A Runic Games bejelentette, hogy a Torchlight 2 árai a következőképp fognak alakulni: 14,99£ / 18,99€ / 19,99$. A játékot Steamen és a Perfect World Entertainmentnél már elő lehet rendelni, a Steamesek előrendelők ajándékba megkapják az első részt is. Steamen ezen kívül még él egy másik kedvezmény is: ha négy darabot rendelünk, azt 44,99 fontért kapjuk, azaz három játék áráért négyhez jutunk.

A játék még mindig nem kapott megjelenési dátumot, pedig már majdnem teljesen elkészült. "Hosszú küzdelem volt és a vártnál tovább tartott, de reméljük abban mindenki egyetért majd velünk, hogy megérte" – mondta Travis Baldree, projektvezető, igazgató.

A Runic elnöke, Max Schaefer úgy nyilatkozott, hogy az lenne ideális, ha játékuk a Diablo 3 megjelenése után egy hónappal jönne ki, de ha addig nem készülnének el, akkor sem fognak sietni, tehát június közepénél hamarabb semmiképp ne számítsunk rá. Shaefer szerint a Torchlight 2-nek van pár olyan oldala, ami segítségére lesz, hogy megállja a helyét a piacon a Diablo 3-mal szemben, ilyen pl. az offline mód, a LAN támogatás és az olcsóbb ár. A Runic nemrégiben mutatta be az új Torchlight 2 peteket, ami nem véletlen azok után, hogy a Blizzard januárban bejelentette, hogy a Diablo 3-ban nem lesznek petek az induláskor. Az első Torchlightban eredetileg csak kutyák és macskák szerepeltek, a folytatásban már többféle állatkával találkozhatunk.

 

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Fix
Fix
2012. jún. 2. 5:48
#6

Megjelent a Diablo III. ... most is ez a véleményetek?

MartonRoby
MartonRoby
2012. máj. 2. 9:39
#5

A Diablo-t a Torchlight-tal összehasonlítani olyan mint a Gyűrűk Urát a Harry Potterrel. Mind a kettőben vannak varázslatos lények, de kb ennyi. Ettől függetlenül mind a kettő szórakoztató, csak különböző módon.

Lazahunter
Lazahunter
2012. ápr. 27. 12:08
#4

Jó volt az első rész, de egy Diablóhoz képest azért egy cseppet még ez is butított. A várakozás idejére jó volt :)

Inkább adjanak ki a T2-ből valami normális játékmenetet tartalmazó videót, meg a játék rendszeréről bő információt ... ezek az 'előnyök' nem hiszem, hogy szembe állíthatják a D3-mal ... főleg a LAN ... az csak arra jó, hogy a warezmiskák hamachin tolják :) max az ára kedvező.

De biztosan jó lesz, majd nyáron a D3 unalmasabb pillanataiban, mikor már nagyon unom :)

kmonyesz
kmonyesz
2012. ápr. 27. 10:22
#3

"az offline mód, a LAN támogatás és az olcsóbb ár"

Egy kicsit kevés "előnynek" tűnik. Én inkább drágábbért megveszem a D3-at. Ha az első részhez hasonló lesz, akkor nem kell 500Ft-ért sem. xD

Sr4c
Sr4c
2012. ápr. 27. 9:38
#2

Már bocsánat az oké, hogy karddal ölünk, de tűzlabdát varázsolni...úristen mennyire nem reális égessük el. :D :D :D :D

gunclub
gunclub
2012. ápr. 27. 9:16
#1

Már bocsánat az oké h egy nagy kutyára fel tudsz rakni egy-két dolgot de egy menyétre???:D

Vissza az oldal tetejére