Bár Guillermo del Toro Hellboy-feldolgozásai jó kritikákat kaptak, a kasszáknál jellemzően szerényen teljesítettek. Így a direktor nem tudta tető alá hozni a szériát trilógiává bővítő részt, pedig szerette volna. A képregényfilmek évek óta töretlen népszerűségének hála azonban a leginkább az A barlangról ismert Neil Marshall esélyt kapott arra, hogy egy reboottal hozza vissza a köztudatba az emberiséget segítő démont. Az egyszerűen csak Hellboy-ként futó, sötét hangvételű fantasy-ben hősünk Nimue, a vérkirálynő ördögi tervét igyekszik megakadályozni.

Ha inkább egy dokumentumfilmhez lenne kedvünk, akkor mindenképpen érdemes lesz egy pillantást vetnünk a Kilenc hónap háborúra. Csuja László legújabb alkotása az ukrán–orosz háború miatt besorozott Jani történetét meséli él.

A romantikus témák rajongói sem fognak unatkozni. Az Anna Todd azonos című, hazánkban is kiadott regényéből forgatott Miutánban a rendezett körülmények között élő Tessa beleszeret az iskola rosszfiújába, és ezzel fenekestül felfordul az élete.

Míg a Bocsáss meg, kedvesem! a harmincas Jacques és a jóval fiatalabb, rendezői álmokat dédelgető Arthur kapcsolatára fókuszál.

A valami különlegességre vágyók az Extázissal tehetnek majd egy próbát. A zenés horror-thrillerben pár táncos túl későn ébred rá, hogy valaki LSD-vel bolondította meg az italukat, ezért senki sem menekülhet a hallucinációk elől. Megjegyzendő, hogy Gaspar Noé művének kísérőfilmje Tóth Barnabás két szinkrontolmács egy átlagosnak induló napja körül forgó Susotázsa lesz.

A családbarát szórakozást keresőket az A hiányzó láncszem fogja megkísérelni becsalogatni a mozikba. A stop motion technikával készült animációs filmben a joviális nagylábú, Mr. Link útra kél, hogy új cimborái oldalán ráleljen elveszettnek hitt rokonaira.

Felsorolásunk az Interjú Istennel zárja. Perry Lang drámájában egy, az Afganisztánban látott borzalmaktól kiégett haditudósítót egy nap egy különös idegennel hozza össze a sors, aki azt állítja magáról, hogy ő a Teremtő. A zsurnaliszta kezdetben természetesen nem hisz neki, ám ahogy telik-múlik az idő, rá kell ébrednie, hogy lehet, hogy valóban Istennel beszélget.

A heti mozipremierek az alábbiak:

Április 11.

  • Hellboy
  • Kilenc hónap háború
  • Miután
  • Bocsáss meg, kedvesem!
  • Extázis
  • A hiányzó láncszem
  • Interjú Istennel

2019. 15. hét - Melyik filmet várod a legjobban?

Eddig 16 szavazat érkezett
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
predike07
predike07
2019. ápr. 12. 0:14
#2

Nem igazán tűnt nekem akkora nagy filmnek,hogy egy felújítást kapjon.Igazából nem is nagyon emlékszem rá.Persze ettől másnak bejöhet a film természetesen,csak nem értem mire fel jön ki még egyszer.
Ezt a felhozatalt elnézve most sem kell moziba menni.

TheEngineer
TheEngineer
2019. ápr. 12. 13:18

Talan eppen ez a lenyeg... A mai felhozatal sokunk szamara sem kielegito. Magam reszerol - mint lejjebb is irtam - nagyon megorultem a korabbi hireszteleseknek, mert maga a tortenet igen is jo potenciallal bir, de ez ugye elmondhato pl. az Alien vs. Predator scenariorol is. Kar hogy azt is megcsinaltak "himi-humi"-nak.
En a regi hellboy-t sem tartom bukasnak, magam reszerol jo kis popcorn mozinak tartom, de ennyi, se tobb se kevesebb.

marc23
marc23
2019. ápr. 11. 8:06
#1

Nem mondom h szar lesz, sot biztosan nem, de azt nem tudom megerteni, h miert reboot-t kell csinalni?? Miert nem lehet egy folytatast eleksziteni? Amigy is a 3. resszel lenne teljes a hellboy! Akkor minek a reboot??

Busterftw
Busterftw
2019. ápr. 11. 17:36

Az elozo Hellboy filmekhez kepest ez egy eroltetett poenkodo fosnak tunik.

Vissza az oldal tetejére