WOW: KATAKLIZMA ÉS MEGÚJULÁS

Kitörni látszik a World of Warcraft a megszokott kiegészítő-ritmusából. Azaz 10 új szint, pár új térkép és a sztori folytatása helyett a pletykák szerint ezúttal a régi világot szabják át teljesen.
Csont Szilvia
Csont Szilvia
2009. aug. 17. 12:01
WoW: Kataklizma és megújulás

Kitörni látszik a World of Warcraft a megszokott kiegészítő-ritmusából. Azaz 10 új szint, pár új térkép és a sztori folytatása helyett a pletykák szerint ezúttal a régi világot szabják át teljesen.

A World of Warcraft: Cataclysm lvl85-re emeli majd a szintkorlátot, de nem hoz be új felfedezhető zónákat. Ehelyett megváltozik a minden játékos által jól ismert Azeroth (Kalimdor+Eastern Kingdoms), ha hihetünk annak, amit az MMO Champion ír. Információik szerint egy kataklizmikus történés megváltoztatja majd a bolygó felszínét. Ennek előidézője a szövetségre lépett Naga és Black Dragonflight közös munkálkodása lesz.

Így a kalandozás az eredeti zónákban teljesen meg fog változni, hogy tükrözze az új stílust és technológiát, amit a legutóbbi kiegészítő hozott be. Lehetővé válik a már korábban is beígért repkedés, és a már klasszikusnak mondható instance-ok új kihívásokat hoznak majd a magas szintű játékosok részére is, illetve olyan régóta lezárt részek nyílnak majd meg, mint Uldum, Gilneas (a Worgenek kezdőtérképe) és a Caverns of Time-on kívüli Hyjal. A zónák itt-ott elég rendesen átformálódnak, nem csak, hogy az ajánlott szint változik meg hozzájuk, hanem lesz amelyik víz alá kerül, romos lesz vagy éppen több részre osztják majd fel. Egyes vad találgatások szerint az ork főváros, Orgrimmar is a földdel egyelővé válik.

Galéria megnyitása

Pletykák szerint a Blizzard újabb két fajt tesz játszhatóvá a játékban, ezek pedig a Goblinok és a Worgenek lesznek. Ez utóbbiaknak két formájuk lesz, emberi és farkasszerű. Új kasztokat ugyan nem hoznak be, de új kombinációkat igen. Többek között lehetséges lesz ember és élőhalott vadászt, tauren és gnóm papot, éjelf, ork, valamint törpe mágust, törpe sámánt vagy troll druidát létrehozni (néhány összeállítás elég valószínűtlennek tűnik számunkra, de legfeljebb majd szídjuk az MMO Championt, amiért így mellé trafált! :))

Ezen kívül rengeteg információt találhatunk még a történeti háttérről, a politikai változásokról, forradalmakról, vagyis mindenről, ami a kataklizmához vezetett. Ezzel a Blizzard állítólag vissza akarja hozni az eredeti Warcraft játékokból megismert grandiózus történetmesélést. Hát, már nem kell sokat várnunk, hogy mindez megerősítést vagy cáfolatot nyerjen a BlizzConon (ami ezen a héten pénteken és szombaton lesz)

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

13 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
havasi87
havasi87
2009. aug. 26. 12:07
#13

Csatlakozom Sr4c-hoz.

Én is WOW-ozom. Dolgozom és stabil kapcsolatban élek párommal. Sőt Ő is WOW-ozik velem néha, lány létére :) és Ő is dolgozik.

Aki hajlamos a függésre az függő is lesz. Ez mind csak az önuralomról szól.

Ha megunom felkelek a gép elől, ha van más és jobb dolgom akkor nem ülök le.

Ilyen egyszerű.

Üdv mindenkinek.

arkman
arkman
2009. aug. 18. 17:54
#12

Nemtudom hogy miért kell ezt mindíg olvasnom (és reagálni), de szerintem ez az általánosítás, hogy aki wowos = függő(már itt egy hatalmas tévedés van, mivel a függőség nem mindíg negatív, mivel mindenki függő, még aki azt mondja hogy nem az is, hiszen függő az oxigéntől, élelemtől, főnökétől stb...),hájas,nötlen,antiszociális kocka egy baromság. Sr4c-vel értek egyet, aki szenvedélybetegségekre hajlamos, az akármitől lásd*: drog, cigi, alkohol, TV, aki meg nem az meg csinálhatja egész nap mégis tudja kezelni.

HUNrobar
HUNrobar
2009. aug. 18. 17:52
#11

Gondolom végre kell valami újítás, mert 5 év alatt azért kicsit unalmassá válhat ugyan az a világ, egy WOW 2-őt meg problémás lenne kiadni...

A grafika meg tényleg nem számít, én a 4 magos processzorommal és hd3870-emmel még mindig a Battlefield 2-t és a Quake 3-at tartom a legjobb fps-eknek..

Peterku
Peterku
2009. aug. 18. 16:11
#10

Nem olyan fontos a grafika - nekem máig a Baldur's Gate I-II. a kedvenc játékom, pedig az első rész 1998-ban jelent meg. Egy jól megírt játék modern grafika nélkül is odaver bárminek.

Sr4c
Sr4c
2009. aug. 18. 13:10
#9

2005: fősulisként elkezdem WoWozni,

2009: 2 éve dolgozom, műszaki diplomám van, barátnőm 2.5 éve, Mo egyik legjobb klánjában tolom.

Ember kérdése nem játéké, ha valaki hajlamos a függőségre az a mai világban függő is lesz. Kérdés, hogy hogyan tudja kezelni ezt a függőséget.

Édes anyámtól kérdezem mindig, hogy a agysorvasztó TV műsorok bambulása jobb-e, vagy az interaktív társasjáték?

atee92
atee92
2009. aug. 17. 18:55
#8

Blood elf warrior kell ide :D

Akinek meg valami nem tetszik, nem kötelező vele játszani...

jano12
jano12
2009. aug. 17. 16:57
#7

DiEGO: nem ostobaság a grafikát szidni? Pláne, mikor nagyon hangulatos? Ja és egy fantasy hogy lehet élethűbb?

kihaennem: függőség oké, hisz a WoW köztudottan nagyon veszélyes e tekintetben (nem kell az ellenbizonyíték). Nőtlenség még ok, bár a sok kis suhancnak (akik egy állattal sem tudnak rendesen bánni) nem kell.

_DiEGO_
_DiEGO_
2009. aug. 17. 15:58
#6

kihaennem

valami lényegeset kihagytál :

  • Pénzlehúzás felsőfokon ;)

Blizzard meg jókat röhög tenyerébe sok-sok lámán , 2010-ben elérhető lesz már a Lvl100 -as szint ...

Talán kiakarnak végre kerülni a kis aranyos ám de 8-10 éves szintü dedósoknak illő grafikai környezetből valami kissé élethűbb valósba....

davidka5555
davidka5555
2009. aug. 17. 14:44
#5

Wow: Collectors Edition

Because keeping your virginity is worth $15 per month.

byzzah
byzzah
2009. aug. 17. 14:16
#4

kihaennem - hejjesírás FAIL

kihaennem
kihaennem
2009. aug. 17. 13:54
#3
  • Bitang ronda, mint mindig.

  • Függőség

  • Nőtlenség

  • Betegség

  • Hályasság

WOW - Hűha

Ace0098
Ace0098
2009. aug. 17. 13:09
#2

A Tauren paladint kihagytátok.

A Blizzard a saját maga által teremtett világát kúrja el.

Tauren paladin és priest??

A taurenek nem a fényt meg egy istent követnek, hanem spirituális vezetőik és isteneik vannak.

Bár ez kevésbé érdekel, képzeljétek el milyen hülyén fog kinézni.

Már csak a tauren rugó meg az undead druida hiányzik.

MaxxTG
MaxxTG
2009. aug. 17. 12:42
#1

VISSZA A HIRHEZHmmm... Pont, mikorra újra wow-ozni akarok... Nahh jó, persze ez még sok idő lesz. De nem rossz ötlet (=

Vissza az oldal tetejére