A THQ Nordic megerősítette, hogy ténylegesen egy teljes remake készül a Gothicból, a népszerű de kissé furcsa szerepjátékból. Ezt azután jelentette be a kiadó, hogy kiadott egy játszható előzetest a Gothicból, amit azok próbálhattak ki, akiknek már a Steam könyvtárában megtalálható az eredeti játék, vagy bármilyen másik cím, amit a Piranha Bytes fejlesztett.

A THQ Nordic úgy gondolkozott, hogy ha elegen próbálják ki a játszható előzetest, akkor biztos nagy érdeklődés lesz a remake-re, és úgy látszik, hogy ez be is vált. Több mint 180 ezren próbálták ki a kis demót, a visszajelzések pedig egyértelműen azt mutatták, hogy lenne igény a felújításra.

A fejlesztés hamarosan teljes gőzzel elkezdődik, mégpedig egy új stúdióban, amit a THQ Nordic nem olyan rég állított fel Spanyolországban, Barcelonában. A remake elkészítése során figyelembe veszik az eddigi rajongói visszajelzéseket, például a játék világát sötétebbre, keményebbre és kevésbé színesre veszik.

A kiadó szerint a rajongók 94,8%-a szavazott arra, hogy elkészüljön a 2001-ben megjelent klasszikus német szerepjáték felújítása. A remake egyébként az új konzolokra és PC-re fog megjelenni, valamikor 2020 után, szóval egy darabig még lehet rá várni.

Mindez azután következhetett be, hogy tavaly májusban a THQ Nordic megvásárolta az eredeti Gothic készítőjét, a Piranha Bytes stúdiót, gyakorlatilag megmentve azt a csődtől a Risen 3 pénzügyi bukása után. A stúdió azóta megjelentette a rajongók által jól fogadott, de szintén nem túl sikeres Elex nevű játékot még 2017-ben, onnantól kezdve viszont nem tudni, hogy mivel foglalkoznak.

Az mindenesetre érdekes, hogy a THQ Nordic nem az eredeti fejlesztőt, hanem egy új csapatot bízott meg a felújítással. Könnyen lehet persze, hogy a Piranha Bytes egy nagyobb, fontosabb projekten dolgozik, az új, spanyol csapatnak pedig jó bevezető munka lesz a remake elkészítése. Azt sem lehet kizárni (erre valamennyire a kiadó is utalt), hogy ha az új Gothic sikeres lesz, akkor elkészülhet a sokak szerint még jobban sikerült Gothic 2 felújított változata is.

Az mindenesetre biztos, hogy fel kell kötnie a gatyát a spanyol stúdiónak, hiszen az next-gen konzolokon és PC-n is nagy lesz az elvárás a grafikai színvonallal szemben, és hát mégiscsak egy 2001-ben megjelent játékról beszélünk, vagyis akkor még bőven a PS2 korszakában jártunk.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Terror
Terror
2020. febr. 21. 18:38
#1

Én imádom a Gothicot, de a trailer alapján ez borzasztó bukta. A 2001-es játékot maximum 2011-es szintre felhozni grafikailag, ejteni az eredeti szinkronhangokat, megváltoztatni a karakterek designját, és ha jól olvasom, a hangulatot abszolúte meghatározó zene sem marad meg, háááát, nem is tudom.... Egyszerűbb lenne az eredetit egy az egyben portolni egy újabb motorra, nagyobb textúrákkal és effektekkel. Az sokkal jobban tetszene.

Vissza az oldal tetejére