Az Európai Bizottság (EB) mint versenyhatóság áldását adta az Oracle Corp., a világ második legnagyobb számítástechnikai szolgáltatója és a Sun Microsystems Inc. egyesülésére. Az előbbi társaság 7,4 milliárd dollárért vásárolhatja meg riválisát, amire az USA-ban már korábban megkapta az engedélyt, így már csak Kínában és Oroszországban nyitott a kérdés, ám várhatóan ezek az országok sem állítanak akadályt a fúzió elé. A bizottságot elsősorban a Sun nyílt forráskódú, azaz a fejlesztőknek szabadon hozzáférhető MySQL programjának sorsa aggasztotta, ugyanis ez versenytársa az Oracle adatbázis-kezelőjének. A vásároló azonban ígéretet tett arra, hogy továbbfejleszti a szoftvert és nem kér licencdíjat azoktól a felhasználóktól, akiknél a MySQL fut. Úgy tűnik, az EB-nek ez elég volt, ugyanakkor a nyílt forráskódú szoftvereket pártoló számítástechnikusok - akik a szakma jelentős csoportját alkotják - aggodalommal figyelik a fejleményeket. Ezt erősítheti, hogy az Oracle létszámleépítésre készül, az ügyhöz közel álló források a Wall Street Journalnak azt mondták, hogy alacsony, ezres nagyságrendű elbocsátásra lehet számítani. A Sun szeptember végén 27,6 ezer embernek adott munkát.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére