Versenyellenesnek ítélték a Qualcomm üzleti modelljét, változások jöhetnek

Az Egyesült Államok bírósága az FTC-nek ítélt, aminek komoly következményei lehetnek, de a Qualcomm nem fogja ezt el.

Versenyellenesnek ítélték a Qualcomm üzleti modelljét, változások jöhetnek

A Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) az Egyesült Államokban már régóta figyelemmel tartja a Qualcommot, és most bírósági döntés is született arra vonatkozóan, hogy a chipdizájner eljárásai törvénybe ütközőek. Ez elvileg komoly változásokat hozhat az elkövetkezendőkben, de egyelőre még marad az ügy a bíróságon, mert a Qualcomm fellebbez.

A Qualcomm kapcsán már sokszor lehetett arról hallani, hogy előszeretettel él vissza a piaci pozíciójával, monopol helyzetével, és hozza kellemetlen helyzetbe a partnereit a megállapodások kialakításakor. Ezért is kezdeményezett az USA Szövetségi Kereskedelmi Bizottsága eljárást a vállalat ellen. A 2017-ben indított eljárásban Lucy H. Koh hozta meg a döntést – korábban ő vezette például a Samsung és az Apple több perét is –, ami egyelőre még nem nevezhető véglegesnek, mert a Qualcomm jelezte, hogy nem fogadja el az ítélete, és a tárgyalások folytatását kéri.

Elképesztő mennyiségű szabadalom van a Qualcomm birtokában, és az alapvető probléma abból fakad a cég esetében, hogy sokszor nem elégedik meg azzal, hogy a partnerei licencelik az egyes megoldásokat. Úgy alakítja ki a vállalat a szerződéseket, hogy a szabadalmakat a saját fejlesztéseik használatához kötik, ezekkel „összecsomagolva” értékesítik a szabadalmakat. Tehát gyakorlatilag nem hagyják az üzletfeleknek, hogy szimplán licenceljék az egyes technológiákat. A Qualcommnak a mostani határozat értelmében meg kellene szüntetnie az eddigi gyakorlatát, és engednie kellene azt, hogy fair kondíciók mellett tehessenek szert a versenytársai a szabadalmak használati jogára.

Galéria megnyitása

Lucy H. Koh kimondta, hogy amit a Qualcomm tesz, az negatívan érinti a többi piaci szereplőt, gyakorlatilag ellehetetleníti a versenyt, ez pedig nemcsak a riválisoknak okoz problémát, hanem a készülékgyártóknak, OEM-eknek és a felhasználóknak is. Ráadásul a bíróság szerint nem kizárólag az a gond, hogy a licencelési feltételek alakításakor nem fair módon jár el a Qualcomm, hanem az is, hogy indokolatlanul magas díjakat kér a szabadalmaiért. A chipdizájner működése jelentős károkat okozhatott, és éveken keresztül akadályozhatta a CDMA és a prémium 4G LTE hálózati modemek fejlődését.

A tárgyalás során nagyon sok szerződést vizsgáltak meg a szakemberek, mielőtt döntés született az FTC-Qualcomm ügyben. Egyebek mellett terítékre kerültek azok a megállapodások is, amelyek miatt korábban a Qualcomm és az Apple komoly csatározásba kezdett. És bár a két fél mostanra megegyezett, ettől függetlenül látszott, hogy az Apple-nek olyan megállapodásokba kellett belemennie annak idején, amik korlátozták a mozgásterét, például 2011-től 2016-ig kizárólag Qualcomm modem kerülhetett az iPhone-okba. A Qualcomm egyébként más régiókban is vizsgálat alatt volt, az Európai Unió meg büntette korábban 1,2 milliárd dollárra, de Kínában, Tajvanon és Dél-Koreában is fizetni kényszerült. A tárgyalások során a bíróság rámutatott arra, hogy több cég is inkább felhagyott a fejlesztéseivel, minthogy a Qualcommal próbáljon üzletelni, és aki töretlenül folytatja a működését, így például a MediaTek, nagyon kedvezőtlen helyzetben van, mert akik a MediaTek megoldásait használja, esetenként még a Qualcommnak is fizetni kényszerül.

A bíróság több feltételt is kiszabott, amiket a Qualcommnak követnie kellene, hogy elkerülje a további törvénysértéseket. A cégnek újra kellene tárgyalnia a meglévő megállapodásait abszolút korrekten eljárva, így például nem lehetne más termékek megvásárlásához kötni a szabadalmak értékesítését. Fair, ésszerű és nem diszkriminatív módon kell biztosítania a licencelési lehetőségeket, és szükség esetén külső szakértőket kell bevonnia. Nem köthet olyan megállapodásokat, amik kizárólagos modembeszállításról szólnak. Nem akadályozhatja a vállalat a partnereit abban, hogy esetlegesen azok bírósághoz forduljanak, ha problémájuk akad. És hét éven keresztül felügyelet alatt kell állnia, évente be kell számolnia az FTC-nek a működéséről, és arról, hogy nem vét ismét a kifogásolt eljárásokban.

Az ügy kapcsán a Qualcomm illetékese, kiemelte, hogy erősen elítélik a döntést, nem értenek egyet az elhangzottakkal, és meg vannak győződve arról, hogy nem megfelelően lettek értelmezve a tények, és a törvényeket sem megfelelően alkalmazták.

A Qualcomm befektetői nem meglepő módon nem fogadták jól a hírt. A bejelentés után azonnal esni kezdett a vállalat részvényeinek az árfolyama, rövid idő alatt közel 13%-kal zuhant a papírok értéke, majd további gyengélkedés következett, melynek eredményeként még több mint 4 százalékos értékcsökkenés történt.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward