Shop menü

TELJESEN LECSUPASZÍTOTTÁK AZ X SZÉKHÁZÁT, DE LEGALÁBB AZ APPNAK ÚJ NEVE LETT

Folytatódik a Twitterről X-re átkeresztelt mikroblog vesszőfutása, de most pozitív fejlemény is van, hiszen a jelek szerint az Apple-től külön engedélyt kaptak.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Teljesen lecsupaszították az X székházát, de legalább az appnak új neve lett

A Twitter kálváriájának egyik legnagyobb látványossága, hogy a márkajelzések milyen módon jelennek meg, illetve tűnnek el a vállalat főhadiszállásán. Nagyon jól szórakozik az internet népe a központ napi szintű átalakulásán. Bár azt nem állítjuk, hogy mindenki örömét lelte az elmúlt napok eseményeiben.

Mint az ismeretes, Elon Musk X-re keresztelte át a Twitter valamivel több mint egy héttel korábban. Ennek hatására nyilván elkezdték levenni a főhadiszállásról a Twitter feliratot, és kihelyezték az új logót. Ez azonban közel sem ment olyan egyszerűen, mint ahogy azt egy mondatban összefoglaltam. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a szóban forgó épület jelenleg mindenféle jelzés nélkül áll.

A történetnek tehát még közel sincs vége, bár már látni a fényt az alagút végén.

A Twitter felirat és a kék madárka eltávolítása napokig húzódott, miután Elon Musk a szükséges engedélyek beszerzése nélkül kezdte el a betűk és az ikonikus logó leszereltetését. Az akciót rendőrök szakították félbe. Ezt követően sokáig félig volt fent a márkajelzés maradéka. De végre sikerült mindent tisztázni, és lekerülhetett a szöveg és a korábbi logó teljes egészében.

Galéria megnyitása

Ezzel párhuzamosan pedig Elon Musk utasítást adott az új márkajelzés felállítására, ami egész éjszaka olyan ragyogó fénnyel világított, illetve villogott különböző effektekkel, hogy a szembe lévő épület lakóinak nyugalmát sikerült ezzel alaposan megzavarni. A brutális fényerejű világítótestekből kirakott X miatt nagyon sokan tettek bejelentést rövid idő alatt.

Galéria megnyitása

Nem meglepő módon Musk mindenféle engedély nélkül állította fel az új logót, és a városvezetés illetékesei a szabálytalanságok és a több tucat bejelentés miatt azonnali hatállyal eltávolíttatták a felépítményt a tetőről. Ennek köszönhetően alakult ki az a nagyon különös helyzet, hogy a Twitter székháza végül minden logó és felirat nélkül maradt. Hogy ez meddig lesz így, azt nem tudni, de valószínűleg az X hamarosan újra látható lesz az épületen, csak már más formában, nem reflektorokból felépítve.

Galéria megnyitása

Ez a változás igazából nem különösebben érdekes a felhasználók számára, inkább csak bulvár jellege van. De szeretnénk érdemi infót is szolgáltatni a platform körül zajló változásokat tekintve, és van ilyen hír is. Ugyanis a szolgáltatás zöld utat kapott az Apple-től arra, hogy X lehessen az applikáció neve.

A Google Play Áruházban már napokkal korábban X névre váltott az applikáció a Twitterről, az App Store esetében azonban ez nem ment át a szabályzaton. Ugyanis a piactéren elvileg nem lehetséges olyan nevet használni, ami mindössze egyetlen karakter hosszú. Ez az előírás a napokban sem változott, a Twitter app neve viszont mégis X lett. Nem szólt arról semmilyen hír, hogy ez minek köszönhető, de csak egy dolog lehetséges: speciális engedélyt kapott a mikroblog.

Korábban Elon Musk és az Apple vezetése eléggé összerúgta a port, olyan híreket is lehetett hallani, hogy az alkalmazás akár ki is kerülhet az App Store-ból, de végül semmi ilyen dolog nem történt. A név cseréjével együtt pedig a „jelmondatot” is lecserélte a cég, az X név alatt már az olvasható, hogy „Blaze Your Glory!!” vagyis „Lángoljon a dicsőséged!!”. Korábban az „it’s what’s happening” (ez az, ami történik) szerepelt itt kiemelve.

Galéria megnyitása

Azt nem tudjuk, hogyan fogják majd az emberek megtalálni az egyszerű X nevű alkalmazást, de biztosan meg lesz majd ennek a módja. Vagy ha nem, akkor terjed megosztások révén azoknak köszönhetően, akik meg tudják találni. Muskot az ilyesmi valószínűleg nem különösebben izgatja, csak az a lényeg számára, hogy a Twitter nevet eltörölje, és az X-et pedig a jövőben számos új lehetőséggel kívánja felruházni.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére