XPG SX6000 Lite SSD sorozattal erősít az ADATA

A gyártó ezúttal a költséghatékony megoldások piacát vette célba.

XPG SX6000 Lite SSD sorozattal erősít az ADATA

Az ADATA alig egy hete mutatta be gamereknek szánt SSD-it, amelyek a Gammix S11 Pro sorozatot erősítik, most pedig új belépőszintű SSD kártyákkal jelentkezett a gyártó. Az XPG SX6000 Lite család tagjai ugyan szintén PCI Express 3.0 x4-es csatolófelületet használnak és támogatják az NVMe 1.3-as protokollt is, mégis sokkal lassabbak lesznek, mint Gammix S11 Pro vagy SX6000 Pro sorozatú társaik, cserébe viszont kedvező összegek szerepelnek árcéduláikon.

Galéria megnyitása

Az alapokat egy Realtek RTS5763DL típusú vezérlő adja, amihez 64-rétegű 3D TLC NAND Flash lapkák kapcsolódnak, csak úgy, mint az SX6000 Pro sorozat esetében, ám itt most nem áll rendelkezésre DRAM alapú gyorsítótár, amelynek hiánya a sebességre is rányomja a bélyeget. SLC módba programozott 3D TLC NAND alapú írási gyorsítótárat természetesen kapunk, ám ennek pontos kapacitása egyelőre nem ismert. Az viszont biztos, hogy a lentebb ismertetett írási sebességek az SLC alapú gyorsítótár megtelése után jelentősen visszaesnek majd – az első független tesztek ki fogják deríteni, pontosan mennyire.

Folyamatos olvasási tempó terén nem számíthatunk 1800 MB/s-nál többre, folyamatos írási tempó esetében pedig 1200 MB/s lesz a limit, de a család legkisebb tagja csak feleekkora teljesítményre lesz képes. Az SX6000 Lite modellek 128 GB-os, 256 GB-os, 512 GB-os és 1 TB-os változatban kerülnek az üzletek polcaira, legfontosabb tulajdonságaikat az alábbitáblázat tartalmazza.

Galéria megnyitása

Az új meghajtók strapabíróság terén a belépőszint igényeihez igazodnak, így a jótállás sem 5, hanem csak 3 év lesz. A 128 GB-os modell ára egyelőre nem ismert, a többi meghajtó árait azonban tartalmazza a fenti táblázat.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward