Végre megjelent a Netflix gyártásában a The Witcher könyvek és sorozatok alapján készült sorozat, ami a szolgáltató szokásainak megfelelően azonnal megnézhető egyben, Úgyhogy kezdjük is a legfontosabb kérdéssel: a The Witcher a következő Trónok harca? Nos, sikerét tekintve ez majd kiderül, stílusában viszont messze áll tőle. Persze kemény, véres és nem riad vissza a meztelenségtől, de az alapanyagnak megfelelően átjönnek a kelet-európai népmesei alapok, szörnyekkel és számos fantasy elemmel. Emiatt talán nem lesz akkora közönsége, mint a középkori politikai drámának, ami alapjában véve a Trónok harca lényege.
De egyébként még a játékokra és a könyvekre sem hasonlít teljes egészében, ami szintén helyes, hiszen a sorozat egy teljesen más médium, és szerencsére készítők nagyon ügyesen találták el, hogy a The Witcher tisztelegjen az alapanyagok előtt, de mégis a saját útját járja.
Persze, a politikai háttér itt is megvan, a világépítés is remek, de alapvetően azért mégiscsak Geralt mindennapi szörnyvadász melóján keresztül ismerjük meg a történetet. Ami jelenleg, az első évadban kicsit olyan, mint egy antológia: Geralt különböző helyeket, városokat, falvakat látogat meg, és ezen keresztül mutatja be a sorozat a különböző érdekes karaktereket, a társadalom felépítését és működését, a jót és a rosszat. Lehet, hogy néhányakat zavarni fog a nagyobb, koherensebb sztori hiánya, de nekem az első évadban semmi gondom nem volt ezzel a felépítés, a készítők pedig már bejelentették, hogy az alapok lefektetése után a második évadnak már koncentráltabb története lesz.
A főbb szerepek többségét szerencsére sikerült eltalálni: megmondom őszintén, a Superman-filmek után nem voltak éppen Henry Cavill rajongója, de itt bizonyítja, hogy igenis jó színész, csak megfelelő forgatókönyvet kell alá tenni, és most már úgy vélem, hogy szinte hibátlan választás Geralt szerepére. A Yennefert alakító Anya Colatra is jó találat, nagyon sikerült eltalálni vele a karakter sötét, misztikus vonzerejét, a Ciri szerepére választott Freya Allannnel viszont nem tudtam kibékülni, de talán csak azért, mert az én fejemben ez a karakter nagyon nem ilyen volt.
A mellékszereplőket némileg nehéz megjegyezni (Adam Levy jó volt), mint ahogy viszonylag nehéz követni a kontinens politikai helyzetét és viszályait is a kissé csapongó történetben. Ha már mindenképp összehasonlítani szeretnénk, akkor a Trónok harca-sorozat készítői jobb munkát végeztek a világ alapvetéseinek felállításával és megismertetésével az egyszeri nézővel. Ott az alapvető konfliktus is egyértelműbb és tisztább volt, amire aztán (egy ideig legalábbis) ügyesen tudtak építkezni és bővíteni az írók, de a a The Witcher esetében a megértéshez szükség lehet némi utánaolvasásra, legalábbis azoknak, akik nem olvastak legalább valamennyit a könyvekből, vagy nem tolták a játékot.
Egyébként ne legyen félreértés, a narratíva teljesen rendben van, és összességében a végére arra is rájön az ember, hogy tulajdonképpen jól strukturált, csak az elején fejvakarósabb az újoncok számára. Az egész egyébként a The Mandalorianra emlékeztetett ebben a tekintetben, ami némileg hasonló elvet követ.
Akárhogy is, Geralt kalandjai nagyon érdekesek, és egyben sokszor már-már horrorisztikusak is, meg persze rendkívül véresek. A szörnyeket szuperül sikerült megalkotni, és a harci koreográfiák talán a legjobbak, amit fantasy filmben valaha csak láttam. És ehhez társul a kiváló kameramunka és a művészi megvalósítás, amik így együtt tökéletesen tudják átadni ezt a sötét, kellemetlen, de mégis nagyon hangulatos világot, Ja, és persze a zene is kiváló! Talán nem annyira, mint a játék harmadik részének legjobbjai, így is nagyon jó.
Összességében örülök, mert a The Witcher egy remekül megvalósított, horrorisztikus elemeket is tartalmazó sötét fantasy sorozat lett, az ilyenekkel pedig nem mondhatnánk, hogy el lennénk árasztva. Ha a Trónok harca sikere kellett ahhoz, hogy újra ilyen minőségű fantasy cuccok szülessenek, akkor legyen!
