A PowerColor Radeon RX 470 Red Dragon videokártyája, amely gyári órajelekkel érkezik, melegedő komponenseit pedig egy egyedi felépítésű, kétventilátoros megoldás hűti, már egy ideje kapható kereskedelmi forgalomban. A vállalat illetékesei úgy döntöttek, érdemes lehet az újdonságból egy második, olcsóbb kiadást is készíteni, ami alapvetően ugyanazt tudja, mint drágább társa, egyszerűbb hűtésének köszönhetően viszont kevesebbe kerülhet. A Red Dragon név ellenére az új modell sem kapott piros dizájnelemeket, leszámítva a csomagolását.
A Red Dragon V2-es modell alapjai tehát ugyanazok. A Polaris 10-es GPU a szokásos 2048 stream egységet vonultatja fel, amelyekhez 128 textúrázó és 32 renderelő egység is tartozik, a GPU pedig 256-bites memória-adatsínen keresztül kapcsolódik a fedélzeti memóriához. Órajelek terén minden gyári, így a GPU 926 MHz-es alap- és 1206 MHz-es Boost órajelen ketyeg, a 4 GB-nyi GDDR5-ös fedélzeti memória pedig 6,6 GHz-es effektív órajelen dolgozik.
Az igazi különbség az első és a második generációs Red Dragon között mindössze annyi, hogy utóbbi már nem kétventilátoros, hanem egyventilátoros hűtést használ. A hűtőtömb egyetlen nagy alumíniumtömbből, CNC megmunkálással készült, a GPU által termelt hőt pedig két darab hőcső juttatja el a hűtőbordákhoz. A hűtőtömb a GPU mellett a VRM hűtéséről is gondoskodik, a friss levegőt pedig egy 100 milliméteres átmérőjű, középre pozícionált ventilátor szállítja.
Az új videokártya egyetlen hattűs PCI Express tápkábelt igényel, videó kimenetei között pedig egy Dual-link DVI, egy HDMI és három DisplayPort csatlakozó sorakozik. Az új modell várhatóan 170 dollár körüli áron kerülhet az üzletek polcaira, míg drágább „elődjéért” picivel kevesebb, mint 200 dollárt kérnek.

































