Cristopher Laska egy sajtóbeszélgetésen változtatásokat, fejlesztéseket is kilátásba helyezett. Ez utóbbiak között említette a korábban kilátásba helyezetett hálózat cserét. Az új vezérnek e téren már vannak tapasztalati, hisz Montenegróból érkezett, a Telenor legkisebb leányvállalatától, ahol a közelmúltban cserélték le a hálózatot. A magyarországi családi gyökerekkel és kapcsolatokkal rendelkező új vezérigazgató nem zárta ki annak lehetőségét, hogy bizonyos területeken lehetnek változások, már azért is, mert egyes szerződések lejárnak.A vezérigazgató annak lehetőségét is meglebegette, hogy a Telenor Magyarország kínálatában is megjelenhet az iPhone, de ehhez megfelelő árak kellenek. Laska elmondta még, hogy - különösen egy a Telenorhoz hasonló tőzsdén jegyzett - cég szempontjából rendkívül fontos az előrejelezhetőség, s ebből a szempontból biztató, hogy a kormányzat arról tájékoztatta a céget, hogy a tavaly bevezetett különadó három évre szól.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére