Shop menü

VESZÉLYES, VAGY CSAK VESZÉLYESEN JÓ? AZ ELSŐ EGÉR HALL-EFFEKTUS GOMBOKKAL- LOGITECH PRO X2 SUPERSTRIKE - TECH VIBES

Formabontó újítások és makacs ragaszkodás az állandósághoz, avagy itt a Logitech új szuperfegyvere gamereknek
Keszthelyi Dániel
Keszthelyi Dániel
Veszélyes, vagy csak veszélyesen jó? Az első egér Hall-effektus gombokkal- Logitech Pro X2 Superstrike - Tech Vibes

Tavaly sok felhasználóval nagy egyetértésben fogalmaztam meg visszafogott kritikámat a Logitech felé, miszerint egy ekkora név, ennyire magasra árazott termékekkel igazán felmutathatna végre valami újat, valami előre mutatót. De ha azt nem, legalább tarthatná a lépést a piaci szereplőkkel, illetve reagálhatna az egereit érő leggyakoribb kritikákra. Ehhez képest az utóbbi években inkább csak ímmel-ámmal haladtak előre, erős lemaradásban a konkurenciával szemben, legalábbis az egerek terén mindenképpen. 

Galéria megnyitása

Sokszor kategóriákkal olcsóbban beszerezhető egerek is nyújtanak hasonló, vagy akár jobb teljesítményt az adott termékeiknél, ami elég szomorú egy ilyen régi és elismert perifériagyártótól. Aztán beindult az új év, végéhez közeledik a február, a Logitech pedig hosszú idő után végre előrukkolt valami valóban újszerűvel. No nem a külsőségeket tekintve, a forma nagyon is ismerős, sőt, mondhatni maradt a régi, ám a mutatóujjunk alatt ezúttal valami egész más dolgozik, mint amit eddig bármilyen hasonló mutatóeszköztől megszokhattunk.

A Pro X2 Superstrikre ugyanis az első egér, mely a két legfontosabb gombja esetében nyugdíjazta a hagyományos mikrokapcsolókat, de még csak optikai megoldást sem használt, ehelyett Hall-effektusra épülő kapcsolókat épített be. Ez váratlan és izgalmas előrelépés, hiszen mostanáig a kontrollerek mellett leginkább gamer billentyűzetek esetében találkoztunk a technológiával, a Logitech pedig ezúttal előre gondolkodott, így elsőként dobhat piacra ilyen megoldást. Az egér ráadásul alig jelent meg, máris olyan hírek keringenek róla, hogy akár ki is tilthatnak miatta egyes játékokból, ami meglehetősen abszurdnak hangzik. Lássuk hát, hogy mit főzött ki a gyártó és hogy jutott-e idejük egyéb újításokra is.

Specifikációk

Gombok száma 5
Szenzor HERO 2
Felbontás - Követés 100 – 44 000 DPI
Max. gyorsulás 88 G
Max. sebesség 888 IPS
Max. vezetékes jelentési sebesség 1000 Hz (1 ms)
Max. LIGHTSPEED jelentési sebesség 8000 Hz (0.125 ms)
Üzemidő Max. 90 óra
Méretek 125 x 63.5 x 40 mm
Súly 61 g

Csomagolás és tartozékok

Galéria megnyitása

A gyártó évek óta lecövekelt egy egységes dizájn mellett, mely többnyire a fekete és a kék színkombinációval él, egy jól kivehető termékfotóval az előlapon. A keményfedeles doboz alkalmazása továbbra is nagyszerű, mely nem csak a magasabb árkategóriát jelzi, de nagyobb biztonságot is nyújt az eszköz számára. A fedőlap oldalain és a doboz alján a technikai paraméterek és némi reklám található. Utóbbi szerint több professzionális játékos is a szponzorációjukat élvezi, amit a gyártók szeretnek úgy fordítani, hogy az ő terméküket választották.

Galéria megnyitása

A fedő leemelése után ezúttal is egyből az egér fogadott, melyet a doboz belső lapjára ragasztott kemény szivacskorong szorít le éppen csak annyira, hogy szállítás közben semmiképp se mocorogjon. Extra csomagolás ugyan nincs, de az egér aljára egy vékony, műanyag lapocskát azért ráragasztottak, hogy a vásárlók lehessenek az elsők, akik összekarcolják vadonatúj eszközüket. 

Galéria megnyitása

A doboz magassága szerencsére nem csak optikai tuning, hiszen tartalmaz még egyet és mást. Először is egy USB-A dongle-t, mely a vezetékmentes kapcsolatért felel, illetve egy hosszabbító adaptert, melybe USB-C kábelt köthetünk. Utóbbi szintén nem hiányzik a csomagból, mely szövetborítást ugyan nem kapott, viszont árnyékolt, viszonylag vastag és még márkajelzéssel is ellátták, tehát nem csak egyedi, de összességében igényes darab.

Galéria megnyitása

Ezeken felül kapunk némi csúszásgátló matricát, melyet az egér gombjaira és oldalaira ragaszthatunk. Már amennyiben kényelmesnek találjuk őket, az íz ízlésünk is megengedi, továbbá nem zavar, ha az izzasztó mérkőzések és a nyári meleg okán idővel elkezd kifolyni alóluk a ragasztóanyag. Jár még mindezek mellett egy tartalék rekeszfedél Powerplay kompatibiltással, mely az egér hasába épített kamra fölé illeszthető, ahol amúgy az USB dongle helye van.

Galéria megnyitása

Végezetül egy nem túl magas minőségű törlőkendő és papír alapú használati útmutató koronázza meg a csomagot, még akkor is, ha nem a sor végén akadtak a kezem ügyébe. 

Dizájn és hardver 

A Pro sorozat tagjai között nem könnyű különbséget tenni. Egyfelől a közös termékvonalon érkező testvérek elnevezései is fejtörést okozhatnak, alakjukat tekintve pedig lényegében azonosak egymással. Persze egy kis festésben tetten érhető eltérés azért előfordul, ami a tapasztaltabb szemek számára segít megkülönböztetni őket egymástól, ám a formavilág láthatóan bevált, a gyártónak pedig lényegében semmi oka nem volt komolyabb módosításokat eszközölnie.

Galéria megnyitása

Némi csavar azért van a dologban, mivel ez a modell kizárólag egyetlen kiadásban elérhető, mégpedig fehér alapszínben, fekete felső gombokkal. A dolog meglehetősen szokatlan és biztosan sokan egyből megütköznek rajta, ám ezzel legalább tényleg élesen elkülönbözik korábbi testvéreitől és szerintem egészen hamar hozzá is lehet szokni. A méretek, élek és kanyarok azonban tényleg maradtak a régiek, ezúttal a talpak alakján és kiterjedésén se változtattak, mint az első generációt követő modelleknél.

Galéria megnyitása

Olyannyira nem változtattak, hogy aki azt hitte, hogy majd egy 180 eurós, tehát 70-80 ezer forint körül kapható gamer egér esetében kapunk végre egy nyavalyás gombot a DPI módosítására, az remélhetőleg nem fogadott rá nagy összegben. A jól bevált szimmetrikus forma változatlan, extra gombok pedig ezúttal is csak az egér bal oldalán kaptak helyet, ennyit a balkezes felhasználókról.

Galéria megnyitása

Felmerül a kérdés, hogy ha az alján található egy fizikai bekapcsológomb, vajon mekkora áldozattal járt volna a gyártó számára, ha valahová odabiggyeszt egy további programozható gombot, mellyel a DPI-beállítások között ugrálhatunk. Ez egy sok éve állandó kritika a gyártó felé, mely pontosan tudja, hogy milyen hasznos lenne, hiszen van egerük, ahonnan nem hiányzik az extra gomb. Ám valamiféle makacsság, vagy tonnánként másfél forintnyi extra költség megspórolása okán a legjobb gamer egereikről rendre lespórolják.

Galéria megnyitása

A Superstrike azonban sokkal többet hozott az asztalra, mint azt első pillantásra bárki sejthetné, ugyanis lényegében világelsők egy már létező technológia új módon való alkalmazásában. A klasszikus bal- és jobb klikk ugyanis ezennel a múlté, az élesen kattanó mikrokapcsolók helyét ugyanis Hall-effektes gombok vették át, erre márpedig korábban még nem volt példa. Igazi innováció egy Logitech perifériában? El sem hiszem, de annál jobban örülök neki.

Galéria megnyitása

A mágnesesség elvére épülő kapcsoló tehát mellőzi az egymáshoz érő alkatrészeket, nincsenek összesúrlódó fém elemek és kopásnak kitett anyagok, melyek idővel elfáradnak és cserére szorulnak. Lényegében szinte örökéletű megoldás, de az legalábbis nagyon valószínű, hogy a görgő vagy az oldalsó két gomb jóval hamarabb kezdenek majd el vacakolni.

Galéria megnyitása

Mivel ezek továbbra is régimódi, klasszikus megoldások, szépen kerregő görgővel és éles hangú mikrokapcsolókkal. Az innovációra szánt költségkeret valószínűleg véget ért, a piaci elsőséghez pedig kettő gomb is elegendő volt. Ami azt illeti, ezt nem is kell lebecsülni, hiszen merőben szokatlan és újszerű élményről van szó, ám a különbség minőségérzet terén eléggé feltűnő. Kikapcsolt állapotban az első próbakattintás már-már ijesztő is lehet, ugyanis ezek a gombok alapvetően semmiféle fizikai visszacsatolást nem nyújtanak.

Galéria megnyitása

Ha elvben tisztában is vagyunk a dologgal, azért egy egér esetében elég szokatlan élmény, hogy nem csak nem kattannak a gombok, de akadálytalanul haladnak a végpontig. Azon kívül, hogy lenyomáskor végül elérik a talajt, lényegében semmilyen visszajelzést nem adnak arra vonatkozóan, hogy itt mi valamiféle gombot nyomogatunk a műanyag lapok alatt. A dolog viszont azonnal megváltozik, amint a bekapcsológombot piros állásból a kékre toljuk.

Galéria megnyitása

A gyártó megoldása a haptikus visszacsatolás, mely ezúttal rezgések helyett kifejezetten az ellenirányú erőkifejtéssel, ellenállással szimulálja a kattintás érzetét, méghozzá meglepően jól. A Sony konzoljaihoz gyártott vezérlőkkel popularizált módszer nem új a Logitechnél sem, elég csak a legutóbbi MX Masterre gondolni, mely a hüvelykujj-támaszként is szolgáló oldalsó gombjánál alkalmazta ugyanezt. 

Galéria megnyitása

Az elsődleges gombok esetében azért még így is merőben újnak számít, az élmény és a hang pedig egyértelműen más, mint a legtöbb mikrokapcsolótól megszokott "aktuációs zaj". Fontos, hogy nem csak bekapcsolható, de szoftveresen alaposabban is szabályozható, több fokozatban, ahogy arra részletesebben is kitérek a G HUB szoftver és az egér funkcióinak átvételekor. Mindenesetre a kattintás - az első bekapcsolást követően és szoftver nélkül - tompa kis pattanó hangot hallat, a kattintás élményét keltő ellenállás viszont megfelelő mértékben határozott és meglepően kellemes.

Galéria megnyitása

A Hall-effekt annyira igyekszik ellopni a műsort, hogy majdnem el is feledkeztünk az új optikai szenzorról... ami nem véletlen, mert a Logitech is elfelejtett új szenzort építeni a legújabb gamer egerébe. Ez pedig elsősorban nem azért gond, mert ez nem kellően gyors vagy precíz, de nem is feltétlenül azért, mert vannak ennél olcsóbb rágcsálók fejlettebb letapogatóval. A gond inkább a takarékosságban rejlik, hiszen a haptikus motor különböző beállításai különböző mértékben fogyasztják az energiát, amihez passzolt volna egy még takarékosabb szenzortechnológia.

Galéria megnyitása

Egyfelől akár 8000 Hz-ig tolható a polling rate és 44000-ig a DPI, illetve 88G² a maximális gyorsulás és 888 IPS² a maximális sebesség, amelyek hangzatos értékek, de az átlag felhasználók nem igazán fogják érezni a különbséget. Emellett aligha leszünk különösebb hátrányban akkor, ha mondjuk egy Razer Deathadder V4 Pro helyett a Superstrike-ot választjuk. Sőt, lényegében a piac egyik legjobb képességű egeréhez képest kb. azonos teljesítményt kapunk, beleértve a kattintáskor mért válaszidőt is, mely legfeljebb egy tizedes értékkel "lassabb" a Logitech esetében, így bőven dobogósnak számít napjaink legjobbjai között.

Galéria megnyitása

Mindezekkel együtt lényegében nem csak az alakját, de a súlyát is tartja, ami durván 61 gramm. Egyesek szerint ez manapság túlsúlyosnak számít, míg a nehezebb egerek kedvelői nevetségesnek tartják az egész a fogyási versenyt. Ha ez valakinek számít, ha eltávolítjuk a mágneses fedelet, akkor valamivel becsúszik 60 gramm alá. Én alapvetően ennél nehezebb egereken szocializálódtam, de mivel évekig használtam az első Superlight modelljüket, már hozzászoktam. 

Üzemidő

Galéria megnyitása

Lemaradásban lehetünk azonban az üzemidő tekintetében, mely az említett Razer esetében legfeljebb 150 óra, míg a Superstrike maximum 90 órán át bírja egyetlen töltéssel. Utóbbi ráadásul csökken, amennyiben nem elegendő az 1000 Hz-es polling rate, illetve magasabb fokozatra állítjuk a haptikus visszajelzést. A magam részéről bár sajnálatosnak tartom, hogy ezen a téren pont nem sikerült előre lépni, ugyanakkor a valós felhasználás során aligha okoz problémát, ha egy hét után esetleg keresnünk kell egy Type-C vezetéket. Még a kompetitív játékosok is tartanak ebédszünetet, de versenyek előtt bizonyosan le is tusolnak, ami bőven elegendő idő az egér megetetésére. 

Szoftver

A Logitech perifériái továbbra is a G HUB szoftverre támaszkodnak, akár tetszik nekünk, akár nem. Egyfelől ez egy régóra fejlesztett segédprogram, mely a gyártó nagyjából összes termékét felismeri, ugyanakkor számos kényelmi funkció terén lemaradásban van a piaci szereplők ajánlataival szemben. Például lassan már alapvetőnek számít a webes alternatíva, tehát a telepítés nélkül, egyetlen böngészőablakban elérhető felület biztosítása. Ezt még a Fractal is megoldotta már az első fejhallgatójával, míg a Logitech a közel 7 éve fejlesztett G HUB felületének képtelen egy webes alternatívát készíteni.

Galéria megnyitása

A telepítés logikájába már bele se mennék részletesen, mindenesetre leszedtem a 67 MB-os csomagot, ami aztán telepítés címszó alatt szép komótosan letöltött további 220 MB-ot. Logikus. Ezen túllendülve az ismerős fekete felület fogad az alapvetően ízléses dizájnnal és elrendezéssel. Az alapfunkciók logikusak, ám feltűnő lehet, hogy az akku töltöttségi szintjét mindössze egy hozzávetőleges rajzzal jelzi, de hogy hány nap vagy hány óra lehet hátra, azt nem közli a felhasználóval. Ez szintén olyasmi, amire számos más gyártó odafigyelt, tehát nem kell az egyik legnagyobb névnek lenni a piacon egy ilyen kényelmi funkció bevezetéséhez.

Galéria megnyitása

A legfontosabb beállításokat természetesen megkapjuk, elsőként a DPI beállításokkal találkozunk, de az eltérő érzékenységek közti váltáshoz be kell áldoznunk valamely gombunkat, különben kizárólag a szoftveren belül módosíthatjuk. Ez egy ilyen drága eszköztől egyenesen felháborító, a dedikált és lehetőleg programozható váltógomb hiánya továbbra is fájó.

Galéria megnyitása

Nem sokkal lejjebb találjuk a HITS, avagy "Haptic Inductive Trigger System" menüpontot, ahol lényegében a kattintások aktuációs pontját és a haptikus ellenállás erejét módosíthatjuk. Előbbi azt határozza meg, hogy kattintáskor mekkora erőkifejtésre legyen szükség a kattintás regisztrációjához, illetve a gomb útjának mely pontján érzékeljen.

Galéria megnyitása

Ez meglehetősen egyedi igény, játékstílustól és megszokástól függ. Én kompetitív játékoknál a bal gombot az elérhető 10 fokozatból kettesre állítottam, míg a jobb gombot ötösre. Így gyorsan tüzelhetek, ugyanakkor a másik oldalon elkerülhetők a véletlen kattintások, ha navigáció közben véletlenül megbököm a jobb gombot, vagy ha a kelleténél jobban ránehezedek a középső ujjammal.

Galéria megnyitása

A haptikus visszejelzés kissé trükkös, ugyanis az 5 állásból az első teljesen deaktiválja a motort, tehát nem végez imitációt és semmilyen kattintásérzetünk nem lesz. Mivel még az egyes állásban is meglehetősen enyhe és főleg halk a dolog, kétlem, hogy bárki kényelmesen tudná használni az egeret némi ellenállás nélkül. A gyári beállítás hármas, ami nekem megfelelt, de ennél lejjebb ugorva nekem már túl visszafogott volt a reakció, még szerencse, hogy testre szabható. 

Banhullámot okoznak az új Superstrike egerek? 

Valóban nem pletykáról van szó, ugyanis a mai napig közel 600 ezres játékosbázist mozgató Apex Legends PC-s felhasználói közül valóban többen is kitiltásra kerültek, méghozzá közvetlenül a Superstrike egerek felhasználói közül. A váratlan kitiltások hátterében azonban nem az állt, hogy a Logitech óvatlanul tiltott mechanikákkal ruházta fel a termékét, már amennyiben a Rapid-trigger funkciót nem tekintjük annak. Márpedig a fejlesztésért felelős Respawn Entertainment nem tekinti, így a Logitech-kel együttműködve reagáltak a kellemetlen helyzetre. Mindenki visszakapta a felhasználói fiókját, az anticheat rendszerüket pedig frissítették, hogy többé ne ugorjon tévesen a Logitech termékeire. 

A Rapid Trigger funkció a harmadik extra tulajdonság, amennyiben egyetlen kattintással szeretnénk sorozatos kattintásokat aktiválni. Ez lényegében a klasszikus "spammelés" könnyített változata, ráadásul a Counter-Strike 2 is jóváhagyta, tehát hivatalosan nem számít visszaélésnek, illetve az itt alkalmazott technika nem azonos azzal, amikor az egér helyettünk kattint. Ehelyett módosítja a visszaállítási pontokat, a sűrűbbnél is sűrűbb kattintásszámot lehetővé téve. Szóval a megfelelő DPI mellett az ideális kattintási és érzékelési beállításokkal egészen egyedi élményben lehet részünk és igazán az igényeinkhez szabhatjuk az egerünket, amit kompetitív játékosok esetében valóban növelheti a hatékonyságot.

Galéria megnyitása

Érdekes még a görgőhöz tartozó BHOP mód. Itt még a kerékhez tartozó érzékenység is finomhangolható, attól függően, hogy komótos fegyverváltásra, vagy a görgőre állított bunny hoppra használnánk, melyekből az első ma már nem számít túl praktikusnak, az utóbbi pedig legálisnak, legalábbis bizonyos játékokban biztosan nem fognak örülni neki. A lehetőség mindenesetre adott, hiszen 100 és 1000 ms között állítható a késleltetés, így a megfelelő beállítással biztosan nem fogunk akció közben, véletlenül fegyvert váltani.

Galéria megnyitása

A magam részéről nagyon jól szórakoztam a Logitech friss Superstrike egerével,  a kattintásaim sosem voltak még ilyen pontosak. A G HUB profilbeállításait azért igazán áramvonalasíthatnák, ha már maga a szoftver alapvetően letisztult és sok menüpontot félretéve egészen felhasználóbarát módon kommunikál. Egyesek még azt érezhetik, hogy az egér talpai nem csúsznak úgy, mint néhány hasonló gamer eszköz a piacon és igazuk is lehet, én is használtam már olyan eszközt, amit meglökve messzebb tudtam küldeni a 40 x 40 centis SteelSeries egérpadon. Összességében azonban nem éreztem zavarónak, játék közben alapvetően jól használható, mindenesetre az esetleges cseréhez új talpakat már a felhasználóknak kell beszereznie és felszerelnie. 

Kell ez nekem? 

A Logitech ezúttal alaposan megfontolta, hogy mire költi a fejlesztési költségeit, ám ezúttal valami valóban egyedit és izgalmasat kínál a gamer egerek felső kategóriájában. A Hall-effektus tagadhatatlanul aktuális és izgalmas technológia, ezzel pedig megindulhat a piaci verseny, hiszen a billentyűzetek után jöhetnek az egerek, meg persze a kínai gyártók kategóriákkal olcsóbban kínált ajánlatai. Ezt leszámítva a Logitech-nek végre büszkén adhatok egy méretes elismerést az innovációért, mivel nem csak első a maga terepén, de nagyszerűen is működik, ideje volt valami hasonlót látni tőlük.

Galéria megnyitása

Még szerencséjük, mert a DPI gomb következetes mellőzéséért mondjuk alaposan gyűlnek a fekete pontok és a szoftveres környezetet is modernizálhatnák a piaci elvárások szerint. A webes alternatíva lassan igazán alapvető lehetne nem csak náluk, de mindenki másnál is, aki még CPU és RAM-zabáló, olykor adathalász segédszoftvereket erőltet a vásárlóira. Emellett az üzemidő sem fejlődött sokat és talán még így sem élhetünk komoly panasszal, azért ebben az árszegmensben nem ártana energiahatékonyságban is közelebb kerülni a vetélytársakhoz.

Galéria megnyitása

Ezek után tehát egy frissebb és takarékosabb szenzort látnék szívesen, mellyel az amúgy a saját kategóriájában korrekt üzemidőt is feltolhatná a legjobbak szintjére. A Logitech alapvetően minőségi termékeket gyárt, ám egy ideje már szereti elodázni a fejlesztéseket és az olykor brutálisan magas árazást ritkán tudják igazán megindokolni. Ezúttal sem lesz ár-érték bajnok, de legalább valami valóban újat hoztak a piacra, ami még jól is működik, így végre ismét őket követheti a piac. Remélhetőleg egyebek terén is felzárkóznak, esetleg még előre is lépnek a jövőben.

Galéria megnyitása
8.3
A Hall-effektusra épülő gombok valódi újítást hoztak a gamer egerek piacára, mely időtálló megoldás gyors reakcióidővel, ráadásul a haptikus funkciók is testre szabhatók, már csak egy DPI gomb és egy takarékosabb szenzor hiányzik.
+ Hall-effektus, mikrokapcsolók helyett
+ Közel a leggyorsabb kattintásérzékelés
+ Szabályozható haptikus visszajelzés, görgő és Rapid Trigger
+ Végre érdemi innováció a gyártótól
- A forma és elrendezés változatlan
- Továbbra sincs DPI váltó gomb
- Az oldalsó gombok maradtak hangos mikrokapcsolók
- Maradt a régi szenzor, nem javul az üzemidő
- A talpak nem a legcsúszósabbak
- Szoftveres téren is időszerű lenne egy kis fejlődés
Design
8.0
Innovation
9.0
Reliability
8.5
Specification
8.0
Price/Performance
8.0
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére