Ahogy arról korábban többször beszámoltunk, a Square Enix a rendkívül népszerű Endwalker kiegészítő után döntött úgy, hogy ideiglenesen beszünteti a Final Fantasy XIV árusítását, ugyanis a szerverek nem igazán bírtak el a tömeggel, és nem lehetett új világokat sem nyitni anélkül, hogy új adatközpontokat létesítene a vállalat.

Azonban a terveknek megfelelően elindult az Oceania adatközpont, úgy a játék újra megvásárolható.

Ezzel öt új világ került be a játékba, és a Home World Transler szolgáltatás is elérhető, így a játékosok ingyenesen átmozgathatják karaktereiket. Az új világokra átmozgatott, vagy ott létrehozott karakterek a 80-as szintig dupla XP-t kapnak (más ajándékok mellett), hogy a Square Enix kicsit motiválja a felhasználókat.

Ahogy a Square Enix megígérte korábban, még mindig tervezik, hogy Európában, Észak-Amerikában és Japánban is további adatközpontokat indítanak el, ez azonban eddig nagyon nehézkesen ment a chiphiány miatt. Így a különösen fontos óceániai központ elindítására koncentráltak.

A kiadó azt is közölte, hogy folyamatosan monitorozzák a szerverek terheltségét, és ha úgy látják, hogy nagyjából normalizálódott a helyzet, akkor majd visszatérhet az ingyenes próbaverzió is.

Ezzel párhuzamosan Naoki Yoshida, a Final Fantasy XIV direktora kijelentette, hogy már a játék következő 10 évét tervezi, és elmondása szerint ezt ő maga szeretné végigvinni. Mivel mostanában a jövő tervezgetésével volt elfoglalva, egyelőre még ki sem tudta próbálni a december végén behozott új raideket.

Közölte viszont, hogy a következő időszakban több livestreamre is lehet számítani, ahol a készítők vázolják az érkező patch-eket, kiegészítőket és egyéb várható változásokat. Fontos, hogy a játékosok tisztában legyenek a játék várható irányvonalával most, hogy az Endwalker gyakorlatilag lezárt egy 11 éve tartó szakaszt. Ezen kívül azt ígérte, hogy a 6.1-es patch-csel kapcsolatban márciusban kapunk majd részletes információkat.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére