Az AMD 2020 októberében jelentette be, hogy fel szeretné vásárolni az FPGA piac nagyágyúját, a Xilinxet, a felek pedig alá is írták a szándéknyilatkozatot 2020. október 27-én. Ahogy az lenni szokott, az akvizíciót jóvá kellett hagyniuk a különböző térségek versenyjogi hatóságainak, csak ezt követően kerülhet sor a tényleges felvásárlásra. Ez a művelet az Nvidia számára nem sikerült az ARM tervezett felvásárlása kapcsán, az AMD viszont a napokban zöld utat kapott, ugyanis minden szükséges jóváhagyás megérkezett, így a felvásárlásra és az ehhez kapcsolódó tranzakcióra a napokban sor is kerülhet.
A felvásárlás jóváhagyása egyébként csúszott egy picit, ugyanis a felek még a 2021-es év folyamán szerették volna nyélbe ütni az üzletet, ám már tavaly arról számoltak be, hogy erre végül nem kerül sor, de az idei év első negyedévében mindenképpen sikerülhet lezárni az ügyet. A dolgok jelenlegi állása szerint erre végül a következő hét folyamán kerül sor.
Anno, amikor a szándéknyilatkozatot aláírták, az AMD részvény-árfolyama még csak 85 dollár volt, most azonban 53%-kal többet ér, 130 dollár felett kereskednek vele. Ennek értelmében a korábban megállapított 35 milliárd dollárnál sokkal többe fog kerülni a felvásárlás, amit eredetileg teljes egészében részvény alapon akartak lebonyolítani, és a helyzet azóta sem változott. Az érvényben lévő megállapodás szerint minden egyes Xilinx részvényért cserébe 1,7234 AMD részvény üti a Xilinx részvényesek markát, vagyis a 2020. októberi ár szerint egy XIinx részvényt 143 dollárra értékeltek – majdnem 25%-kal magasabbra, mint az akkori tőzsdepiaci kereskedési ár volt.
A tranzakció végén a Xilinx részvényesek 26%-os, az AMD részvényesek pedig 74%-os tulajdonrésszel rendelkeznek majd az újonnan létrejövő vállalatban, amit 2020. októberében még 135 milliárd dollár értékre becsültek.
A Xilinx természetesen továbbra is zökkenőmentesen kiszolgálja meglévő partnereit, valamint az eddig lefektetett útitervek is rendben teljesülnek majd. Az AMD viszont mélyebben integrálhatja szoftvereibe és hardvereibe a Xilinx termékeinek támogatását, illetve olyan új lapkák is készülhetnek, amelyek akár a Xilinx technológiáit is magukban hordozzák. A felvásárlás elsősorban a HPC szegmensben biztosít majd új lehetőségeket az AMD számára, de egyéb területeken is profitálhatnak belőle hosszabb távon. Hogy mik a pontos tervek? Ezekről alighanem az elkövetkező hónapok folyamán érkezhet bővebb tájékoztatás.






























