Bill Leeson és David Wilson a legvadabb álmukban sem hitték volna, hogy azzal, hogy megpróbálják megörökíteni a délszláv háború borzalmait, örökre megváltozik az életük. Az eleinte a pusztán az események megörökítésére törekvő filmeseket annyira megviselte a konfliktus miatt szenvedő gyermekek látványa, hogy elhatározták, kilépnek az objektív, "közömbös" krónikás szerepéből és amennyire erejük lehetővé teszi, megpróbálnak segíteni a fiatalokon. A szándékot tettek követték, a végeredmény pedig az immár huszonhárom éve működő War Child alapítvány lett, amely nem csak élelmiszersegélyekkel próbálja megkönnyíteni az érintettek nemritkán elviselhetetlen helyzetét, hanem arra is hangsúlyt helyez, hogy a háborús zónák egykori lakói és az erőszakkal besorozott fiatalok fel tudják dolgozni az őket ért traumákat és garantáltan visszakerüljenek az iskolapadba.
Mindezen célok elérése természetesen igencsak komoly anyagi ráfordítást igényel, így a szervezet tagjai örömmel vesznek minden segítséget. Szerencsére, a nemes ügy sokak figyelmét felkeltette az évek során, ezért Elton John, Paul McCartney, Bono és megannyi más híresség mellett különféle cégek, köztük a játékipar jeles képviselői is felajánlották, hogy profitjuk egy részét karitatív célra fordítják. A szervezetet támogató vállalkozások listája hosszú és színes. A Football Manager-szériával világhírre szert tett Sports Interactive épp úgy megtalálható rajta, mint a Democracy játékokért felelős Positech Games, a World of Tanks-szal hódító Wargaming, az iráni forradalmat feldolgozó Ink Stories, a háború borzalmait bemutató This War of Mine-nal mind kritikai, mind pedig közönségsikert arató 11 bit studios, vagy éppen, a Verdunt jegyző két stúdió M2H és a Blackmill Games. Utóbbiak azon túl, hogy legújabb akciójukkal újabb forrásokat igyekeznek gyűjteni, arra is emlékeztetni próbálják a világszerte dúló harcok miatt aggódókat, hogy a legpokolibb helyzetből is van kiút és hogy az ilyen szituációkban sem vész ki a katonákból az emberség. A Christmas Truce – War Child alcímre keresztelt DLC-jük ugyanis a híres 1914-es karácsonyi tűzszünet előtt állít emléket. Mint ismeretes, ekkor a frontszakaszok javán, hol hosszabb, hol pedig rövidebb időre, de elhallgattak a fegyverek és az átélt szörnyűségektől megcsömörlött bakák rá kellett, hogy jöjjenek, hogy a hivatalos propagandával ellentétben a másik oldalon sem szörnyetegek, hanem hozzájuk hasonló átlagemberek harcolnak.
Lényeges, hogy január 2-ig élő, különleges játékmódot három hagyományos meccs után öt perc erejéig úgy is kipróbálhatjuk, hogy ha egyáltalán nem nyúltunk a zsebükbe. Azok, akik viszont ennél hosszabb ideig szeretnének gránátok helyett hógolyókat dobálni, focizni, vagy karácsonyi dalokat énekelni, azok a döntésüktől függően 3, 8, vagy 13 eurót adományozhatnak a rászánt összegtől függetlenül ugyanazt nyújtó DLC megvásárlásával a War Childnak. További jó hír, hogy az akció időtartalma alatt az FPS 22,99 helyett 11,49 euróért lehet a miénk, így pedig hacsak igazi filantrópként nem a lehető legnagyobb összeggel akarjuk megsegíteni az alapítványt, még jócselekedetünk után is több marad a zsebünkben annál, mintha teljes összeget fizettünk volna a játékért.


























