Shop menü

ÚJ SZINTRE EMELI A VW AZ AUTÓKBA INTEGRÁLT MESTERSÉGES INTELLIGENCIÁT

Az OpenAI partnerségét kihasználva, a továbbiakban még jobb, emberközelibb lesz az IDA, a fedélzeti asszisztens.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Új szintre emeli a VW az autókba integrált mesterséges intelligenciát

A személygépjárművek fedélzeti rendszere a mobileszközök gyors fejlődését nem tudta lekövetni az elmúlt két évtizedben. Viszont most már a gyártók azon vannak, hogy minél modernebb infotainment megoldásokat vonultassanak fel, és a VW erőteljesen eltolta a mesterséges intelligencia integrálását tolni.

Az év elején derült ki, hogy a Volkswagen és az OpenAI együttműködésre lépett, de valójában a háttérben sokkal korábban elkezdődött a közös munka. Ennek köszönhetően már a nyár folyamán sok modellben elérhető lett a ChatGPT-vel a generatív MI technológia. Ezúttal pedig már arról számolhatunk be, hogy a cég megkezdte a személyautókban elérhető hangalapú digitális asszisztens szolgáltatását, az IDA-t az OpenAI technológiájával felturbózni.

Helyben és a felhős alapú, online összeköttetés mellett is jobb lehetőségeket kapnak majd a felhasználók az új frissítést követően. Az IDA már eddig is sok funkciót tudott kezelni, és a továbbiakban csak még jobb partnernek bizonyulhat majd az utazások során. Ezentúl már természetes nyelvi utasításokban lehet vele kommunikálni, így élvezetesebb lesz a hangasszisztens használata.

A hétköznapi beszédszintű parancsokkal sokkal emberközelibb lesz a hangvezérlést használni, mint az előre rögzített parancsok kiadásával, amik néha nem feltétlenül jutnak eszébe az embereknek.

Megszólítani még ugyanúgy a „Hello, IDA” vagy „Hello, Volkswagen” utasításokkal kell, és ezt követően fogja hallgatni a felhasználó utasítását, kérését. Erre az adatvédelem és a megbízhatóság szempontjából van szükség.

A navigáció és a klímarendszer kezelése, de még a kényelmi lehetőségek vezérlése is gödülékenyebb lesz a továbbiakban. Eddig a fűtés bekapcsolásához például azt kellett mondani, hogy „Hello, IDA. Be tudnád állítani a hőmérskéletet 25 fokra?”, a továbbiakban viszont már elég lesz az is, hogy „Hello, IDA. Egy kicsit fázom.” Ebből már tudni fogja, hogy fel kell fűtenie az utasteret, és mikor már jól érzi magát az ember, jelezheti, hogy Hello, IDA. Már éppen kellemes a hőmérséklet.”.

Galéria megnyitása

Fontos újítása lesz az IDA-nak, hogy már teljesen hétköznapi témákról is lehetőség lesz kérdeni, ami nagyon sokszor jöhet jól a hétköznapok során, de akár a nyaralás alkalmával is. Mikor az ember éppen utazik valamilyen látnivalóhoz, akkor meg lehet majd kérdeni a digitális segítőt, hogy mit is kell tudni arról a helyről, ami az úti cél. A tervezésben is segíthet, eleve lehet tőle kérdezni azt, hogy egy adott településen mit lehet érdemes megnézni, hol érdemes megállni, mit ajánlott meglátogatni.

A ChatGPT szolgáltatás a járművel kapcsolatos adatokat nem fogja elérni, ez is az adatvédelem szempontjából érdekes. És minden beszélgetést követően az összes adat törlésre kerül majd, csak egy beszélgetésen belül tudja majd ezáltal tartani a kontextust, de a VW a biztonságot szem előtt tartva meghozta ezt a kompromisszumot. A biztonság a funkcióknál is előrébb való a cég jelenlegi állás pontja szerint.

A fejlesztés a napokban indul útnak az Egyesült Államokban, és megvan az is, hogy mely autókkal érkezik. Hiszen nem minden modellnél van megfelelő hardveres háttér ehhez. A legújabb generációs Jetta és Jetta GLI páros részesül az újításból elsőként, valamint ezek mellett a tisztán elektromos meghajtású ID.4 (82 kWh) 2024-es modelléve is támogatott. Később a 2025-ös modellévű ID-4 (62 kWh) is csatlakozik majd a sorba, és a legtöbb jövőben bevezetésre kerülő jármű.

Az újítás kihasználásához, a fejlett IDA eléréshez nem elég, ha az ember a megfelelő autók valamelyikével rendelkezik, ehhez még az is kell, hogy legyen Plus Speech MI előfizetése a Volkswagennél.

Bizonyos autókhoz az előfizetést ingyen adja több évre a VW, ami extraként is felfogható már mai viszonyok között. Ez főleg a villanyautókra jellemző, de az is lehet, hogy a jövőben az új vásárlók már nem a klasszikus vonóhorgot fogják a vételárba belealkudni, hanem 2-3 évnyi Plus Speech mesterséges intelligencia csomagra tartanak majd igényt az új autóhoz ajándékba.

Az új technológiai megoldások megjelenése mellett az autógyártók is igyekeznek új bevételszerzési lehetőségeket kialakítani. A Volkswagen esetében az előfizetésért cserébe elérhető okosabb hangvezérlés egy tökéletes példa erre. Persze mostanra már sok ilyen alternatív bevételszerzési lehetőséget tudnánk felsorolni, „hála” a gyártók leleményességének.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére