Nem is olyan rég a Blizzard illetékesei még a lehető leghatározottabban kiálltak azon döntésük mellett, hogy a „játékélmény megóvásának érdekében” sem Draenorban, sem pedig a jövőben elérhetővé váló területeken ne lehessen repülni. Ám, mivel ez az elhatározás nagyon rövid idő alatt hallatlanul népszerűtlenné vált a játékosok körében, belátták, hogy többet veszthetnek, mint nyerhetnek álláspontjuk makacs képviselésével. Ezért, bár stúdiónál még mindig úgy vélik, hogy a WoW akkor élvezhető igazán, ha gyalog járja be az ember az egyes helyszíneket, egy nemrég kiadott közlemény értelmébenvégül arra jutottak, hogy meghajolnak a tömeg akarata előtt. Tehát a nem is olyan távoli jövőben mégis lehet majd repülni.

Azonban ahhoz, hogy ismét az eget hasíthassuk, előbb meg kell szereznünk a „Draenor Pathfinder”-nek nevezett meta-achievementet. Ehhez fel kell fedeznünk az új helyszín valamennyi zónáját, össze kell gyűjtenünk 100 darab kincset és a Tanaan Jungle-ben lévő frakciók közül háromnál ki kell vívnunk magunknak a legalább „revered” szintű reputációt. Mindezeken túl, a Draenor Loremaster és a Securing Draenor achievementeket is el kell érnünk.

A feladatok teljesítését követően előbb a „Soaring Skyterror”-nak nevezett rylak-hátassal leszünk gazdagabbak, de miután a régi-új funkciót ismét élesíteni fogják egy frissítéssel, valamennyi, 90 vagy magasabb szintű karakterünkkel szabadon szárnyalhatunk majd Draenoron. A fórumokon olvasható hozzászólások alapján a rajongók örömmel fogadták a változást és már meg is jelentek az első, az achievement megszerzését megkönnyítő segédanyagok.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

10 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
lightplayer
lightplayer
2015. jún. 12. 9:30
#7

Aki fizet az "dirigál", mint a példa is mutatja ;) :$

Whysper
Whysper
2015. jún. 12. 8:48
#6

Megvettem a kieget megjelenés után 3 nappal és még belogolni sem volt időm. Szó szerint 1 percet nem játszottam vele még.

inverzmouse: +1

Butchy: +3

BReal
BReal
2015. jún. 12. 11:45

Oh szegény, nem tudom mennyire szeretted a korábbi részeket, de ha PvE szerető ember vagy, akkor csak remélni tudom, hogy lesz rá időd majd. :)

Merwenus
Merwenus
2015. jún. 11. 17:52
#5

Bakker, ez ugyanaz mint amit a politikusok is csinálnak. Van egy tervük, amit szeretnének elérni, mégpedig minél többet játszanak a játékkal, és minél tovább maradjanak ingame.

  1. Küldjünk ki egy hírt, amit qrwara fognak utálni az emberek, és lázadni fognak

  2. Fedjük fel 1 héttel később a valódi tervünket amit újként tálalunk, ami sokkal lightosabb, de még mindig a qrwa anyjukat, viszont nem fog a csőcselék sírni annyira, hisz "elérték" amit akartak :D

Brutál jól gondolkozik a csapat, más tészta, hogy nagyon hülyének kell lenni, hogy benyald ezt. :D

Whysper
Whysper
2015. jún. 11. 16:59
#4

Én meg azért sírok ,hogy nincs időm játszani a sok munka miatt. Viszont mindenki csak negatívoskodik.

inverzmouse
inverzmouse
2015. jún. 12. 7:40

+1, szívesen játszanék, de egyszerűen nincs idő meló mellett :( Elkezdtem taurin tolni, de rájöttem hogy hetente lenne rá kb 2-3 órám, az meg wownak édeskevés :(

Butchy
Butchy
2015. jún. 11. 16:53
#3

Eddig azok sírtak akiknek hiányzott a repülés, most meg azok fognak akiknek nem :D

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. jún. 11. 14:58
#2

Legyenek barlangokban az új raid-ek oszt kész.

wishformore
wishformore
2015. jún. 11. 14:16
#1

En siman beraktam volna egy 20Euros skill-t a shopba, aki repulni akar az vegye meg. ugy is errol szol az egesz mar

Erre is lesznek majd elobb utobb fizetett megoldasok mint anno a power levelingre.

Vissza az oldal tetejére