A Vavle egy frissítéssel lehetőséget adott most a felhasználóknak, hogy a profil oldalukról el tudjanak rejteni különböző információkat, így például azt is, hogy milyen játékokat vásároltak meg, vagy melyeket helyeztek kívánságlistára. Most már beállítható, hogy ezeket ki lássa - például csak a barátaink.

A probléma, hogy Sergey Galyonkin, a SteamSpy készítője szerint ez jelenleg éppen tönkrevágja a szolgáltatását, ugyanis a frissítéssel együtt az alapbeállítás arra változott, hogy a megvásárolt játékokat elrejti a Steam, a felhasználóknak most már külön kell engedélyeznie azt, hogy mindenki láthassa ezt az információt.

Galyonkin szerint annyira súlyos a helyzet, hogy ez gyakorlatilag a SteamSpy végét jelenti, hiszen nagyon valószínűtlen, hogy minden felhasználó, vagy akár felhasználók nagy tömegei fogják manuálisa engedélyezni, hogy a megvásárolt játékaik publikusan láthatóak legyenek.

Ami szomorú, mert a 2015-ben elindított SteamSpy-t egyre többen használták, és Galyonkin rendszeres vendége lett az olyan nagy eseményeknek, mint a Game Developers Conference. Többek között itt fedte fel azt is a múlt hónapban, hogy a Steam száz legnépszerűbb játéka hozta a platform bevételeinek 50%-át.

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

30 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
5hR3kY
5hR3kY
2018. ápr. 11. 19:03
#7

Eddig is priváttá lehetett rakni a Steam profilt, nem értem hogy mi a felháborodás oka?

Lann
Lann
2018. ápr. 11. 19:32

Default beállítás lett a privát profil, de amúgy ott van a cikkben, érdemes elolvasni: "a frissítéssel együtt az alapbeállítás arra változott, hogy a megvásárolt játékokat elrejti a Steam, a felhasználóknak most már külön kell engedélyeznie azt, hogy mindenki láthassa ezt az "

i2k010
i2k010
2018. ápr. 11. 16:39
#6
Palanova
Palanova
2018. ápr. 11. 16:15
#5

Láttuk hova vittek a trendek. Orrvérzésig moba, meg battleroyale. Lassan pasziánszban is lesz battleroyale mód.

De ez ment steam nélkül is pl 1995-2000 között a nagy rts láz idején. Majd utána a nagy fps hullám. Mindez steam és steamspy nélkül.

Busterftw
Busterftw
2018. ápr. 12. 16:33

Eddig is volt heti toplista elérhető a legtöbbet eladott címekből, minden kiadó el mondja kb, nem kell ahhoz steam spy. Az eladási adatokból is lehet népszerűségre következtetni.

Pendra37
Pendra37
2018. ápr. 11. 14:15
#4

Az elet nem habostorta.

gombabacsi
gombabacsi
2018. ápr. 11. 12:45
#3

szerintem világgazdasági trend hogy egyre inkább megszűnik ez a netes-összeborulásos-demokráciás-nyilvános adatos dolog.

az ilyen gamedev konferenciák is meg fognak szűnni, miért is támogatnák egymást a nagy piaci versenyben? :)

fofoka
fofoka
2018. ápr. 11. 21:20

gombabacsi: az azért megvan, hogy egy cég semmilyen olyan adatot nem közöl másokkal, ami nem áll az érdekében? Konferenciákon tipikusan nem "adatokat" közölnek, hanem módszerekről beszélnek.

KnifeSGS
KnifeSGS
2018. ápr. 11. 12:43
#2

Hű de nagyon sajnálom, hogy a steam tett valamit azért, hogy a privát dolgok ne tartozzanak mindenkire és ezért egy ezt korábban kihasználó program megy a süllyesztőbe.

Borzalmas veszteség...

BiroAndras
BiroAndras
2018. ápr. 11. 16:16
  1. Úgy tudom nem csak azoknak az adatait kapták meg, akik önként adták, hanem az összes ismerősükét is.

  2. Az appok minden szarhoz kérnek hozzáférést, részben azért, mert a jogosultság kezelés egy rakás fos. Ezért az ember vagy engedélyezi ezeket, vagy gyakorlatilag nem tudja használni a telefonját. Arról nem is beszélve, hogy aki nem ért hozzá (kb. 99%), az nem is fogja tudni, hogy mire kellene vigyázni.

  3. A felhasználó nem arra adott engedélyt, hogy az adatait egy választási kampányban ellene használják fel, ráadásul egy szélsőséges szervezet.

  4. Az engedély ahhoz kellett csak, hogy a Facebook-tól egyszerűen megszerezzék az adatokat. Nem ez az egyetlen mód ahogy hozzá lehet férni, mivel a Facebook abból él, hogy eladja az adataid.

FELULET
FELULET
2018. ápr. 11. 12:42
#1

És ez azért baj, mert... mert miért is?

BiroAndras
BiroAndras
2018. ápr. 11. 15:32

Erről a Steam-et kell kérdezni. Egy rakás más statisztikát kiadnak.

Lehet, hogy azért nem, mert azzal az ő pénzügyeikbe is belelátnál.

Vissza az oldal tetejére