A Gigabyte néhány hete mutatta be első hálózati adattárolóját, amely még Linux operációs rendszert használt, ám most egy új modell is megjelent, ami már a Microsoft Windows Home Server 2011-es kiadására támaszkodik.

Galéria megnyitása

Az új modell legfőbb tulajdonságok tekintetében szinte teljesen megegyezik elődjével, de ez nem is csoda, hiszen ugyanazt az alapot használják. A GR-EZI14H típusjelzéssel ellátott modell a decemberben bemutatott GR-EZI04H-hoz hasonlóan szintén négylemezes kivitelben érkezik. Az új szintén Intel Atom D2500-as processzort alkalmaz, déli hídként pedig egy ICH10R típusú vezérlő teljesít benne szolgálatot.

Galéria megnyitása

A 220 x 183,5 x 146,5 milliméteres mérettel rendelkező NAS négy darab 3,5 colos merevlemez fogadására lett felkészítve: a bővítőfiókok természetesen Hot-Swap támogatással érkeznek és zárhatóak is - egy nagyméretű zárható ajtó védi őket az illetéktelenek elől. A rendszer a Gigabyte hivatalos weboldalán található információk szerint RAID 0,1,5,10 és JBOD támogatással érkezik. A NAS kezeli a 4 TB-os merevlemezeket is, amelyekből akár négy is helyet kaphat benne. Igazság szerint a 4 TB-os HDD támogatásról csak a gyors üzembehehelyezési útmutató tesz említést, a specifikációs listán 3 TB-os HDD limit szerepel.

Rendszermemóriából 2 GB-nyi DDR3-1066 MHz-es So-DIMM modul áll rendelkezésre, de igény esetén természetesen bővíthető a memória mennyisége, egészen 4 GB-ig. A merevlemezek és a NAS komponenseinek hűtéséről most is két darab 60 milliméteres átmérőjű légkeverő gondoskodik.

Galéria megnyitása

Az új NAS ezúttal is két Gigabites Ethernet vezérlővel érkezik, de emellett két USB 2.0-s, illetve két USB 3.0-s porttal is rendelkezik. A sorban még egy D-Sub videó kimenetet is találunk. Szoftver tekintetében minden rendelkezésre áll, amire csak egy otthoni-, illetve kisirodai felhasználónak szüksége lehet - pontosabban minden olyan, amit a Microsoft Windows Home Server 2011 kínál.

Galéria megnyitása

Az új Gigabyte NAS hamarosan megjelenik kereskedelmi forgalomban, az azonban egyelőre rejtély, hogy pontosan mennyibe fog kerülni. A termékkel kapcsolatban további információ itt található.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
legyes
legyes
2013. febr. 10. 18:28
#5

Az Atom-tól és a mellékelt chipsetektől nincs lassabb a világon. Ez úgy tűnik, hogy örökre így marad. Egy ébresztőórába való AMD lepipálná fájlszerverként.

maláj
maláj
2013. febr. 9. 16:41
#4

akkor nem veszünk ha 100k lesz :)

Ober
Ober
2013. febr. 9. 15:14
#3

100.000Ft körül lesz az ára.

prohlep
prohlep
2013. febr. 9. 1:53
#2

Windows server az egészen más, mint egy asztali windows.

A windows server már majdnem olyan, mint egy Unix, csak sok dolog sokkal kényelmetlenebb egy windows serverben.

Arról van szó, hogy szerver szoftver esetén megengedik, hogy az ember csupán egy CORE server csomagot tegyen fel, aminek olyan minimalisztikus grafikája van, hogy egy egérhez szokott Pistike Honlappal Próbálkozik ott halálozik el a karakteres prompt előtt. Nincs se start menu, se futtatas, és persze ikon sem, így Pistike azt hiszi, hogy semmit sem lehet elindítani rajta.

Nálunk egy egyetlen magos 1GHz procin fut egy linux, azon fut egy szoftverből virtuális gép, és azon fut egy Windows szerver. Ez mind belefér egy AMD 1GHz magba.

Szóval az az atom proci bőven elég lesz egy célorientáltan levetkőztetett windows szerver alá.

Csak minek bonyolítani, ha minderre inkább a Unix oprendszer család való?

r-chee
r-chee
2013. febr. 8. 19:52
#1

Windows és Atom proci....:S

szenzor
szenzor
2013. febr. 9. 19:02

Én pl PLEX et futtatok az otthoni szerveremen ami realtime transzkódolja a különböző médiákat a kliensnek megfelelő formátumra és minőségre. Na ahhoz marhára nem elég egy ilyen atom, de még egy átlag kétmagos is elvérzik gyakran.

Persze akinek a szerver csak egyszerű fájlmegosztást jelent annak az esetek többségében elég az atom.

Vissza az oldal tetejére