A Lenovo rendelkezik már fitneszkiegészítővel, de a vállalat most egy olyan megoldást húzott elő a tarsolyából, ami az ár-érték arányát tekintve tényleg remek opciónak tűnik. A Smart Band (HW01) szinte bárkinek elérhető lehet, miközben a sportolóknak fontosabb lehetőségeket is magában foglalja.

Galéria megnyitása

A kínaiak újdonsága egy OLED megjelenítővel felszerelve érkezett, ami viszonylag nagy felületen lesz képes különböző információkat megjeleníteni. Egy 128 x 32 képpontos felbontású, 0,91 hüvelykes átlójú panelről van szó, ami így nem tűnik nagynak, de érdemes viszonyításképpen számításba venni, hogy például a Xioami Mi Band 2 esetében csak egy 0,42 colos megoldással kell beérni. A felsőrészt egy karcálló, UV elleni védelemmel ellátott üvegréteg oltalmazza. A friss eseményekre a Smart Band (HW01) egy rezgőmotor közbenjárásával lesz képes felhívni az emberek figyelmét. Az készülék a pontos idő, a lépésszám és a kalóriamennyiség mellett képes lesz kiírni a bejövő hívások esetén, hogy ki van a vonal túlsó végén, illetve az új értesítésekről is képes tájékoztatást nyújtani.

Galéria megnyitása

Mint a legtöbb ilyen termék, a Lenovo friss sikervárományosa is rendelkezik mindenféle mozgási érzékelővel. Lényeges továbbá, hogy az újdonság fel lett vértezve pulzusmérővel is, ami ráadásul valós idejű, folyamatos monitorozásra alkalmas, ha a felhasználó sport módba állítja a készüléket. Ilyenkor az edzés során az ember folyamatosan figyelemmel tudja kísérni a szívritmusát. Egyéb esetben 15 percenként végez méréseket az új Smart Band. A Lenovo készüléke támogatni fogja, hogy a felhasználó a teljesítményéről szóló információkat megossza a különböző közösségi oldalakon az ismerőseivel, a Twitterre vagy a Facebookra is lehet posztolni az elért teljesítménycélokat. A hozzá tartozó programban be lehet állítani napi célokat is, mikor ezt eléri a felhasználó, akkor rezgéssel jelzést ad a fitneszkiegészítő. A Smart Band (HW01) képes ébresztő szerepet is betölteni, de van benne emlékeztető beállítási opció, sőt mi több, alvás-megelőzési mód is, amivel korábban még nem sűrűn találkoztunk – legalábbis ilyen címszó alatt.

Galéria megnyitása

Fontos, hogy csak korlátozottan vízálló a termék. A hivatalos közleményben foglaltak szerint IP65 védettséget élvez a kiegészítő, ami azt jelenti, hogy por ugyan egyáltalán nem férkőzhet bele, víz esetén viszont nagyobb nyomású vízsugárral már vigyázni kell, úszás vagy strandolás előtt pedig mindenképpen le kell venni. Szóval ha valaki vízi sportok mellett is viselni szeretné a fitneszkarperecét, annak érdemes lesz más kütyü után nézni. Mivel csak 22 gramm az egész szerkezet – beleértve a szíját is –, így egész nap kényelmes viseletet biztosít, és a tervezők bőrbarát anyagok felhasználásával alkották meg. A pánton található csat olyan, mint a hagyományos órák esetében, így ez minden helyzetben biztos tartást nyújt, ráadásul rozsdamentes acélból van, így a törés veszélye sem igazán fenyegeti. A Smart Band feketében és pirosban lesz megvásárolható.

Galéria megnyitása

Az adatkommunikáció a megszokott módon, egy Bluetooth 4.2 modul közbenjárásával történik az okostelefon és a Lenovo HW01 között, annak érdekében pedig, hogy minél szerényebb energiát emésszen fel a kapcsolattartás, a Low-Energy kiterjesztést alkalmazza a készülék. A Smart Band (HW01)-ben egy mindössze 85 milliamperes kapacitású lítium-polimer akkumulátor található, de ez is elegendő lesz ahhoz, hogy a szerkezet kibírjon átlagos igénybevétel mellett öt napot egy töltéssel. Ez azt jelenti, hogy ez idő alatt nemcsak, hogy folyamatosan számolja a lépéseket és az elégetett kalóriák számát, hanem rendszeresen méri a viselője pulzusát, illetve az értesítésekről is tájékoztatást nyújt. A kompatibilis operációs rendszerek lajstroma nem hosszú, csak az Androiddal vagy az iOS-sel lehet használni, de ehhez igazából már hozzá szokhattunk – az Androidnál legalább a 4.4-es verziót igényli, az iOS-ből pedig a nyolcas kiadás szükségeltetik.

Galéria megnyitása

A Lenovo Smart Band (HW01) igazán jó vételnek ígérkezik, az eszköz ajánlott fogyasztói ára ugyanis 30 dollár körül alakul. Ez a fitneszkarperec így összességében egy remek alternatíva lehet a Xiaomi Mi Band 2 mellett. Az eszköz a világ számos területén elérhető már, de hazánkba hivatalos úton még nem jutott el, és nincs is arról információnk, hogy mikor bukkanhat fel Magyarországon.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
zjuhasz
zjuhasz
2017. máj. 16. 8:14
#3

én vettem egy ilyet, de a miband2 után csalódás. Konkrétan alig akar bármilyen értesítést is fogadni a telefonomról. Folyamatosan megszakad a szinkron, ha meg mégis megvan, akkor egy icipicit rezzen csak a karperec. Elvileg kiírja a CallerID-t, sms feladót, de ez is csak egy villanás, ha nem vagy villámgyors, lemaradsz és már csak az alkalmazás ikont nézheted. Zuhanyzást bírja, de kádban áztatásnál bepárásodik. 1 hetet bír az akksija. Ja, a lépésszámláló fele annyit mutat, mint a miband és a gear S2. A távolság is kb feleannyi, mint amit gps-el mértem. Nem ajánlom.

Asagrim
Asagrim
2017. máj. 16. 8:46

Az igen, akkor egy ID107-et se érdemes erre cserélni.

mrfi861213
mrfi861213
2017. máj. 15. 8:01
#2

De arra éppen elég, hogy ne kelljen attól félni, hogy kézmosás közben netán vizes lesz, nem beszélve arról, aki poros, vagy nedves környezetben dolgozik, pl. kertészek. Ez egy olyan holmi ami 0-24 rajtad van, ki akarja rendszeresen fel-le csatolgatni? Én a Mi Band 2-t egy hónapban egyszer veszem le, arra a negyed órára míg feltöltöm.

Asagrim
Asagrim
2017. máj. 15. 15:32

Arra pontosan elég a 65 is.

"Ez egy olyan holmi ami 0-24 rajtad van, ki akarja rendszeresen fel-le csatolgatni?"

Tölteni meg ki fogja? A hátlapon van a töltő port. Bedugod a 20 centis töltőkábelt míg rajtad van és 1 óráig tartod a kezedet a töltő mellett? Zuhanyzás közben hiányzik? Azalatt pont töltődik annyit, hogy a következő zuhanyzásig kibírja.

mrfi861213
mrfi861213
2017. máj. 12. 7:35
#1

Ilyen üzemidővel, és IP védettséggel labdába sem rúg a Mi Band 2 ellen. :D

Esetleg akinek kell a valós idejű pulzus figyelés, annak jó.

Asagrim
Asagrim
2017. máj. 12. 9:07

Miért számít, hogy 65 vagy 67? Esőben ez se fog elázni, zuhanyzás közben meg nem kell se kalóriát, se lépésszámot, se mást számolni, így nyugodtan levehető (ráadásul ez kiváló alkalmat ad arra, hogy töltőre rakd, a nap hátralevő részében meg hordhatod, este is), IP 67-tel meg a Mi Band 2-t se lehet elvinni se úszni, se búvárkodni.

Vissza az oldal tetejére