TÚL JÓ ÁRON TÚL SOKAT AD – EZ A VESZTE A PENTIUM G4560-NAK

Az Intel a jelek szerint nem nézi jó szemmel, hogy a Pentium G4560-as processzor ilyen jól fogy, hiszen ezzel rontja a Core i3-7100-as modell forgalmát.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2017. júl. 11. 16:01
Túl jó áron túl sokat ad – ez a veszte a Pentium G4560-nak

Az Intel Pentium G4560-as központi egysége egy kiváló vétel lehet, ha LGA-1151 alapú Intel platformban gondolkodunk, ugyanis alacsony áron nagyon jó teljesítményt nyújt – még a nála kétszer drágább Core i3-7100-tól sincs annyira lemaradva, amennyire azt az árkülönbség indokolná. Erre remekül rávilágít egyik korábbi cikkünk, amelyben pont e két processzor játszotta a főszerepet.

Galéria megnyitása
A kis Pentium az Intel új gyakorlatának köszönhetően már Hyper-Threadyng támogatással érkezik, L3 Cache terén pedig 2 MB helyett már 3 MB-nyi kapacitással gazdálkodik. Sokáig pont az L3 Cache mérete és a Hyper-Threading támogatás megléte volt a vízválasztó a Core i3-as és a Pentium család tagjai között, ám az utóbbi két processzorgeneráció kapcsán ezek a különbségek elmosódtak, ami vásárlók szemszögéből nem gond, hiszen így olcsón juthatnak Core i3 szintű teljesítményhez egy Pentium sorozatú modellel, az Intel szemszögéből nézve azonban már nem ilyen rózsás a helyzet, hiszen profitból él a cég.

A szóban forgó Pentium processzor 2 maggal és 4 szállal rendelkezik, 3 MB-nyi harmadszintű megosztott gyorsítótárat oszt be, magórajele pedig 3,5 GHz. A 64 dolláros listaáron rendelhető processzorral az Intel gyakorlatilag házon belül teremtett versenyhelyzetet, hiszen a 117 dolláros listaárú Core i3-as processzor hasonló kiépítésben érkezik, igaz, gyorsabb iGPU-val és magasabb, 3,9 GHz-es órajelen üzemelő processzormagokkal áll csatasorba. A két processzor között általános feladatvégzés alkalmával nincs akkora teljesítménykülönbség, mint amekkorát az árkülönbség indokolna, így nem véletlen, hogy a Pentium G4560-as modellt mindenhol viszik, mint a cukrot.

A friss beszámolók szerint ezért az Intel visszafogja a Pentium G4560 gyártását, hogy a termék lassan eltűnhessen az üzletek polcairól, ezzel pedig azt szeretné elérni, hogy a vásárlók helyette inkább a drágább Core i3-7100-as processzor felé forduljanak. Üzleti szempontból ez a lépés érthető, de hogy kifizetődő-e, az majd idővel kiderül. Nem szabad elfelejteni, hogy lassan most már megjelennek az AMD RYZEN R3-as sorozatú központi egységei is, így nem csak a felső- és a középkategóriában, de a belépőszinten is riválisokat kapnak az Intel Skylake és Kaby Lake alapú termékei.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

28 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
patakiller
patakiller
2017. júl. 11. 20:37
#10

Jobban venné ki magát a dolog, ha pentium árához hozzácsapnának pár ezret, az i3-at meg ugyanannyival olcsósítanák. A kecske is megmarad, meg a káposzta is jól lakik.

gery84
gery84
2017. júl. 11. 20:43

Az intel úgy gondolja hogy a kecskével csak a gond van és a káposzta több profitot hoz, ha a vásárban eladják. :D

Ezért a kecskét levágják és megeszik, mielőtt fölzabálja a drága káposztákat. :D

samuka80
samuka80
2017. júl. 11. 20:07
#9

Szerencsésnek érzem magam, mivel én még 18k-ért vettem meg a G4560 procimat.Nem igazán érzem lassúnak, kinek mi az elvárása.Azért egy hiteles Aida64 olvasási teszt, ha valakit érdekel.

http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=924pentium_g4560.png

Praston
Praston
2017. júl. 11. 19:41
#8

Saját véleményem szerint a mai világban már úgy lenne normális a felhozatal, hogy: Celeron - 2 mag, Pentium - 2 mag 4 szál, i3 - 4 mag, i5 - 4 mag 8 szál, i7 - 6 mag 12 szál és az áruk sem emelkedne, vagy nem nagy mértékben. Persze a consumer lapokban és nem az enthusiast i7 / i9-re gondoltam.

Svindler
Svindler
2017. júl. 11. 22:03

Ez jó eséllyel a következő generációban így is lesz, a négymagos Ryzen R3-ak miatt. Egyszerűen nem engedheti meg magának az Intel, hogy kétmagos i3-akat áruljon négymagos Ryzenek mellett.

Capricorn
Capricorn
2017. júl. 11. 19:26
#7

Szerintem szánalmas, és nem azért mert nem lesz többé kapható és nem az indok miatt, hogy majdnem egyerős egy i3-al és annak többé végképp nem lenne értelme, hanem azért mert kidobták már piacra megfelelő árpozicionálás nélkül és most visszavonják + még az indokot is a pofádba dörgölik, hogy "Há mer így nem veszítek az i3-at tezsvíreim" A kettő együtt kombóba csúnya. Ha egyszer voltál olyan hülye, hogy piacra dobtál egy terméket amit nem áraztál be megfelelően akkor nem visszavonod, hanem benyeled a veszteséget a vásárlók kedvéért, hogy később BIZALOMMAL és SZÍVESEN forduljanak a termékeid felé amiket már JÓL árazol be. Innen látszik, hogy szarnak bele neked mi a jó, nekik a pénz kell és nem a vásárlók elégedettsége. Persze minden cég profitorientált kell, hogy legyen de van egy morális határ amit nem kéne átlépni, illetve a vásárló hülyének nézése nem megengedett szerény véleményem szerint.

csabi02
csabi02
2017. júl. 11. 18:00
#6

Azt nem értik meg,hogy aki nem akar 120-130€ ért i3 -at venni az nem is fog.

Így legalább házon belül tartják azokat,akik a pentiumot, annak kedvező ára/teljesítménye miatt választják és nem amd procit vesznek.

hcsa
hcsa
2017. júl. 11. 17:12
#5

Ebben az a vicc, hogy a Pentium G4600-as már igp-ben is ugyanazt tudja, mint az i3, és még úgy is 6k-val olcsóbb. (Ugyanúgy Kaby Lake.) Szóval akkor majd azt is vissza kéne fogni kicsit...

gery84
gery84
2017. júl. 11. 17:00
#4

Talán az i3-ból kellene engedniük. Mekkora luzes ez az intel!

gery84
gery84
2017. júl. 11. 20:18

Részvényesi szerint az mondják az intelnek, ha nem lett volna HT pentium még nagyobb lenne a bevétel.

De én a kisemberre gondolok aki a legjobb ár/érték procit meg tudná venni. Erre írtam.

B_Real bányászat miatt kelendő a G4400.

Larion2010
Larion2010
2017. júl. 11. 16:59
#3

Hát elmondom nektek illetve leírom hogy az én gépembe egy ( INTEL Celeron G1840 2.80GHz 1150 ) processzor van és egy Asus nvidia Geforce gt 710, 4 GB ram társaságában Szóval nincs eleresztve nagyon :D és hát nagyon sok olyan játékot elbír mint például: crysis 3, far cry primal, watch dogs 2 stb!!! igaz minimumra húzva minden, de akkor se ez szerepel az éppen ezek közűl választott Játékok adatlapján!

Nah akkor ez hogy van ?

Chrematorium
Chrematorium
2017. júl. 13. 19:46

Értem én, és az igazság az, hogy akinek erre telik, akkor ezt veszi, i3 at vagy G t, az az ő dolga lesz.

B_Real, gondolom csak letesztelték, csak ugye kissé elszámították magukat. Viszont tény, hogy ezek az alsó kategóriás CPU k produkálnak nem kevés fájdalmat játékok alatt, ezért részemről jómagam nem adnám i5 alá, ha játékra is kell. Vagy ha az AMD Ryzen 5 je jó ár/teljesítmény mutatót villant, akkor pedig azt választanám. De azért manapság azt veszem észre, hiába egy középkategóriás CPU is meghajt normálisan egy High-End szériás kártyát, sok kakaó marad benne, ha i7 vagy Ryzen7 alá adja. A maximumot jó kihozni egy hardverből, máskülönben nem éri meg megfizetni azt a teljesítményt, ha egy másik komponens pedig pont hogy visszafogja azt. Jól el kell találni az összhangot. Nálam i7 6700K van egy GTX 1080 mellett, és sokan azt mondják kíváló kombó, de én azt látom, hogy javarészt a CPU kb alapjáraton ketyeg. Mármint 50% os kihasználtsággal átlag. A kártya hamarabb megy maxon, mint a CPU, ez pedig annak az oka, hogy nem kell 200 FPS, inkább a grafika menjen a csúcsra. Akinek 144Hz feletti monitorja van hasonló konfiggal, ott 1-2 kisebb beállítással magasabb FPS lesz elérve, és ott már lényeges a CPU ereje. I3 vagy G4560, bármiféle jó tulajdonságokkal is bírnak, max átlagfelhasználóknak kedveznek. Fogyni azért fogynak szépen, mert ez a réteg is szép számmal van jelen. Mondjuk jó lenne egy ténylegesen valós adatokkal bíró táblázatot olvasgatni, amiben a legnépszerűbb/legkellendőbb HW ket listáznák ki, kíváncsi vagyok melyik szegmensben mi a népszerű :)

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2017. júl. 11. 16:27
#2

Kell ám az etető hír a hülyegyerekeknek : TÚÚÚL jól teljesít :D akkor irány a bolt és azonnal mielőtt elfogyna , meg még apáméknak is és tesónak is egyet gyorsan . Majnem beér egy i5-öst , de megtuningoljuk és már a sarkában lesz .

Tessék mondani , hozzá való eNVidija kártya nincs valami hasonló formában, ami túl jó teljesítene mellette ? :D

Nehon má csam zAemDérül legyenek hírerk ... :)

B_Real
B_Real
2017. júl. 11. 18:44

Pedig biztos jól teljesít. Gyakorlatilag az i3-at teljesen fölöslegessé teszi annak az ára miatt, mivel teljesítményben alig van elmaradva tőle. Egyébként Amazon alapján a Pentiumokból a G4400 a legkelendőbb: a 6. helyen van az összes CPU közül! Az első i3 a 11. helyen van.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2017. júl. 11. 16:07
#1

Ezt nevezik lehúzásnak, és még saját maguk is belátják hogy a kétszer drágább processzoruktól alig van lemaradva az olcsóbbik.

Vissza az oldal tetejére