Végéhez ért az Essential pályafutása

A PH-1 okostelefon sem fog a továbbiakban frissülni, a Project GEM pedig nem valósul meg.

Végéhez ért az Essential pályafutása

Az Essential 2015-ben jött létre azzal a céllal, hogy új irányba vigye el az okostelefonokat, de sajnos a terveiből szinte semmi nem valósult meg. A márkát az az Andy Rubin alapította, aki az Android atyjaként is ismert, de a szakember számára ezúttal nem sok babér termett.

Egyetlen okostelefont tudott az Essential forgalomba hozni, ez a 2017-ben megjelent Essential Phone PH-1 volt, ami az elsők között debütált hajszálvékony kerettel és bemetszéses dizájnnal. Ez utóbbi viszont kétes dicsőség. A bemetszés egy nagyon jó megoldás volt a vállalatok számára, hogy megnöveljék a mobilok kijelzőjének az átlóját végletekig vékonyított keretekkel, és aránylag olcsón. Más kérdés, hogy a felhasználók java az első pillanattól kezdve elítéli a bemetszéses dizájnokat, és éppen ezért a mobilok általában lehetőséget nyújtanak arra, hogy a felső rész szoftveresen elrejthető legyen egy fekete sávval.

Galéria megnyitása
Essential Phone PH-1

Annak a döntésnek a nyomán, hogy az Essential beszünteti a működését, a PH-1 okostelefon sem fog tovább frissülni. Ez a mobil mindig együtt frissült a Pixelekkel, és ez hatalmas pozitívum volt a neve mellett, ezt a kiemelt szoftvertámogatást biztosan átvehette volna a többi gyártó is. Főverziós frissítésekre a PH-1 már nem volt jogosult, de még nincs három éves, szóval a biztonsági frissítéseket még kellene kapnia a tulajdonosoknak, de nem érdemes erre várni. Az utolsó frissítés a februári volt a 2017 augusztusában forgalomba került okostelefonra.

Az Essential azt is bejelentette, hogy a Newton Mail szolgáltatását 2020. április 30-ig lehet elérni, ezt követően erre sem számíthatnak a felhasználók. Ugyanakkor azt igyekezett hozzátenni, hogy a PH-1 mobil gond nélkül üzemel majd továbbra is, csak a vállalat kapcsolódó szolgáltatásairól és a frissítésekről kell lemondania az embereknek.

Galéria megnyitása
Project GEM

Az utóbbi időben az Essential egy olyan egyedi eszközön dolgozott, ami máshogy nézett volna ki, mint a hagyományos okostelefonok, és a működését tekintve is eltért volna azoktól, ez a fejlesztés Project GEM névre hallgatott. A hosszú előkészületek után leleplezett szerkezet finoman szólva sem aratatott nagy sikert, és nem is került a boltokba. Pedig az Essential a közleményében arról beszél, hogy kereste a lehetőségeket, csak nem tudta megoldani a forgalmazást.

Galéria megnyitása

Azt nem tudjuk, hogy Andy Rubinnak vannak-e további nagyra törő tervei, milyen irányba indul el most, hogy az Essential vezetésére már nem kell koncentrálnia. A szakembernek van még egy másik ismert projektje is, a Playground Global, talán erre fog mostantól nagyobb fókuszt helyezni. Ez egy olyan inkubátor, ami startupok munkájának megkönnyítésére jött létre, és Rubin mellett alapító Peter Barrett, Matt Hershenson és Bruce Leak is. A Playground Global keretében többen is sikereket tudtak elérni, és ez az inkubátor változatos vállalakozásoknak ad megfelelő talajt a fejlődéshez.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap