzemi hőmérsékleten dolgoznak, mint a Radeon R9 295X2 Hawaii GPU-i. Utóbbi azért lehet, mert a GTX Titan Z léghűtéssel, a Radeon R9 295X2 pedig egy hibrid hűtéssel gazdálkodik, ami levegőt és folyadékot egyaránt használ.

Hogy mi igaz a GeForce GTX Titan Z süllyesztőbe kerülésével kapcsolatban? Röviden: semmi. Az Nvidia a Gamers Nexus munkatársainak kérdésére elmondta, a Titan Z a tervek szerint a második negyedév folyamán rajtolhat el. A naptári második negyedév június végén, a pénzügyi második negyedév pedig két hónappal később ér véget.

Az eredményeket nézegetve azért azt sem szabad elfelejteni, hogy az FPS érték nem minden: a The Tech Report késleltetés-központú tesztjei szerint a Radeon R9 295X5 teljesítményét vizsgálva több FPS tüske is látszik a diagramon, amelyek normál FPS alapú mérés alkalmával nem tűnnek fel. A drivereken tehát még van mit csiszolni.

A két kártya elég közel áll egymáshoz, nagyon sok fog múlni tehát az illesztő-programon.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

24 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Zoli191
Zoli191
2014. máj. 14. 22:15
#15

Nekem i7 3770k-t 4,2Ghz-en, 2x R9 290 OC-t (1Ghz), 16gb ram-ot, 120-as SSD-t és egy 2TB-os HDD-t elvisz simán egy Corsair TX750 v2-es táp. A gép fogyasztása kicsivel 700W alatt (kb. 680W) van.

DogTheDog
DogTheDog
2014. máj. 14. 23:14

Te is hataron vagy rendesen.

beni738
beni738
2014. máj. 14. 21:17
#14

az van engem csak az a minimális többlet fogyasztás érdekelne csak ha tudtok rá válaszolni azt meg köszönném

beni738
beni738
2014. máj. 14. 20:31
#13

Köszi az az el hanyagolható az 0 w tól kb hány wattig terjed?

és ha mind 2 kártya folyadék hűtéssel lesz szerelve akkor gondolom még kevesebb mivel nem fogják egymást melegíteni.

akkor ha jól sejtem corsair 860Axi az tökéletes még egy 150 w cpu val is gondolom én

DogTheDog
DogTheDog
2014. máj. 14. 21:21

Szerintem a 860-as pont hatareset.A tobbi alkatresztol fugg,hogy osszejon-e.

Mi ket hete epitettunk egyet,de az eloszor bele szant AX850-es mellett voltak bajok.

Egy 1000W-s XFX megoldotta a gondokat.

Tesztpadon szepen ment a 850-el is,de beepitve mar alig akart bootolni.

Egy 250-es SSD es egy 4770 volt mellette a tesztpadon plusz 2 x 4 GB ram.

Ehhez hozzajott meg 4 HDD egy RAID kartya nehany venti es a 2 x 4 GB ram modosult 4 x 8-ra.Ehhez mar keves volt a 850.

Amugy mi 490 es 500 W kozotti fogyasztast mertunk a 290x CF-re.

beni738
beni738
2014. máj. 14. 18:21
#12

Sziasztok!

Lehet ezt nem pont a legjobb helyen kérdezem :D de hátha kapok rá választ.

Ha 2 db Ati radeon r9 290x össze kötök cf be. akkor tudomásom szerint akkor 2 szer 250 w fog fogyasztani ez világos (nem tudom mennyit fogyaszt pontosan) illetve kicsit többet mert tudomásom szerint cf be többet fogyasztanak a kártyák. kb hány wattal növekszik meg??

zsolteszka
zsolteszka
2014. máj. 14. 19:53

A kártya cf ben lehet kicsit többet fogyaszt mert az egyik melegíti a másikat, de ez elhanyagolható, 1 kártya fogyasztása ~280w.

Ha 2 kártyás rendszert szeretnél összerakni min egy minőségi 800-850W táp fog alá kelleni.

zsolteszka
zsolteszka
2014. máj. 14. 17:31
#11

Azzal tejes mértékben egyet tudok érteni, hogy ez a Titan Z nem az AMD ellen akar menni, mivel a titan is alapjában egy nagyon drága vga annak aki csak játszik. Ez szerintem olyanoknak lehet jó akik játszani is szeretnének munka mellett, mert mondjuk nem cégnél dolgoznak hanem otthon ahol a 3d s munkákhoz jól jön egy ilyen vga.

Hogyha jól tudom ebből készülni fog egy 780 as verzió is az szerintem a rivális árában lesz, ha viszont nagyot akarnak ütni akkor alatta.

(Alapvetően a vízhűtéssel ami az amdn van nincs bajom csak ne kelljen semmihez se felcsavarozni, hanem a levegőben álljon.)

Kajafun
Kajafun
2014. máj. 14. 16:19
#10

Ez igy kínos! Az árát kellett volna lentebb vinni nem a hűtővel babrálni... Amd valami jobbat tett most le, ha majmok potyognak az égből, akkor se jönnek mar ki jól ebből a nevetséges erőlködésből!

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2014. máj. 14. 15:39
#9

El kéne felejteni lassan a TITAN-t, oké egy éve ütős volt, mindent elvert a maga kategóriájában, de felejtsük már el.

NimKorko
NimKorko
2014. máj. 14. 14:51
#8

[off]Na, már csak atti2010 hiányzik és itt tobzódik majd az összes nV hater, AMD fan...

Mielőtt még nekem szegeznétek a kérdést... én nem pártolom egyiket sem, csak nem szeretem, hogy minden vga, proc, egyéb hírnél jönnek ezek az óvodás szintű emberek veszekedni a homokozóban.[/off]

mviski
mviski
2014. máj. 14. 13:05
#7

Egyértelmű hogy ezt a párbaj a Radeon nagyon csúnyán megnyerte, illetve nekem az is lejött az egészből hogy az NV nem kicsit akarta/akarja lehúzni azt a pár embert aki megvette volna ezt a kártyát, aztán jött az AMD és alájuk vágott nem kicsit! :DDD NV foreva! :D

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2014. máj. 14. 11:46
#6

tesztjei szerint a Radeon R9 295X5 teljesítményét vizsgálva

kis elírás ott , 295X2 lenne helyesen .

http://kep.ivpicture.hu/796542.N.jpg

daneg86
daneg86
2014. máj. 14. 14:14

Akkor 99fokon menne, és a sok NV fan a turbina hang mellett is megmagyarázná, hogy ez az eset sokkal jobb, mint a r9 290 ref hűtése esetén, mert az nvidianak szabad alul méretezett hűtőt a kártyáira rakni.

witchlord
witchlord
2014. máj. 14. 11:16
#5

Ugyanakkora árért meg az ATI-ból CF-be kötve kettőt, mit csinál az NV? Faraghat a driveren amennyit csak akar, esélye sem lesz..:)

Aki meg most kötözködni akarna a villanyszámlával: aki ilyet vesz, annak a villanyszámla lényegtelen..:)

MR_47
MR_47
2014. máj. 14. 11:33

Nem csak a villanyszámla, hanem a termék ára is mindegy lesz annak, legalábbis a nagy többségnek biztosan.

De ha megjelenik egy ilyen termék, akkor mindig megy a nagy áhítozás az ára miatt, teljesen feleslegesen. Ez nem az ár/értékről szól, hanem a marketingről.

i2k010
i2k010
2014. máj. 14. 11:12
#4

////Annyira örülök, lassan normális sebességgel tudom majd futtatni a GTA 4-et...

ncc1701
ncc1701
2014. máj. 14. 11:01
#3

Na. Már megijedtem, h késik. Nem is tudom, mit tennék, tűkön ülök, még jó, h lehet ilyen occó cuccokat is kapni. :Đ

vorosokt
vorosokt
2014. máj. 14. 10:21
#2

ha pusztán a táblázatot nézzük az árát is figyelembe véve akkor nincs egy szinten a riválisával az r9 295x2 majdnem minden szempontban elveri és fele annyiba kerül, ha az árát is beleszámítjuk 2x olyan jó a radeon

daneg86
daneg86
2014. máj. 14. 10:10
#1

Elég elvetemült NV fanatikusnak kell lennie valakinek ahhoz, hogy vegyen egy ilyet.. Teljesítményben kvázi 1 szinten van a riválisával, hűtése gyengébb, és valószínű hangosabb is. Cserébe 2x annyiba kerül.

NimKorko
NimKorko
2014. máj. 14. 10:51

Szerintem még az ár sem biztos. Majd megjelenéskor kiderül.

Vissza az oldal tetejére