TŰZVESZÉLYES BRAVIA SOROZATOKRA HÍVJA FEL A FIGYELMET A SONY

A jelek szerint az idei év nem telik valami rózsásan a Sony számára, ugyanis a vállalatot sorozatos problémák sújtják, amelyek komoly fejtörést okoznak a vezetőség számára. Első körben a Japánt ért földrengés és a cunami okozott problémákat, majd későbbiekben az is kiderült, hogy a céget egy igen-igen komoly hackertámadás érte, amelynek keretén belül rengeteg felhasználói fiókhoz férhettek hozzá az illetéktelenek, ám, mint az később kiderült, az első híradások kissé túlzóak voltak és egyáltalán nem fedték a valóságot.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2011. okt. 17. 16:08
Tűzveszélyes Bravia sorozatokra hívja fel a figyelmet a Sony

A jelek szerint az idei év nem telik valami rózsásan a Sony számára, ugyanis a vállalatot sorozatos problémák sújtják, amelyek komoly fejtörést okoznak a vezetőség számára. Első körben a Japánt ért földrengés és a cunami okozott problémákat, majd PSN elleni hackertámadás borzolta az idegeket.

Most a Sony újabb problémákkal szembesült, amelyek ezúttal vállalat televíziós szegmensét érintik. A gondot az okozza, hogy a 2007-ben és 2008-ban gyártott Bravia HD televíziók között akad néhány olyan példány, amelyek tűzveszélyesnek minősülnek, ugyanis a vállalat egyik japán beszállítója által biztosított alkatrész túlmelegedhet, így a televízió burkolata megolvadhat, majd a készülék akár ki is gyulladhat. Az érintett termékeket 2007. júniusától kezdve árusították Európában, így aki ebben az időszakban vásárolt Bravia HD televíziót, annak érdemes vetnie egy pillantást a lenti listára. A gyártó állítása szerint ezekből a készülékekből világszerte 1,6 millió darabot értékesítettek.

Galéria megnyitása

A potenciális veszélyt jelentő Bravia HD televíziók az alábbi sorozatokban találhatóak:

[list type="unordered"]

[*]KDL-40D3400

[*]KDL-40D3500

[*]KDL-40D3550

[*]KDL-40D3660

[*]KDL-40V3000

[*]KDL-40W3000

[*]KDL-40X3000

[*]KDL-40X3500

[/list]

A probléma a jelenlegi információk szerint persze közel sem akkora, mint ahogy azt a különböző források beállítják. Egyelőre csak Japánból jelentettek olyan eseteket, amelyekben a szóban forgó televíziók tűzesetet okoztak, de ezekben az esetekben egyetlen ember sem sérült meg. A gyártó egyelőre vizsgálja a problémát és elővigyázatosságból minden Bravia HD tulajdonost arra kér - akik 2007-től napjainkig a fenti sorozatokba tartozó Bravia HD televíziót vásároltak - hogy éljenek a szervizek által biztosított ingyenes ellenőrzés lehetőségével. A televíziókat nem kell szervizbe vinni, elég a szervizzel megállapodni, hogy szakemberük vizsgálja meg a televíziót, és ha az esetleg tartalmazza a veszélyt okozó alkatrészt, akkor cserélje ki, természetesen ingyenesen.

A gyártó a híresztelésekkel ellentétben nem kezdeményezett globális visszahívást, csak Japánban indult visszahívási akció – egyelőre.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

11 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
JackFeryll
JackFeryll
2011. dec. 24. 11:20
#11

termékfelelősség, jogvesztő határidő 10 év ezért nem lehet még elhallgatni... Ha beperelnék őket nem tudnák a beszállítóra hárítani a dolgot?

hangszoros
hangszoros
2011. dec. 24. 11:01
#10

Hát én nem csodálkozok, ha a Sony szó szerepel valamilyen termékben.2008-ban vettem 3 Sony Ericson telefont. Egy percig nem tudták amiért vettem. -Egyet 3 napos csere helyett el is sikkasztott vev. szolg. se telefon se pénz!) Lettek egyéb kárjaim is. Szét görcsölöm magam, hogy adják vissza a pénzem. Hazug maileken kívül semmi érdemit nem kaptam. Van valakinek ötlete azonkívül, hogy soha többé egy forintot se Nekik?

jozsefm
jozsefm
2011. okt. 19. 8:40
#9

:O:'(

Akkor inkább én szedem szét..:D

jozsefm
jozsefm
2011. okt. 18. 22:30
#8

Na akkor holnap telefonálni kell...:'(

mThom
mThom
2011. okt. 18. 22:16
#7

CyberPunk666: szakadok a röhögéstől :D

Télen egyszeri fűtést biztosít :D

levente88
levente88
2011. okt. 18. 21:57
#6

na de pont a Sony??...

uristen
uristen
2011. okt. 18. 16:59
#5

Nezik a Titanikot, kozben eg a lakas... :D

Kissrubee
Kissrubee
2011. okt. 18. 14:54
#4

CyberPunk666: +1 xD

CyberPunk666
CyberPunk666
2011. okt. 18. 10:25
#3

Anyósomnak szeretnék egy nem javított példányt!

reednow
reednow
2011. okt. 18. 9:23
#2

Legalább bevallják...

Bigpeterson
Bigpeterson
2011. okt. 18. 5:51
#1

Az új videoton color star? :D

Vissza az oldal tetejére