Szerzői értékelés

Olvasói értékelés

89
  • Spell yeah!

A Borderlands sosem vette túlságosan komolyan magát. Ha az ellenkezőjét állítanánk, az rögtön elbukna, amikor oda érnénk, hogy a legújabb spinoff fő narrátora, kalandmestere (na jó, bunkermestere) egy 12 év körüli robbantási szakértő lányka. Tiny Tina oszlopos szereplője a Borderlands világnak, hiszen a második rész DLC-i között is ott lapult a 2013-as Assault on Dragon Keep, ami a szerepjátékos, lövöldözős, lootolós, szokásosan elborult világba vitt minket és one-shot kalandként funkcionált.

Galéria megnyitása

 A Tiny Tina’s Wonderlands egy nagyobb lélegzetvételű kaland, ami az előd sok részét megtartotta, mégis igyekezett egy kicsit kibővíteni a lehetőségeket. Ez ugyanis mint már korábban is elhangzott egy önálló spinoff, vagyis több, mint egy DLC, de kevesebb, mint egy újabb rész lenne.

Galéria megnyitása

A háttértörténettel és igazából a nagy kalanddal sem foglalkoztak kiemelkedően sokat a fejlesztők, de nincs is rá amúgy szüksége. Itt a hangsúly a megszokott looter-shooter vonal mellett inkább az állandó hülyéskedésen, a más játékokra, geek dolgokra való utalgatásokon van. Ezzel együtt persze jön a nagy gonosz Sárkányúr, a birodalmat meg kell védeni és mi, csakis mi, kizárólag becses személyünk lehet az a hős, aki végül „kardját” (shotgunját, rakétavetőjét, nyílpuska-SMG-jét és így tovább) a gaz ellenség szívébe mélyeszti.

Ez a Bunkers & Badasses lényege – hősök, váratlan fordulatok, egy tehetséges (csak kicsit mentálisan instabil) bunkermester és pár nekünk szurkoló kalandozó társ, Valentine és Frette személyében.

Galéria megnyitása

Itt végre megtehetjük, hogy fix karakterek helyett hősünk kinézetét saját szánk ízére szabjuk, majd ha ezzel megvagyunk, ki kell választanunk, hogy melyik kaszttal indulunk harcba. A Stabomancer (közelharc, kritek) azt adja, amit a neve ígér, de a Brr-zerkernél sem nehéz kitalálni, hogy vajon milyen elemi sebzéssel osztja a halált. A Spellshot egy „varázsló”, a Spore Warden pedig egy kis gombalényt hív segítségül. Ezen felül még jó pár kaszt vár felfedezésre, és mind külön skillfát és képességeket kapnak, többkasztúság felé is mehetünk és a 40-es szintet elérve a további fejlődést a Myth Rankunk növelése jelenti majd.

Galéria megnyitása

Felszerelés gyanánt a Borderlands alapjait szerepjátékosították, vagyis védő energiapajzs helyett amulettek/talizmánok segítenek minket és persze ott vannak a képességek, varázslatok is. Célkövető „magic missile”, területre ható fagycsapás, tűzlabda, birkává változtatás, védő rúnakör és így tovább. A Bunkers & Badasses nem fogta vissza magát és a pusztító arzenálunkat nagyon sok módon bővíthetjük, de főként fegyverekkel.

Hiszen miért is hiányozna a Borderlands világának legsokoldalúbb része – és ugyan kinek tűnne fel, hogy egy fantasy világban karabélyokkal, géppisztolyokkal csapnak össze a varázslatok és a kardok. A hatalmas loot bőség itt is megvan, szó szerint nem fogunk tudni mindent magunkkal cipelni és könnyen előfordulhat az is, hogy a nemrég talált kedvenc fegyverünk pár szint alatt eldobandó vacakká változik – ez a Borderlands velejárója és ha valamin, egy dolgon biztosan nem kell aggódni: mindig lesz elég fegyver mindenkinek.

Galéria megnyitása

A játék egy része egy terepasztal szerű környezetben játszódik, itt is lootolhatunk aranyat, mellékküldetésekkel, oltárokkal és egyebekkel találkozhatunk és ha füves területen vágnánk át, ne csodálkozzunk, ha valami ránk támad (á la Pokémon játékok). Emellett Hupikék törpikés, Monkey Islandos, rengeteg D&D-s és egyéb utalás fog szembe jönni, akit érdekel érdemes erről videót keresni, mert marháskodásban nem kell félteni a Gearboxot.

Emellett Tiny Tina, a főgonosz Sárkányúr, kalandozó társaink és egy nagy rakás NPC és sok apróság tesz arról, hogy a szokásos humorbomba adagunkat is megkapjuk, ízig vérig behozva a Borderlands humorát a játékba. A konkrét pályák mellett aréna szerű harcokba keveredhetünk a terepasztalt járva, amik viszont loot és izgalom tekintetében sem kiemelkedőek, egy ponton túl pedig inkább zavaróak, minthogy érdekesek.

Galéria megnyitása

Spinoffnak jó lett a Tiny Tina’s Wonderlands, tényleg volt még kiaknázatlan lehetőség a DLC után és a Gearbox odatette magát. Aki szereti a sorozatot vagy szívesen elmerülne egy asztali szerepjáték hangulatú, hamisítatlan Borderlands jegyeket magán viselő világban az vegye elő a kedvenc kockáit, fesse ki a karakterét és dobja a válla felett hátra a B&B szabálykönyvet – egy méretes mordállyal úgyis többre jut.

Galéria megnyitása

Összefoglalás

Szerzői értékelés

A Borderlands világába ágyazott asztali szerepjáték hangulatú kalandmodul remek szórakozás, csak bírjuk lőszerrel!
Hozza a megszokott színvonalat humorban, lövöldözésben, lootolásban és elborult NPC-k formájában…
… de néhol unalomba, ismétlésbe fullad és a hatalmas változatosság is fojtogatóvá válik.

Olvasói értékelés (3 db)

Az értékeléshez kérlek jelentkezz be!
Bejelentkezés
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére