Először az Egyesült Államok írói szövetségének a bejegyzésében tűnt fel, majd a Netflix hivatalosan is megerősítette, hogy egy animációs film készül a The Witcher alapján. Ez egy önmagában is megálló történet lesz, aminek a neve The Nightmare of the Wolf, és jelenleg több jó hírrel is tudunk szolgálni róla, még ha túl sok részlettel nem is.

Egyfelől biztató, hogy az animációs filmet az a Beau DeMayo írja, akinek az egyik legjobb epizódot köszönhetjük a sorozatból, a horrorisztikus elemekkel is jól megtömött Betrayer Moont. Másrészt pedig a sorozat nagyfőnöke, Lauren Hissrich felelős az anime-ért is, úgyhogy mondhatjuk, hogy jó kezekben van az anyag.

Ezen kívül szintén ígéretesen hangzik, hogy a gyártásért a dél-koreai Studio Mir felelős, akik korábban a The Legend of Korra-sorozatot készítették a Nickelodeonra, de legutóbb az Age of Wonderbeats is hozzájuk volt köthető, ami szintén a Netflixen jelent meg.

Mindenesetre érdekes, hogy Twitteren azt írta a Netflix, hogy a film "visszavisz minket egy új fenyegetéshez", ami furcsa megfogalmazás, de talán arra utal, hogy maga a sorozat is össze-vissza ugrál az időben, így könnyen lehet, hogy valami olyat fognak alaposabban kifejteni az anime-ben, amit a sorozatban csak érintettek.

Azt nem tudjuk, hogy ebben szerepet kap-e Henry Cavill, de az viszont biztos, hogy a Netflix szerint a The Witcher tűnik eddig a legerősebb sorozatuknak, már ami az első évad nézettségét tekinti. A szolgáltató ezzel kapcsolatban megosztott adatokat, amiből kiderül, hogy a megjelenése után eltelt egy hónapban 76 millió háztartásban döntöttek úgy, hogy "megtekintik ezt az akciódús fantasy sorozatot", aminek ráadásul olyan kulturális ereje van, hogy alaposan megnyomta a The Witcher könyvek és játékok eladásait, ráadásul még "egy virális zenei sláger" is létrejött belőle.

Összehasonlítás képpen egyébként a rendkívül népszerű You néven futó pszichológiai thriller második évadának első hónapjától 54 millió nézőt vár a Netflix, a The Crown harmadik évadát pedig 21 millióan nézték meg, ami 40%-os emelkedést jelent az előző évadhoz képest.

Persze, az is érdekes, hogy miként számolja ki mindezt a Netflix. Nos, a saját bevallásuk alapján úgy számolnak egy háztartást, ha azon belül valaki legalább 2 percet megtekintett az adott alkotásból, ami szerintük már elég ahhoz, hogy egyértelmű legyen a szándék, és nem csak "véletlenül indították el" a lejátszást. Így persze simán lehet az is, hogy valaki csak 5 percet nézett meg az adott filmből vagy sorozatból, majd megunta és kikapcsolta, de ez láthatóan a Netflixet (vagy annak befektetőit) nem nagyon érdekli.

A The Witcher következő évada persze más biztosítva van, és a megjelenésére valamikor 2021 során lehet számítani.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Sinesol
Sinesol
2020. jan. 26. 0:44
#2

Valahogy nem világos, mitől is lesz ez anime, ez csak egy sima rajzfilm lesz a leirások alapján

Busterftw
Busterftw
2020. jan. 24. 15:14
#1

Johet!

peti19870621
peti19870621
2020. jan. 25. 23:52

@Busterftw Tessék: Innen kezdődik: - https://youtu.be/4dp1au1Zw5c?t=41

Vissza az oldal tetejére