A FanDomon megerősítést nyert, hogy a Zack Snyder által (újra) készített Justice League milyen formában jelenik meg. Miután a Warner és a rendező bejelentette, hogy hosszú idő után az HBO segítségével megvalósulhat a rajongók régi álma, és elkészülhet a rendezői változat a filmből, alapvetően két lehetőség merült fel belsős informátorok szerint: vagy egy nagyon hosszú filmet kapunk, vagy minisorozatként jelenik meg az anyag.

Most a felek hivatalosan is megerősítették, hogy a Snyder-féle Justice League összesen 4 részben jelenik meg az HBO Maxon, és mindegyik rész körülbelül 1 órás lesz.

Azt egyelőre nem tudni, hogy az epizódokat egyszerre dobja-e fel a streaming szolgáltató, vagy mondjuk hetente jönnek majd az új részek, de egyelőre az utóbbi tűnik valószínűbbnek. Snyder ugyanis eredetileg úgy prezentálta az ötletét az HBO-nak, hogy abban a sorozatokban megszokott cliffhangerek is szerepeltek, ami arra utal, hogy ő maga is inkább minisorozatként képzelte el a Justice League feltámasztását.

A szüneteknek persze az is előnye a kiadó HBO szempontjából, hogy az epizódok között mehet az agyalás a közösségi médiában és fórumokon a rajongók között, hogy vajon mi fog történni a következő részben (vagy jobban mondva, mi fog történni máshogy, mint a mozis verzióban), ezzel még inkább gerjesztve a hájpot.

Snyder mindent utál, amit Whedon forgatott

Az eredeti rendező megerősítette, hogy egyetlen egy darab felvétel sem lesz benne az új változatban, amit Josh Whedon forgatott. Habár az a szó, hogy "megerősítette" egy kicsit visszafogottan hangzik ahhoz képest, amit valójában mondott: "Inkább elpusztítanám az egész filmet, minthogy egyetlen olyan képkockát használjak, amit nem én forgattam. Ez egy rohadtul kőkemény tény. Inkább felrobbantanám az egészet a p***ába" - közölte a direktor egy újságírói kérdésre.

Ez mondjuk nem meglepő, hiszen a két rendezőnek rendkívül eltérő a stílusa, és nem csak ami a történetvezetést és a karaktereket illeti, hanem a vizuális preferenciáik sem igazán egyeznek. Snyder egyébként annak idején befejezte a forgatás fő részét, mielőtt családi tragédiája miatt vissza kellett lépnie a produkciótól, Whedon pedig hosszú utóforgatásokkal alakította át a filmet.

Mivel a meglévő anyaghoz azóta Synder is forgatott, így teljes mértékben lehetséges, hogy tényleg minden egyes képkockát ki tud hagyni, amihez Whedonnak köze volt.

Snyder megerősítette, hogy annak idején a fia halála miatt az ő saját döntése volt, hogy visszalép a film befejezésétől, azonban nem ő választotta ki, hogy ki lép majd a helyére - valójában semmi köze nem volt Whedonhoz. (A projekt elhagyásáról a másik ismert verzió, hogy a Warner vezetői a nyers vágást meglátva azonnal kirúgták, mert az nézhetetlen volt. Persze nem akarták, hogy ez elterjedjen, hiszen az komoly pénzügyi kárt okozott volna, ezért hagyták, hogy a Snyder-féle magánéleti mosakodás terjedjen el.) Mint elmondta, valójában egy bizottság döntött a stúdión belül, hogy kit is kéne a projekt élére állítani.

Tegyük hozzá, a stúdió (vagyis a pénz) szempontjából Whedon egészen logikus döntésnek tűnik: az első két Bosszúállók-filmmel sikeresen hozta össze a Marvel legfontosabb karaktereit, szórakoztató anyagot rakott le az asztalra, és brutálisat tarolt a kasszáknál. És hát, be kell látnunk, hogy a nagy stúdióknál a rendező víziója leginkább másodlagos (főleg a blockbustereknél), a legfontosabb a bevétel.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2020. aug. 28. 10:34
#2

Szóval ahhoz képest, hogy a Snyder-cut SUPERIOR a Whedon-féle verzióhoz képest, azért mégis újravágta, hozzá forgatott és kisírta, hogy kétszer annyi ideje legyen elmesélni a sztorit.

Valami hihetetlenül toxic figura. Remélem a sorozat után besöprik a szőnyeg alá, ahova való. Rian Johnson mellett ő az aki ékesen bizonyítja, hogy indie rendezők nem valók AAA projektekhez.

talgaby
talgaby
2020. aug. 27. 7:12
#1

Hú, alig várom, hogy mogorva alakok egy vaksötét és véletlenszerűen kiválasztott színű szűrővel ellátott háttér előtt morogjanak, majd jöjjön egy olyan akciójelenet, ahol a kamera másodpercenként hétszer vált látszöget, hogy véletlenül se lehessen követni semmit, majd valaki belekezdjen egy morgolódó nagymonológba. És ez legyen 240 percen keresztül. Ezért tényleg megéri majd várni.

talgaby
talgaby
2020. aug. 27. 20:38

@SLX Másrészt jó lenne már, ha a DC világából is lenne valami értékelhető mozgóképes adaptáció Snyder egykaptafa unalmas Miller-utánzatai helyett, és nem csak a DVD-re kiadott animációs adaptációk között akadna nagy ritkán egy élvezhető darab (bár ott is nagyon el tud szállni az agyuk az átírásokkal, ld. Killing Joke).

Vissza az oldal tetejére