Shop menü

TÖBB MINT 1000 KM-T UTAZTAK A MERCEDES-BENZ VISION EQXX-SZEL

A Mercedes tanulmányautója valós forgalmi viszonyok között állított fel rekordot.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Több mint 1000 km-t utaztak a Mercedes-Benz Vision EQXX-szel

Az autógyártók mostanra egyértelműen az elektromos hajtásláncok alkalmazása mellett köteleződtek el, és a Mercedes az egyike azoknak, akik a legnagyobb hangsúlyt fektetik a hatótávot érintő problémák megoldásának. A Mercedes-Benz EQS kiemelkedően nagy távokat tud már megtenni, és a cég EQXX néven készített egy olyan tanulmányautót, ami pedig minden képzeletet felülmúló teljesítményre képes.

Galéria megnyitása

Amikor a Mercedes-Benz lerántotta a leplet a Vision EQXX modellről, akkor hirtelen mindenki úgy gondolta, hogy ez egy rendkívül sportos jármű lett, és valószínűleg brutális gyorsulásra lesz képes magas végsebesség mellett. Valójában azonban éppen az ellenkezőjére képes: alacsony fogyasztás mellett tud olyan távokat megtenni, ami most még sajnos csak álom az elektromos járművek esetében.

Sok száz lóerő és kiugró gyorsulás helyett 1000 kilométeres hatótávolságot tűzött ki célul a vállalat.

Ugyan nem egy teljesíthetetlen célról van szó, hoztak már ki ilyen eredményt villanyautóból, a Vision EQXX azonban mindenféle erőlködés nélkül, átlagos használatban képes erre. Egészen mostanáig csak ígéret volt a dolog, de ezúttal arról számolhatunk be, hogy a Mercedes-Benz koncepciója teljesítette a célját, valóban mentek vele normál közlekedési körülmények között 1000 km-t. Az autó pedig annyira jól teljesített, hogy igazából még tartalék is bőven maradt benne, pedig egyáltalán nem ideális körülmények között zajlott a mérés.

Galéria megnyitása

Európában hozták össze a Mercedesnél az 1000 kilométeres túrát. Németországból indultak az autóval, majd átmentek Svájcon át Olaszországba, ahonnan pedig Franciaországba vezetett tovább az út. Egészen hűvös idő volt a teszt során, 3 és 18 fok között teljesítette a távot a Vision EQXX. Ez egyértelműen kívül esik az akkumulátorok számára ideális tartományon, persze azért klasszikus értelemben vett hidegnek nem lehet nevezni a körülményeket.

Galéria megnyitása

15 százalékos töltöttségi szint maradt még a járműben a több mint 1000 kilométeres útvonal megtételét követően, ami jól jelzi azt, hogy még nehezebb körülmények között is képes lett volna erre a produkcióra. Az adatok elemzése alapján még 140 kilométert tudott volna megtenni a Vision EQXX, mielőtt teljesen kifogy a szuflából. 87 km/h volt az átlagos tempó az út során, szóval azért nagyrészt gyorsforgalmi szakaszokon haladt az a konvoj, aminek a tanulmányautó a tagja volt.

Galéria megnyitása

A Vision EQXX nem rekorder akkumulátorral, hanem földöntúli hatékonysággal éri el a kiemelkedő hatótávolságot. Mindössze 0.17 Cd a légellenállási együtthatója, és bár 100 kWh-s akkumulátorra, a tömege bőven két tonna alatt alakul, mivel eleve egy aránylag kicsi járműről beszélhetünk. A teljesítménye pedig csak 201 lóerő (150 kW), szóval tényleg nem egy sportos jószág, attól, hogy első ránézésre annak tűnik a formás karosszériának köszönhetően.

8,7 kWh volt 100 kilométeren az átlagos fogyasztása a Vision EQXX-nek.

Ez talán sokaknak nem mond még sokat jelenleg, de a lényeg az, hogy a mai villanyautók között semmi nincs, ami 10 kWh alatt tudna teljesíteni, de a 15 kWh alá is viszonylag komoly művészet bemenni. Nem sok olyan autó van, amivel ilyen alacsony fogyasztás érhető el, az EQXX pedig egyelőre teljesen páratlan.

Galéria megnyitása

A tanulmányautó a Mercedes-Benz Modular Architecture, röviden MMA platformra épül, amit más EQ modellek is használnak, és a jövőben sok új jármű fog erre épülni. A Vision EQXX révén szerzett tapasztalatokat a vállalat nagyon jól tudja majd hasznosítani a platformnál, tehát az itt elért eredményeknek köszönhetően minden elektromos Mercedes egy jobb irányba fejlődhet.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére