Eric Kripke, a The Boys showrunnere elárult néhány dolgot a hamar rendkívül népszerűvé váló sorozatról. Kripke még 2019-ben adaptálta Garth Ennis és Darick Robertson kemény, káromkodásokkal és brutalitással teli képregényét sorozat formába az Amazon számára. Úgy látszik, a vállalat már a tesztvetítések alatt látta, hogy itt valami kiemelkedőt sikerült alkotni, mert már azelőtt berendelte a második évadot, hogy az elsőt egyáltalán vetíteni kezdték volna. Most pedig már a harmadik szezont várhatjuk.

A Karl Urban karaktere által vezetett, önjelölt bosszúálló szuperhősökből verbuvált csapatot nézni meglepően szórakoztató, azonban sokszor kifejezetten véres, kemény és undorító is, számos brutális halálesettel és egyéb brutalitással. Mondhatjuk, hogy végső soron ez jelenti a sorozat lényegét.

Ezekkel kapcsolatban Kripke elárulta, hogy bármilyen őrült ötlettel álltak elő eddig, az Amazon sosem szólt bele, és semmit nem akartak cenzúrázni. A showrunner ezt nagyra értékeli, ugyanis jellemzően nincs rosszabb annál, mint amikor egy stúdió bele akar avatkozni a kreatív munkába - ezzel szemben az Amazon végig nagyon támogatóan lépett fel.

"Ha kitalálunk valami nagyon őrült dolgot, ami működik az adott karakter számára, akkor egyszerűen betesszük. Nincsenek előre felrajzolt határvonalak" - nyilatkozta.

Elárulta továbbá, hogy körülbelül két hétig tart egy epizód leforgatása, és igyekeznek mindenre odafigyelni. Kiemelte például, hogy jellemzően a sorozatokon belül, ha a háttérben látszik egy tévé, és azon megy egy adás, akkor sokszor elég gagyi, mert egyszerűen nincs pénz arra, hogy még ott is odafigyeljenek a minőségre. Ez náluk nem így van, még a háttérben menő dolgokra is nagyon odafigyelnek, hogy a The Boys sose keltsen gagyi hatást egy pillanatra sem.

És, hogy hány évadra terveznek? Nos, Kripke eléggé járatos a hosszú sorozatokban, hiszen legutóbb például a Supernatural fölött bábáskodott, ami 15 évadot élt meg. Arra egyelőre nem merne mérget venni, hogy a The Boys is ilyen hosszú lesz, azonban úgy véli, hogy jelenleg még körülbelül 5 évadra elegendő ötlete áll készen a megvalósításra.

Ráadásul az Amazon korábban már bejelentette, hogy spin-off sorozatok is készülnek majd a The Boys mellé, melyek közül az elsőben a Supes egyetemi éveibe tekinthetünk majd betekintést.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

13 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
sunraw
sunraw
2020. okt. 21. 18:51
#9

Mindent visz. Nekem nagyon bejött. Ajánlom.

Pogg
Pogg
2020. okt. 16. 17:09
#8

@Terror:  Persze, hogy közelében sincs a képregénynek, nincs ebben semmi meglepő... hiába lassan 15 éves a cucc, sok része nem igazán képernyőbarát.
A Herogasm néhány kockáját még a pornhub extra szekciója is cenzúrázná :)

Engem jobban zavar, hogy milyen szinten térnek el / írják át az eredetit. Lásd, téged is kihagytak...  (mármint Terrort, pedig fontos karakter, mikor Jack kinyírta egy rakás anyázó levelet kaptak)

A cikkhez: "önjelölt bosszúálló szuperhősökből verbuvált csapatot" 
ez nem igazán stimmel, a sorozatban átlagemberek, a képregényben is csak "felturbózott" átlagemberek (mindkét esetben kivéve Female, de ő sem VA gyártmány / szuperhős, csak mint Obelix, gyerekként beleesett a csodaturmixba)

pepeno1
pepeno1
2020. okt. 19. 10:17

@Pogg Nem kell olyan messzire menni. A Transformers filmek sincsenek mégcsak köszönő viszinyban sem az képregényekkel. ;) De ez igaz a legtöbb DCU, MCU filmre is.

pepeno1
pepeno1
2020. okt. 16. 10:03
#7

Van benne brutalitás, de nem kell bele a Tarantino-filmekből ismert mennyiségű vér. ;) (Bár némelyik részben azért túlcsordul a cucc. ;) )

Szerintem itt pont eltalálták az arányokat.

Valamint végre Karl Urban is megkapta a megérdemelt rivaldafényt.  Az Almost Humanban is jól játszott, csak azt egy évad után elkaszálták.

thestock
thestock
2020. okt. 16. 1:45
#6

Izé, ez nem egy szuperhős film? Csak mert azok igénytelen sz*rok.

hawat333
hawat333
2020. okt. 28. 13:10

@thestock  Egyetértek, én is inkább komikusnak tartom azokat a filmeket, amikben valaki kívül hordja az alsógatyáját.

És ezt pont ezért élvezem, és jó szívvel ajánlom.

Az egész műfajnak, és a vele hordozott gyerekes üzeneteknek is beint, nem kicsit, nagyon.

tomchee
tomchee
2020. okt. 15. 22:57
#5

Az elmúlt 2-3 kedvence. (az expanse mellett :D )

Ch00ler
Ch00ler
2020. okt. 15. 22:31
#4

Nem egy sablon sorozat, az biztos. A karakterek nagyon jok.

Nekem bejott, pedig kepregenyt sohasem lattam :)

andy1977
andy1977
2020. okt. 15. 22:06
#3

AZÉRT ELTÉR A  BRUTALITÁS HŐFOKA AZ EREDETIÉTŐL. DE íGY IS ÉLVEZHETŐ

tomchee
tomchee
2020. okt. 16. 2:21

@andy1977 ÚGYEEEEE ÉÉÉÉÉN SZERINTEMMMMM IIIIIIIIS HÁÁÁÁÁT BESZA-BEHÚÚÚÚ!

Terror
Terror
2020. okt. 15. 21:03
#2

Nyilván, semmit nem akartak cenzúrázni, de azért valahogy a sorozat brutalitása a töredéke sincs a képregényének.

Busterftw
Busterftw
2020. okt. 15. 20:56
#1

Most fejeztem be a 2. evadot, ezt megerositem :)

Vissza az oldal tetejére