Shop menü

TELJESÍTMÉNYRE OPTIMALIZÁLT 5 NM-ES TSMC GYÁRTÁSTECHNOLÓGIÁVAL KÉSZÜLNEK AZ ÚJ AMD RYZEN-EK

Az új processzorok a tervek alapján az év második felében mutatkozhatnak be.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Teljesítményre optimalizált 5 nm-es TSMC gyártástechnológiával készülnek az új AMD RYZEN-ek

Az AMD a CES 2022 idején tartott előadása alkalmával már elárult egyet s mást a ZEN 4 architektúra köré épülő processzorokkal kapcsolatban, például azt is, hogy az újdonságok 5 nm-es csíkszélességgel készülnek és a Socket AM5-ös processzorfoglalatba illeszkednek, ami immár LGA rendszerű lesz. A show idején még egy demót is láthattunk, amely egy ZEN 4 alapú processzorral készült és ígéretesnek tűnt, noha túl sok mindent nem tudtunk meg sem a technikai paraméterekkel, sem pedig az FPS értékekkel kapcsolatban.

Dr. Lisa Su később az Anandtechn munkatársainak adott nyilatkozatában megemlített még néhány dolgot az új RYZEN sorozattal kapcsolatban. Ilyen például az, hogy mindegyik újdonság a TSMC teljesítményre optimalizált 5 nm-es csíkszélességével készülhet (N5P), már ami a processzormagokat tartalmazó chipleteket illeti. További érdekesség, hogy a következő generációs RYZEN processzorok kétféle változatban készülnek: lesznek belőlük normál 2D modellek, valamint olyanok is, amelyek 3D verzióban érkeznek.

Galéria megnyitása

Ez praktikusan annyit jelent, hogy a ZEN 4 alapú processzorok hagyományos kivitelben, illetve 3 V-Cache technológiával felvértezve egyaránt elérhetőek lesznek, hála a különböző modelleknek. Utóbbi, vagyis a 3D V-Cache technológia egyébként a RYZEN 5000-es sorozatban is elérhetővé válik, az egyik tagról, a RYZEN 7 5800X3D modellről már teljesítmény adatokat is közölt a vállalat a fentebb említett előadás keretén belül.

Ide kapcsolódik az is, hogy a TSMC bejelentette, elfogadta az előlegeket legalább 10 partnertől, akik között az AMD, az Apple, az Nvidia és a Qualcomm is jelen van. Hogy milyen előlegekről van szó? Lényegében olyanokról, amelyeknek köszönhetően előre megváltják az általuk szükségesnek ítélt gyártókapacitást a partnerek, így biztosíthatják, hogy új termékeik – a chiphiány szabta lehetőségekhez mérten – elegendő mennyiségben készülhetnek.

Az előleg összege 5,44 milliárd dollárra rúgott, de hasonló gyakorlatot már az elmúlt év első három negyedévében is alkalmazott a nagy tajvani félvezetőipari bérgyártó, akkor viszont a három negyedév alatt folyt be 3,8 milliárd dollár gyártókapacitás-megváltás címén. Ez a gyakorlat a jövőben alighanem tovább folytatódik, legalábbis addig biztosan, amíg a kereslet felülmúlja a kínálatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére