Az Enermax hódító útjára indította legfrissebb számítógépházát, ami játékra való erőmű építésére éppúgy alkalmas, mint bivalyerős munkaállomáséra. Az iVektor névre keresztelt számítógépház közepes torony formátummal érkezik és háromféle színben érhető el: pirosban, feketében és fehérben. Igaz, a fotók alapján a fehér változat inkább szürkének néz ki, de sebaj.

Galéria megnyitása

A fekete és fehér modellek speciális gumiborítást kaptak, ami minőségi, stílusos megjelenést kölcsönöz nekik. A hagyományos acélházakhoz képest a Soft-Touch Coating borítással ellátott iVektor számítógépházakon kevésbé látszanak meg az ujjlenyomatok, de ezek a házak a rezgéseket és a zajt is jobban elnyelik, mint hagyományos társaik. A fehér modellből Soft-Touch Coating bevonat nélküli változat is készül, a piros modell pedig csak hagyományos kivitelben érhető el.

Galéria megnyitása

A 234 milliméter széles, 508 milliméter magas és 495 milliméter mély iVektor számítógépház Micro ATX, illetve ATX formátumú alaplapokat fogad. Az alaplaptálca mögött 30 milliméternyi hely várja a kábeleket, így kábelmenedzsment szempontjából abszolút nem rossz a helyzet. A 6,1 kilogrammos újdonság belsejében 3 darab 5,25 colos, 7 darab 3,5 colos, illetve 4 darab 2,5 colos adattároló fér el - utóbbiak beszereléséhez 4 darab 3,5 colos bővítőhelyről le kell mondani.

Galéria megnyitása

A 7 darab PCI bővítőhellyel érkező számítógépházban a tápegység helye a ház hátulján, alul van. A videokártyák számára alap esetben 290 milliméternyi hely áll rendelkezésre, de ha a felső HDD keretet 2,5"-os pozícióba állítjuk, akkor már 322 milliméternyi hellyel lehet gazdálkodni. A felső HDD keret kiszerelésével 415 milliméternyi helyhez lehet jutni. A processzorhűtők esetében 179 milliméternyi hellyel számolhatunk.

Galéria megnyitása

A megfelelő szellőzésről két ventilátor gondoskodik: az egyik egy 120 milliméteres LED-es példány, ami a ház előlapja mögött lapul, a másik pedig egy ugyancsak 120 milliméteres, de már LED-es világítás nélküli megoldás, ami a ház hátulján található. Rajtuk kívül a ház előlapja mögött egy második 120 milliméteres légkeverő is elfér, a ház tetejére pedig két darab 120 milliméteres ventilátort lehet szerelni. Ha szükséges, egy 120 milliméteres légkeverőt a ház alján is el lehet helyezni. A tervezők persze a folyadékhűtő rendszerek alkalmazóira is gondoltak: a ház belsejébe 240 milliméteres hőleadó radiátor is beszerelhető, a ház hátulján pedig jelen vannak a szokásos furatok.

Galéria megnyitása

Az új számítógépház sötétített oldalablakkal érkezik, dizájnja pedig figyelemfelkeltő. A termék előlapi portjai között két USB 2.0-s, két USB 3.0-s, valamint egy fejhallgató kimenet is egy mikrofon bemenet található. A rendszert még egy ventilátorfordulatszám-szabályzóval is felvértezték.

Galéria megnyitása

Az Enermax iVektor számítógépházak közül a piros kiadás 75,99 dollárba, a többiek pedig 79,99 dollárba kerülnek.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
gabesz7630
gabesz7630
2013. aug. 14. 9:35
#12

Olyan mint az a femborond tipus.

V.Dave
V.Dave
2013. aug. 13. 19:06
#11

hehe ez jó, biztos cukik lehetnek :)

patomi
patomi
2013. aug. 13. 15:21
#10

Nem csoda, hogy a piros olcsóbb... Ki fogja azt venni(?) Egyébként szerintem egész jól néz ki.

(a tetőre helyezett bekapcsoló azért is praktikus, mert a macsekok már bekapcsolt géppel várnak haza este... mindég rálép valamelyik mert marha kényelmes a ház tetején pihizni) :)

KaiotEch
KaiotEch
2013. aug. 13. 14:03
#9

Simán ki kell fújni kompresszorral havonta és kész, én is így csinálom a 600T-mmel.

LechooEdy
LechooEdy
2013. aug. 13. 13:50
#8

Ennyit a portalanításról, élvezet lenne kiszedni azokból a részekből. :D Egyébként egész jó.

NimKorko
NimKorko
2013. aug. 13. 13:46
#7

Szerintem innen lopták a design-t, nem az NZXT-től:

[LINK]

CyberPunk666
CyberPunk666
2013. aug. 13. 12:41
#6

inkább az apple perel majd a név miatt. Csoda, hogy a matematikát még nem perelték.

mocsok92
mocsok92
2013. aug. 13. 12:19
#5

igen, a borítás tényleg iszonyat porfogónak néz ki. és hát igen, NZXT... de mint tudjuk, az utánzás a hízelgés legmagasabb foka... :D

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2013. aug. 13. 12:11
#4

Ez a borítás csak úgy vonzani fogja a port!

YellowFlash
YellowFlash
2013. aug. 13. 12:00
#3

Jaja, nagyon NZXT fíling. =(

Snaketale
Snaketale
2013. aug. 13. 11:04
#2

csak nem :D

KaiotEch
KaiotEch
2013. aug. 13. 11:02
#1

Ajjaj. Miért van olyan érzésem, hogy NZXT perelni fog? :))

Vissza az oldal tetejére