A dolog úgy kezdődött, hogy január 11-én Felix Kjellberg, azaz PewDiePie videót készített a Fiverr-ről, egy oldalról, ahol bárki eladhatja bármilyen szolgáltatását öt dollárért. A YouTube-sztár két indiai férfinak fizetett, hogy táncoljanak és felmutassanak egy feliratot, mely antiszemita megjegyzéseket tartalmazott.

A szöveget PewDiePie választotta és láthatóan maga is megdöbbent, mikor a két fickó minden további nélkül elvégezte a feladatot, amit kitalált nekik. A felvétel a videós bocsánatkérésével ér véget, itt azonban nem zárult le a történet.

Kritikák özöne zúdult PewDiePie-ra, aztán a Disney által birtokolt Maker Studios is úgy döntött, hogy túl messzire ment és megszakította vele az együttműködést. A Maker Studios egy YouTube-csatornákból álló hálózat, akik megosztják egymás között az ajánlásokat és hirdetési szerződéseket. PewDiePie tavaly indíthatta el saját alhálózatát Revelmode néven – nyilván most ennek is vége.

A következő lépést maga a YouTube tette: először kirúgták PewDiePie-t a Google Preferred-ből, vagyis a legnagyobb hirdetői programból, aztán törölték a Scare PewDiePie című YouTube Red-sorozat második évadát. A műsort tavaly júniusban újították meg a következő szezonra, a lényege az volt, hogy Felixet olyan, videójátékokon alapuló helyzetekbe hozták, amiktől elvileg meg kellett ijednie.

Ami a két indiait illeti, ők azt állítják, nem értették a szöveget, ennek ellenére kitiltották őket a Fiverr-ről, pedig PewDiePie is lobbizott az érdekükben.

A sztori először a Wall Street Journalban jelent meg, ők egy összeállítást is készítettek, melyben a YouTube-sztár több más videójából is válogattak szélsőjobboldali beütésű részleteket, például, mikor felhasználók által készített horogkereszteket fedez fel saját játékában, a Tuber Simulatorban, vagy mikor Hitler-beszédeket néz. Az összkép meglehetősen negatív a srácra nézve.

Felix sosem riadt vissza a megosztó, vagy offenzív humor ábrázolásától, de több videót is eltávolított, mely szerepelt az összeállításban. Sokan azt javasolták, kezelje sokkal bölcsebben platformját, főleg a fiatalabb nézőkre való tekintettel. PewDiePie kizárólag szórakoztatásra szánja felvételeit, sok performanszát arra alapozza, hogy a nézők tudják, hogy nem hisz abban, amit mond, de a botrányt kiváltó videó jelentős támogatást kapott olyan, a fehér felsőbbrendűséget hirdető csoportoktól, akik most szó szerint veszik szövegeit és a rasszizmus szószólójának tekintik.

A Disney-nek is valószínűleg ez volt a legnagyobb problémája: a jelenlegi amerikai politikai helyzetben és a szélsőjobboldal erősödése közben a családi cégként aposztrofált Disney-nek a legkevésbé sincs szüksége arra, hogy egyik híres partnerüket olyan oldalak dicsőítsék, mint az „alternatív jobboldali” The Daily Stormer.

Bár PewDiePie egy bejegyzésben határolódott el a szélsőségektől, egyelőre nem lehet megjósolni, a Disney és a YouTube szankciói mennyire érintik majd vállalkozását anyagilag, vagy változtatnak azon, ahogy megszólal videóin.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

38 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
BBShockwave
BBShockwave
2017. febr. 18. 11:20
#21

Ez röhej. Mi a fenét hitt a Disney amikor egy eléggé alja youtubert elkezdett támogatni? Ez a fickó sose az igényes műsorairól volt híres - mégis mire számítottak? Igazából az egészet megérdemli mindkét fél. Máig se értem hogy keresnek milliókat ezek akik még csak nem is igényes videókat készítenek. Dancsó is komolyabb ennél.

thestock
thestock
2017. febr. 15. 20:51
#20

Ha már gámer videó akkor a régebbi játékos movie-kat tudom/tudtam értékelni. Pl UT, vagy akár WOW. Ezekből lehetett elnézni apró trükköket,lehetett utána csinálni,próbálni,gyakorolni, jobbnak lenni a játékban. Kiválogatták a legszebb mozzanatokat, esetleg szórakoztató körítéssel tálalva. Most leül egy tehetségtelen játékos,és azt nézik hogy milyen helyzetre milyen hülye reakciót produkál... Itt ez a TheVR gyerek (a magyar Eric Cartman? ), vannak értelmes tech-es videói, de a gámpléjes csatornája értékelhetetlen. Irritáló fejhangon sikongatás, ha éppen nem tud mit mondani akkor szellemileg sérült embereket megszégyenítő grimaszolás,annyira gáz megnyilvánulások, hogy a néző helyette is kellemetlenül érzi magát. No de ne bántsuk,nem ő az egyetlen ilyen. Pedig tud értelmeset is nyújtani...

Meteoreso
Meteoreso
2017. febr. 16. 10:54

Egyetértek !

és nem csak a vr ilyen , Videójátékos ugyanez túl gesztikulál... érezni a mai gameplayokon hogy 8-12 éves gyerekeknek készülnek ők a célközönség, nekik menő káromkodni... mert jól befolyásolhatóak és lájkolnak, de amikor kerestem magyar nyelvű játszást pl egy stratégai játékról ( Sovereignty) mert túl bonyolult és nem mindent értettem angolul akkor azt hiszed találni ??? Amibe nincs 20ezer lájk azt mindenki nagy ívbe lesajnálja... Ma már nem informatívak a youtubberek hanem a nézőktől kérdezik élő strímben hogy hogy kell valamit megcsinálni :))) (Szíriusz) ez számomra nagyon nevetséges

És akkor az önmaguknak donételő emberekről már ne is beszéljünk... A youtube kassza mint adóelkerülő forma

Meteoreso
Meteoreso
2017. febr. 15. 15:30
#19

Ezt a srácot már akkor kellett volna törölnie youtubenek mikor megigérte hogy törli a csatornáját kamuból.

Mehetne Facebookra tartalmat feltölteni ott semmit nem fizetnek érte.

Amúgy már MO-on is volt ilyen kamu törlöm a csatornámat a nézettségért dolog

magerg
magerg
2017. febr. 15. 12:58
#18

Egyébként ha az ember pelenkás internethuszároknak készít tartalmat, ne lepődjön meg ha a szatírát is komolyan veszik (bár szegény Jonathan Swift is küszködött ezzel..).

Ebből a szempontból a Disney sem jobb. Náluk is van bőven káros műsor, ahol egy karikatúra-karakter szándékosan eltúlzott viselkedését a tinik követendő példának veszik.

Amilyen az értelmi színvonal, valószínűleg hasonló szöveg kellene minden műsorhoz, mint a Beavis and Butthead előtt volt.

Szefmester
Szefmester
2017. febr. 15. 12:27
#17

Asagrimmel értek egyet. Az egyszerű sportokat még űzhetném én is ha épp van rá lehetőség, de pl mi van ha nincs hozzá csapat? Akkor csak nézni lehet. Meg mi van ha van csapat de olyan amilyen míg a tévében olyan szinten űzik azt amit hogy érdemes nézni?

Láttam már pár ilyen gameplay videót ha épp kíváncsi voltam egy adott rész megoldására (mert pl nem hittem el hogy én vagyok a béna, és nem valami bugba szaladtam bele, vagy elhagytam valami apró felszedhetőt és nem tudom hol keressem), de majdnem fizikai fájdalmat érzek amikor látom mi tehetségtelen emberek játszanak. Mikor egy 5 perces tutorial résznél negyed órája szenvednek és bár ki van írva hogy E gomb nyitja az ajtót, de az mindent csinál hogy kinyissa. Ha még emellé vernyákol is meg grimaszol, jobb nem lesz.

Ha grimaszoló idiótákat akarok nézni akkor szólok egy ismerősnek aki kisegítő iskolában oktató hogy legközelebb ha műsort csinálnak akkor had nézzem meg őket.

magerg
magerg
2017. febr. 15. 12:50

Én egy ideje csak olyan game streamereket nézek, akik profik.

Nagyon sokat lehet tanulni, Különösen ha a host matekban/game designban is hozzáértő, és folyamatosan kommentál.

Pandion
Pandion
2017. febr. 15. 12:10
#16

Én most megnéztem ezt a videót... Ez valami szörnyű. A legdurvább, hogy rögtön utána fölajánlja annak a két szerencsétlen indiainak a bocsánatkérő videóját...

Én nem vagyok híve annak, hogy mindentől el kell határolódni, sőt azt gondolom igenis ki kell állni a mellett amiben hiszünk, de

ennek a videónak semmi értelme nem volt, ellenben mindenkinek rossz lett a végeredmény. Nem hiszem, hogy a srác komolyan gondolná amit az üzenetre íratott. Rohadtul nem vicces. Az a két szerencsétlen 5 dollárért bármit megcsinál amit kérsz tőlük ?! Elhiszem nekik, hogy nem voltak tisztában az üzenet jelentésével. Végül is ők szívták meg a legjobban, mert még azt a nyomorult 5 dollárt sem kapják meg mostantól. áhhh... Ez az egész sztori nagyon szomorú...

Terror
Terror
2017. febr. 15. 12:09
#15

Azé az ilyen versenyszerű Stracraftozókat pont annyi esélyem van megverni Starcraftban, mint kicselezni Ronaldót.

ChoSimba
ChoSimba
2017. febr. 15. 11:48
#14

Asagrimnek :)

[LINK]

ChoSimba
ChoSimba
2017. febr. 15. 12:06

Ha most megnézed a magyar focit, akkor láthatod, hogy a focihoz max egy cipő kell, semmi más :)

Shadowguard
Shadowguard
2017. febr. 15. 10:25
#13

Pecek_2sd: Erre gondolsz? :D https://youtu.be/GCo4JWYAC0U

Egyébként én sem értem mit szeretnek ebben a gyerekben, amikor legelőször elkezdett folyni mindenhonnan belenéztem egy videójába... Aztán 1 perc után egy másikba, mert nem bírtam elviselni, de abból fél is elég volt, azóta kerülöm.

Bár egyébként sem sűrűn nézek játékvideókat, sőőőt... :)

ChoSimba
ChoSimba
2017. febr. 15. 10:25
#12

Na fogadjunk, hogy nőni fog a feliratkozók száma a csatornájára. Csak még több pénzt fog keresni a YT-bal.

Gyurkov
Gyurkov
2017. febr. 15. 8:20
#11

Továbbra sem értem, mit esznek rajta az emberek. Annyi sokkal jobb műsor van, Game Chasers, Happy Console Gamer, Gamester81 hogy csak párat emeljek ki, egy lapon sem lehet említeni őket.

rottenbull
rottenbull
2017. febr. 15. 20:09

Par eve ugy gondoltam, mint te, sot ennek tobbszor hangot is adtam.

Mara 20-30 csatornat kovetek, valtozo intenzitassal. A vicc az, hogy sokkal jobban erzem magam, es tobb emberrel van kozos temam is. Nincs kozottuk gamer csatorna, de nem is ez szamit.

Ez a jelenseg semmikeppen sem elhulyules, hanem pont az ellenkezoje.

Sokkal tobb a tehetseges, erdekes es szorakoztato ember, mint amit a kontrollalt TV musorokban elvetve meg latni.

A YT jelenseg egy nyitas a vilag iranyaba.

GodIikE
GodIikE
2017. febr. 15. 8:14
#10

xDxDxD nagy forma :D

Pecek_2sd
Pecek_2sd
2017. febr. 15. 7:11
#9

Én nem értem, pl egy family guy tele van zsidózással, ennél sokkal-sokkal durvábban, ha az nem probléma akkor ez miért..? A google látszatintézkedése meg egyenesen undorító, a csatornát eszük ágában nincs törölni, a pénz azért jól jön, de "látványosan megbüntetik" azzal, hogy lelövik a scare pewdiepie sorozatát. :D

seahorsekft
seahorsekft
2017. febr. 15. 12:47

"Én nem értem, pl egy family guy tele van zsidózással, ennél sokkal-sokkal durvábban, ha az nem probléma akkor ez miért..? "

Mondanám az örök igazságot, csak finoman kell megfogalmazni: a kiválasztottaknak lehet azzal is viccelődni, továbbá mindenki egyenlő, de vannak még egyenlőbbek. A South Park két készítőjére se lehet ráhúzni az antiszemita jelzőt, ha egyszer szemita születésűek :D

macman507
macman507
2017. febr. 14. 23:49
#8

Hasonló: /watch?v=CdMfciMgfCk

Jó pár hasonló van, ahol mindenféle szöveget olvasnak így fel.

Mivel nem jelenik meg a captcha ezért nem tudtam a teljes linket írni.

aRm1n
aRm1n
2017. febr. 14. 23:37
#7

Azt hiszem erre mondják hogy aki a tűzzel játszik, az megégeti magát...

Resike
Resike
2017. febr. 14. 22:36
#6

Jó példa hogy milyen is ha valaki otthagyja az iskolát a youtube "karrieréért". A szerződés elvesztésével valószínűleg dollármilliókat fog veszíteni éves szinten.

Lazahunter
Lazahunter
2017. febr. 14. 23:15

Háát, ha éves szinten dollármilliókat veszít, akkor már dollármilliókat kellett összeszednie is, szóval valszeg nem fog éhen halni.

Amúgy meg végre megtanulja milyen is 'munkából' élni :)

reklamszemetes
reklamszemetes
2017. febr. 14. 22:24
#5

Nehéz elhinni, hogy csak a szórakoztatás a szándéka, ilyen megnyilvánulásokkal (már akinek van ilyenre igénye).

Sub bass jutott eszembe :D

"Ha nem kérsz belőle, egy szóval vágod szájon

Csináljon úgy pénzt, hogy senkinek se fájjon"

Asagrim
Asagrim
2017. febr. 14. 20:27
#4

Annyira rühellem, hogy mindenbe beleerőszakolják, belelátják a politikát!

Terror
Terror
2017. febr. 14. 20:19
#3

Nem is lehetsz manapság igazi demokrata, ha nem határolódsz el mindentől.

Amúgy érti valaki, hogy mitől sikeres ez a fószer? Ilyen-olyan témák alkalmával szembejön velem egy-egy videója, de soha egyiket sem találtam szórakoztatónak.

ThePoweR
ThePoweR
2017. febr. 15. 0:24

Nekem pl bejön a humora. A régi gamer sikoltozóst viszont én is rühelltem. Nem azt mondom hogy minden videója jó mivel minden nap tölt fel, de vannak gyöngyszemek. :D

RaimiHS
RaimiHS
2017. febr. 14. 20:11
#2

A Disney reklamál... ok kiröhögte magam de ezt a srácot rendesen is elkaszálhatnák és még csak nem is gyűlölködve irigykedem

thestock
thestock
2017. febr. 14. 20:09
#1

Nem tudott rendesen megélni az agyatlan sikongatásból, ki kellett találni valami hasonlóan színvonalas műsort? :D

Vissza az oldal tetejére