Shop menü

ÚJABB 200 MEGAPIXELES SZENZOR SZÜLETETT MOBILOKHOZ, DE EZÚTTAL NEM A SAMSUNGNÁL

A Samsung mellett az OmniVision képes ilyen érzékelő előállítására, és az új termék az ISOCELL HP3 közvetlen ellenfele lesz.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Újabb 200 megapixeles szenzor született mobilokhoz, de ezúttal nem a Samsungnál

Az év elején mutatott be először 200 MPixeles képérzékelőt az OmniVision, az OVB0B esetében a Samsungtól eltérő formációt választott az OmniVision, most azonban egy olyan megoldást húzott elő a kalapból, ami már szinte egy az egyben fog versenyre kelni az ISOCELL HP3-mal.

A Samsung azzal a céllal alkotta meg az ISOCELL HP3 lapkát, hogy megfizethetőbb alternatívát kínáljon elsődlegesen a kínai partnerek számára. Az OmniVisionnek pedig reagálnia kellett, ha szeretne versenyben lenni a felhasználók kegyeiért, ezért megalkotta az OVB0A szenzort.

A 200 megapixeles érzékelők tábora ezzel együtt már négytagúra bővült. A Samsung és az OmniVision is kettő-kettő megoldást kínál. Az OVB0B 1/1,28 colos volt 0,61 mikronos pixelekkel, az ISOCELL HP1 0,64 mikronos egységekkel dolgozott 1/1,22 hüvelykes érzékelőt felvonultatva. Majd jött az ISOCELL HP3 0,56 mikronos pixelekkel, amire az OmniVision válasza az OVB0A lett.

Galéria megnyitása

Ahogy a Samsung képérzékelője, az OmniVision terméke is 1/1,4 hüvelykes fizikai mérettel rendelkezik, ebből eredően 0,56 mikronos pixelek sorakoznak szinte végtelen mennyiségben sorosan egymás mellett. Nem mondjuk, hogy ezeket hajszál választja el egymástól, mert egy hajszálnál jóval vékonyabb a pixelek közötti határ. A megfelelő izolációról a PureCelPlus-S technológia gondoskodik, ami a Samsungnál alkalmazott ISOCELL-hez hasonló.

Mint az összes nagyfelbontású szenzor, az OVB0A is képes a pixeleket összevonni, itt egy szempillantás alatt lesz összeboronálva 16 pixel egyetlen tömbbe, és kiemelkedő érzékenységet tud majd ezáltal elérni. 12,5 MPixeles fotók születnek majd itt jobbára, mert úgy lett kialakítva a színszűrője is, hogy összevont pixelek mellett tudja a legjobb képminőséget felvonultatni, de egyébként 50 MPixeles módban is lehet majd vele fényképezni, erről viszont az OV csak a specifikációban tett említést, a közleményben nem tért ki rá. 100%-os az automatikus fókusz lefedése a szenzor szintjén, Quad PDAF eljárással dolgozik a szenzor.

Képes lesz az érzékelő megnövelt dinamikatartományú felvételeket készíteni egyetlen kockában. De itt ezt nem pont úgy érik el, mint ahogyan a Samsung csinálja. A Smart-ISO a Samsungnál egy kifinomultabb technikának tekinthető, mint az OmniVision OVB0A esetében szerephez jutó SCG (Selective Conversion Gain) technológia, mivel a Samsung az alpixelek szintjén tud az ISO értékkel variálva jobb eredményt elérni, míg itt az összevont pixelek esetén készül egy kiolvasás, és az alapján állítja a rendszer a sötétséget/világosságot.

Videózáskor elérhető lesz akár 8K Ultra HD felbontás is, de a vállalat inkább a 4K UHD opcióra helyezte a hangsúlyt. 120 FPS-sel lehet majd felvételeket rögzíteni 4K felbontás alkalmazása mellett. Videózás közben is gördülékenyen és gyorsan megy majd az automatikus fókuszálás, és a rendszer hatékonyan tudja majd azt eldönteni, hogy éppen mit szeretne a felhasználó az élességben tudni. HDR videózási lehetőség is támogatott lesz.

Galéria megnyitása

Az OmniVision azt mondta, hogy ha minden a tervek szerint alakul, akkor az OVB0A a negyedik negyedévtől lesz elérhető a partnerek számára. A cég talán egy kicsit tudott közeledni a Samsunghoz, de azért a dél-koreaiak még egy lépéssel előtte járnak. Annyit még hozzátett a vállalat, hogy ezt a főkamerák számára tervezték, de ezzel valószínűleg senkit nem leptünk meg.

Kíváncsian várjuk, hogy mit hoz a jövő ezen a téren, de nagyon úgy fest, hogy a 200 megapixeles kamerák hasonlóan gyors szaporodásnak indulhatnak majd, mint korábban a 108 MPixelesek. Mára már több tucatnyi olyan okostelefon van globálisan forgalomban, ami 108 megapixeles szenzort használ, és meglehet, hogy 1-1,5 év múlva már a 200 MPixel lesz hasonlóan felkapott.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére