Galéria megnyitása

A HMD Global nem a CES keretében, de a CES ideje alatt rántotta le a leplet az első új androidos Nokia okostelefonról. A készülék egész egyszerűen Nokia 6 néven mutatkozott be, és a középkategóriát veszi célba. Minden bizonnyal sokan örültek volna inkább egy csúcsgépnek, de a friss masina így is egészen szemrevaló lett – és talán több ember engedheti majd meg magának.

Galéria megnyitása

A Nokia 6 előlapján egy 5,5 hüvelykes megjelenítő terül el Full HD felbontással, ennek minden rétege laminált és kapott egy polarizált bevonatot is, ami napsütésben remek olvashatóságot garantál majd. Az nem derült ki, hogy milyen technológiára épül az egység (valószínűleg IPS), de a hivatalos közlemény alapján kiemelkedő színreprodukcióra képes, a fényereje pedig elérheti a 450 nitet. A panel Gorilla Glass üveg alá került, melynek lekerekítettek a peremei, így kényelmesebb fogást biztosít. Mi a helyzet az operációs rendszerrel? Nos, a Nokia 6 szerencsére a nevével ellentétben nem az Android 6.0-val, hanem már az Android 7.0-val a fedélzetén érkezett. A HMD Global gondozásában érkező okostelefon nem lesz híján az előre telepített applikációknak, de különösebben a szoftveres oldalt nem részletezte a vállalat a közleményében. Ami biztos, hogy a kamera felhasználói felülete kínálni fog egy jó automatikus témaválasztót, valamint több szórakoztató lehetőséget is felvonultat majd a készülék.

Galéria megnyitása

A Nokia 6 főkamerája első blikkre jónak ígérkezik, de azért nyomokban látszik a spórolás. Egy 16 megapixeles egység található a hátlapon, ami fáziskülönbségen alapuló automatikus fókusszal (PDAF) dolgozik, ebből kifolyólag villámgyorsan és pontosan megtalálja majd az élességet. Az optikáját F/2.0-s apertúra jellemzi, és kapcsolódik hozzá egy kéttónusú LED-es villanó. De hol a probléma? Nos, a szenzoron mindössze 1 mikronosak az egyes pixelek, szóval egy kisebb fizikai méretű érzékelőre építettek a tervezők a költséghatékonyság érdekében, ez egyebek mellett a zajszinten biztosan meg is látszódik majd. Az előlapon található képalkotóról is érdemes megemlékezni néhány gondolatban: a frontkamera 8 MPixeles önarcképek megörökítésére alkalmas, ez már 1.12 mikronos pontokkal dolgozik és a lencserendszere 84 fokos látószöget nyújt. Videózáskor Full HD támogatást biztosít mindkét kamera. A HMD a kiváló hangzást is kiemelte a közleményében, sztereó hangszórókkal lett felszerelve a szerkezet és kettős erősítő chip támogatását élvezi (TFA9891), melynek köszönhetően 6 dB-lel nagyobb hangerőt tud magából kipréselni, mint a szimpla erősítős versenytársai. Van Dolby Atmos támogatás is, ami igyekszik némi térhangzást előcsalogatni a Nokia 6-ból.

Galéria megnyitása

Az újdonság nem különösebben izmos chipet alkalmaz, de a legtöbb esetben már elfogadható teljesítményt fog produkálni. A Qualcomm jelenlegi legszerényebb nyolcmagos lapkája, a Snapdragon 430 fedezhető fel benne 1,2 és 1,5 GHz-es órajelen üzemelő Cortex-A53 egységekkel, valamint egy Adreno 505 integrált grafikus vezérlővel. Leginkább a játékok jelentik majd a sarkalatos pontját a Nokia 6-nak, hiszen az imént említett IGP-nek bizony nagy falat lesz az 1080p-s felbontású kijelző. A mobil rendszermemóriája 4 GB-ra lett szabva (LPDDR3 modulok vannak benne), ezáltal sok applikáció futtatható lesz párhuzamosan, és a böngészőben sem kell ügyelni a megnyitott lapok számára. A tárhely kapacitása 64 GB-os, ami valószínűleg sokak igényeit ki fogja elégíteni, de ha valaki mégis kifutna ebből, akkor sincs gond, mivel akad bővítési lehetőség, amit kihasználva akár 128 GB-tal is megtoldható a háttértár. A Nokia 6 kelléktárában található X6 LTE hálózati modem 300 és 50 Mbps-os le- és feltöltési sebességet támogat. Van még az eszköz kapcsolati opciói között ezen felül 802.11n-es Wi-Fi, Bluetooth 4.1 modul és persze az A-GPS vevő sem hiányozhat belőle. Arról sajnos nem szólt a fáma, hogy mi a helyzet az NFC chippel, szóval könnyen lehet, hogy erről le kell mondani. Dual-SIM képes a Nokia 6, ami egy újabb pozitívum a neve mellett – de azért azt is meg kell említeni, hogy hibrid kivitelű.

Galéria megnyitása

A dizájn és az anyaghasználat tekintetében abszolút ízléses és jó minőségű okostelefon lett a Nokia 6, a háza unibody kialakítású és teljes egészében 6000-es szériás alumíniumötvözetből készült, ami merev és egyben könnyű is. (Állítólag egyetlen burkolat kifaragása 55 perces, vagyis csaknem egy órás művelet.) A mobil kizárólag fekete színben lesz megvásárolható – talán a későbbiekben érkezik még más kivitel is. A gépezet felülete 154 x 75,8 mm, és mindössze 7,8 milliméter vastag, ám sajnos a főkamera kiemelkedik a ház síkjából (ott 8,4 mm). A Nokia 6 keretére került 3,5 mm-es Jack kimenet, emellett pedig még egy Micro-USB 2.0 aljzatot üdvözölhetünk, szóval a C-típusú USB-ről le kell mondani az érdeklődőknek. Az eszköz nincs híján az ujjlenyomat-olvasónak, ez az egység az előlapon található nyomógomb mögé került, és számos esetben lehet majd kihasználni a benne rejlő lehetőséget. Átlagos üzemidővel érkezik a HMD Global első androidos Nokiája, egy 3000 mAh-s akkumulátor lapul a burkolat alatt. A közlemény szerint zenélni 22 órán át képes megállás nélkül, folyamatos telefonálással pedig 18 órát fog bírni egy feltöltést követően. Természetesen van gyorstöltést támogatás is a készülék tarsolyában, így nem kell majd hosszú ideig a konnektor mellett raboskodnia.

A Nokia 6 pontos megjelenési dátuma egyelőre nem ismert, csak annyi biztos, hogy Kínában fogja megkezdeni a karrierjét, és az év első felében számíthatunk rá. Az ajánlott fogyasztói ára 1700 jüan, ami pillanatnyilag átszámítva 250 dollárnak felel meg. És, hogy megéri-e? Nos, összességében egy jó konstrukcióról beszélhetünk, de közel sem tökéletes a szerkezet, kiváltképp az alulméretezett központi chip az, ami némi fejfájást okozhat majd a vásárlóknak.

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

15 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
chimp
chimp
2017. jan. 9. 19:32
#8

Ok, lehet, hogy ez csak az én véleményem, de szerintem ebbe a méretbe tök fölösleges a fullHD. Viszont ha mégis beleerőltetik, vasat is kéne alá tenni, mert a végén még nem hogy a játékok, de a nugát is szögletes lesz...

DemonDani: jogos, hogy valami zászlóshajó jelleggel értelmesebb lett volna debütálni. Ez így max azokat a vásárlókat érdekelheti akik a feliratot szeretik rajta, mert épeszű ember ilyen konfigért nem hogy ennyit nem fizet, de inkább elkerüli. És ezen még az anyaghasználat sem segíthet....

gtibi
gtibi
2017. jan. 9. 18:28
#7

Ez már nem Nokia, csak egy kínai sz@r.

asdsa
asdsa
2017. febr. 12. 4:39

Nokiás formaterv, minőség, használható hardver. Ex-Nokiás vezetőség, konkrétan egymás mellett van a két cég irodája.

Kínában gyártják. Mint mindent. Itthon is van két made in China Nokia, még csak nem is a WP korszakból. Foxconn gyártja az Apple termékek is, ott sincsenek komoly minőségi gondok 1-2 szériahibán kívül.

Szoftveres oldalról majd meglátjuk 1-2 év múlva mit nyújtanak.

Egyébként meg mára elévült az ócska kínai szöveg. Gagyit a nagy gyártók is adnak ki (pl Sony, Samsung), némely kínai gyártó pedig mára már igényesebb support és tervezés területén, mint a nagyok.

gery84
gery84
2017. jan. 9. 11:04
#6

Nokia néven viszonylag túlárazott Kínai telefon!

Gondolom pusztán a nevével sokat el fognak adni!

sensorprime 250$ kb:70ezer ft. de ha Mo.-is forgalmaznál akkor 100ezer!

gery84
gery84
2017. jan. 9. 15:10

HMD Global nevű csoportosulás megvette a Microsoftol a márkanevet, nincs saját gyár, nincs kutatás-fejlesztés, megkérték a Foxconn hogy csináljanak neki egy nokia néven telefont.

Xiaomi, Meizu termékekből találok olcsóbb jobb megoldást, igaz nem cseng olyan szépen a nevük, de jobbak! :)

Feenzor
Feenzor
2017. jan. 9. 10:33
#5

Ilyenkor csak azt nem értem, hogy minek dobnak ki egy x+1 ugyanolyan telefont mint az összes többi... Lesz pár ember aki a nokia név miatt talán emellett fog dönteni és nem egy xiaomi mellett, de a kínai gyártól ezt a telefont féláron megcsinálják...

rfj1989
rfj1989
2017. jan. 9. 10:22
#4

Elfogadhato lenne ha nem toltak volna el egy snapi 430 al... legalabb egy 6os kategoriaju snapdragon kellett volna bele hogy ezen az aron labdaba rughasson a kinai telok ellen.

sensorprime
sensorprime
2017. jan. 9. 10:08
#3

1700 jüan, ami pillanatnyilag átszámítva 250 dollárnak felel meg

Már Írta más is korábban, miért kell dollárba megadni ha már vetted a fáradságot hogy átváltod add már meg forintban.

DemonDani
DemonDani
2017. jan. 9. 11:24

Ezerszer meg lett tárgyalva, hogy miért adjuk meg dollárban, nem kívánok ebbe ismét belemenni.

DemonDani
DemonDani
2017. jan. 9. 10:00
#2

Szép tényleg, de ez kevés. Véleményem szerint a Nokiának (HMD) nem egy ilyen modellel kellett volna megkezdeni a nagy visszatérést.

Egy kompromisszumoktól többnyire mentes csúcsgépet kellett volna letenni az asztalra 500 dolláros magasságban. Utána jöhetett volna ez is.

Gyurkov
Gyurkov
2017. jan. 9. 9:52
#1

Letisztul, szép, egyszerű. Persze ízlések és pofonok de nekem nagyon tetszik. Bárcsak 50-60 ezerért jönne hazánkba garanciával (tudom, álmodozzak csak)...

Lordy
Lordy
2017. jan. 9. 16:18

Én inkább úgy értem, hogy nagyon szeretnék egy 4-4.3 colos telefont, tűrhető hardverrel a belsejében. Ezek a tepsik egyszerűen kényelmetlenek nekem.

Vissza az oldal tetejére