Ahogy arról korábban beszámoltunk, sokak meglepetésére a bíróság szinte teljes egészében a ZeniMaxnak adott igazat az Oculusszal szembeni perben. Ez azt eredményezte, hogy szabadalmi jogok megsértéséért, eredet hamis megjelöléséért és titoktartási szerződések megszegéséért az Oculus-tulajdonos Facebooknak 500 millió dollár kártérítést kell fizetnie.

Ez azonban még messze nem a történet vége. A ZeniMax ugyanis a per lezárulta után azt nyilatkozta, további lépéseket fog tenni annak érdekében, hogy az Oculus ne tudja továbbra is használni és értékesíteni az ő technológiájukon alapú termékeit. Ezek a bizonyos további lépések most egy bírósági végzés beadásában kulminálódtak.

A végzés szövege szerint a Zenimax véglegesen és globálisan letiltatná az Oculust a jogvédett anyagokra épülő licencek és termékek használatáról, árusításáról, terjesztéséről, módosításáról, szolgáltatásátról, másolásáról és a marketingjéről.

Ezzel együtt a szövegből az is kiderül, hogy úgy látszik, magát a headset gyártását nem nagyon tudja megakadályozni a ZeniMax, így rámegy annak környezetére. A végzés gyakorlatilag azt jelentené, hogy az Oculushoz tartozó PC-s szoftverek és SDK, a mobilos szoftverek és SDK, valamint az Unreal és a Unity motorokhoz kapcsolódó integráció is ki lenne lőve. Ez pedig azt jelentené, hogy maga a Rift gyakorlatilag megbénulna.

Erre azért van szükség, mert a ZeniMax szerint a Facebookra kiszabott 500 millió dolláros büntetés, habár jelentős, a Facebook forgalmához és készpénztartalékához képest mégiscsak elenyésző összeg, ami így nem igazán motiválja a vádlottat arra, hogy befejezze a jogsértő tevékenységét. Maga Sheryl Sandberg, a Facebook operatív igazgatója is azt nyilatkozta a per után, hogy a büntetés nem fog meglátszani a cég pénzügyi eredményein.

A Facebook azonban még magát a bírósági ítéletet sem hagyja annyiban: vagy egy saját indítványt nyújtana be, amivel az ítéletet érvényteleníteni lehetne, vagy fellebbez. Szakértők szerint azonban a ZeniMax végzését látva könnyen lehet, hogy a Facebook előbb-utóbb bele fog menni valamilyen peren kívüli megegyezésbe.

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Tapir_606
Tapir_606
2017. febr. 28. 10:27
#2

a szomorú ebben az, hogy még az 500 millát is röhejesen, a bíróság informatikához nem értését kihasználva szerezték meg, John Carmack a Facebookon írt erről egy jó hosszú véleményt

TheRealTsL
TheRealTsL
2017. febr. 28. 15:28

Mint "vádlott" annyira nem meglepő, hogy magyarázza a bizonyítványt. Csak hát így nem túl hiteles.

ferenczga
ferenczga
2017. febr. 28. 6:32
#1

Az OR első volt, utolsó lesz? Vagy elsőnek fog megdögleni??? O.o

Szép új világ...:'(

djkissmrt
djkissmrt
2017. febr. 28. 13:10

Mindegy mert csak idő kérdése és az egész VR-ozás ugyanott fog kikötni mint a 3D tévézés.

Vissza az oldal tetejére