Az első generációs Intel Compute Stick egy igazi úttörő volt, amivel az Intel egy teljesen új kategóriát teremtett a gyengélkedő PC piacon. Persze, ahogy az lenni szokott, az új koncepció technikai megvalósítása első körben nem lett teljesen tökéletes: picit kevés volt az apróság teljesítménye ahhoz, hogy alkalmas legyen a PC kiváltására, még ha csak alkalmi felhasználásban gondolkodunk, akkor is; a WiFi vezérlő pedig sajnos nem tudott felnőni a feladathoz. Ennél nagyobb baj volt, hogy csak egyetlen USB portot kapott a termék, ami alaposan behatárolta a lehetőségeket – USB hub ide vagy oda.
Úgy tűnik, az Intel szakemberei másodjára mindent beleadtak annak érdekében, hogy a pendrive méretű PC végre beválthassa a hozzá fűzött reményeket. A munkának meg is lett az eredménye, hisz a második generációs Intel Compute Stick PC-k tulajdonságait látva már a próba előtt is elégedetten csettinthetünk: ez igen! Hogy miért? Mindjárt kifejtjük!
A CES alkalmával bemutatott második generációs Intel Compute Stick 159 dolláros alapmodellje, amely mellett két sokkal erősebb példány is érkezik, már papíron is vonzóbbnak tűnik, mint első generációs társa. Az apróság a megszokott formátum köré épül, formavilága alapján pedig akár első generációs modellnek is nézhetnénk. Fedélzetén Atom x5-z8400-as SoC egység dübörög, amihez 2 GB-nyi rendszermemóriát, 32 GB-nyi eMMC alapú tárhelyet és Windows 10-es operációs rendszert társítottak. Egy-egy USB 2.0-s és USB 3.0-s port várja, hogy használatba vegyük, a WiFi vezérlőt pedig 802.11ac támogatást nyújtó példányra cserélték, amely 2T2R antenna konfigurációval gazdálkodik. Ez a hardver már elég lehet arra, hogy általános mindennapi feladatok elvégzésére ne egy asztali PC-t, hanem a monitor vagy a TV HDMI portjában lógó Compute Sticket használjuk.
De a lényeg még csak most jön! Az Atom x5-z8400 alapú modellen felül két darab Skylake alapú Compute Stick is készül, amelyek Core M3-as, illetve Core M5-ös SoC egységet kapnak. Ezek a példányok már 4 GB-nyi rendszermemóriával és 64 GB-nyi tárhellyel gazdálkodhatnak, USB portból azonban csak egy lesz rajtuk – a tápadapteren viszont lesz további két USB port is. Az Intel szerint a Core M3 alapú példány már 4K-s kijelzőkhöz is kapcsolódhat, de ekkor csak maximum 30 Hz-es képfrissítési ráta mellett működhet. A Core M5-ös példány ezen felül Intel vPro támogatással is fel lesz vértezve, ami főként üzleti környezetben jöhet jól.
Az újdonságok elődjükhöz hasonlóan apró ventilátorral biztosítják a ház szellőzését és a SoC hűtését, ugyanis az Intel szerint a passzív hűtés nem életképes, és ezt már a rivális megoldások gyártói is kezdik belátni.
A sok jó hír után jöjjön a feketeleves: a Core M3-as példány előtelepített Windows 10-es operációs rendszerrel 399 dollárba kerül, míg a Core M5-ös kiadásért 499 dollárt kérnek el, operációs rendszer viszont nem jár hozzá. Hogy reális-e ez az árazás? A tesztek során szerzett tapasztalatokból majd mindenképpen kiderül, addig azonban teljesen felesleges ítélkezni.
Az Atom alapú második generációs Compute Stick gyártása már zajlik, így hamarosan kereskedelmi forgalomban is találkozhatunk vele. A Core M3-as és a Core M5-ös modellek gyártását majd csak februárban kezdik meg, így ezekre a termékekre még egy picit várni kell.


































