Most már miden kétséget kizáróan elkészül a Resident Evil filmes rebootja, hiszen bejelentették a fontosabb szereplőket, így megtudtuk, hogy Jill Valentina és Claire Redfield is a történet részesei lesznek. Annak a történetnek a részesei, ami visszamegy a játék alapjaihoz, és 1998-ban veszi kezdetét Raccoon Cityben.

Ezzel talán magunk mögött tudhatjuk és elfelejthetjük a Paul W.S. Anderson által rendezett hat filmet, melyek mindegyikének főszereplője Milla Jovovich volt. És még az első néhány filmnek legalább foltokban volt köze a játékokhoz, addig a széria végére már ebből semmi nem maradt. Mindenesetre rengeteg pénzt termeltek minden kritika ellenére, azt meg kell hagyni.

Akárhogy is, a rebootot Johannes Roberts rendezi, aki megerősítette, hogy hangulatában és jellegében jóval közelebb viszi a filmet a játékokhoz, így talán végre nem az eltúlzott akciójelenetek kerülnek majd a középpontba.

"Ezzel a filmmel nagyon szerettem volna visszatérni az első két játékhoz, és újraalkotni azt a zsigeri, nyers élményt, amit akkor éreztem, amikor először kipróbáltam őket. Ez egy emberi történet lesz egy haldokló amerikai városról, amit át tud majd érezni a mai közönség" - nyilatkozta a rendező.

Bejelentették azt is, hogy Claire Redfield szerepében a brit színésznő, Kaya Scodelario (Maze Runner) tűnik majd fel, míg Jill Valentine esetében Hannah-John Kamen (Ant-Man and the Wasp) alakítására kell majd számítanunk. 

A további szereplők többsége leginkább a különböző sorozatokból lehet majd ismerős, úgy mint:

  • Robbie Amell (Chris Redfield)
  • Tom Hopper (Albert Wesker)
  • Avan Jogia (Leon S. Kennedy)
  • Neal McDonough (William Birkin).

Úgy látszik tehát, hogy alapvetően nem egy nagy költségvetésű blockbuster-filmről beszélhetünk, de erre nem is feltétlenül van szükség, ha a történet nagyobb részt olyan bezárt helyeken játszódik, mint például az első rész villája. Könnyen lehet, hogy egy indie-horror hangulat sokkal jobban illeszkedne a Resident Evilhöz, mint egy blockbuster.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
scherier
scherier
2020. okt. 9. 11:25
#3

Ez azért hihetetlen, az amcsi szórakoztató ipar már a legkisebb erőfeszítést sem teszi meg azért, hogy szórakoztasson. Az elmúlt 10-15 évben minden kreativitás eltűnt a film és játékiparból a zeneipart nem írom, mert talán abban sosem volt. Már nem is emlékszem melyik volt az a film aminek a bemutatójára azt mondtam, hu ezt meg kell néznem a moziban, mert az első gondolat ilyenkor mindig az "ez is volt már". Ha a vírus miatt bezár az összes mozi és sose nyit ki ajánlom újrahasznosításnak Umbrella laborok létrehozását.

gturke
gturke
2020. okt. 16. 14:09

@scherier > a zeneipart nem írom, mert talán abban sosem volt.

Miért, feltalálták a 40 Hz-s basszust 1/1-es ütemben zene helyett aláfestésnek az aranyfényezett Lambók előtt csöcsben rángatózás közben előadott autotune alá. Milyen király már?!

pdx006
pdx006
2020. okt. 9. 3:53
#2

Az előző szériánál biztosan jobb lesz Jovovics nélkül. Már a Smokie együttes jóval előtte feltette a kérdést: Who the fuck is Alice?

Yodamest
Yodamest
2020. okt. 8. 17:55
#1

Chris Redfield jó színész, bár még egy filmben sem láttam :)

InGen
InGen
2020. okt. 8. 18:10

@Yodamest  :)))))))

Vissza az oldal tetejére