Shop menü

SZÖVETKEZIK AZ NVIDIA ÉS A MEDIATEK: ARM ALAPÚ SOC KÉSZÜLHET NVIDIA GPU-VAL A PC PIACRA ÉS A KÉZIKONZOLOK SZEGMENSÉBE

Úgy tűnik, a felek pozitív tapasztalatokat szereztek a már régóta hivatalos autóipari együttműködés során, ennek fényében egyéb területekre is kiterjeszthetik a kollaborációt.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Szövetkezik az Nvidia és a MediaTek: ARM alapú SoC készülhet Nvidia GPU-val a PC piacra és a kézikonzolok szegmensébe

A jelek szerint az Nvidia vezetése lát fantáziát a kézi játékkonzolok, illetve az ARM alapú, Windows on ARM platformba szánt SoC egységek piacában, ugyanis a legfrissebb pletykák szerint a MediaTek csapatával szövetkezve mindkét szegmensbe készítenek speciális, Nvidia GPU-val ellátott megoldásokat, amelyek versenyképesek lehetnek majd. A felek között igazából már folyik egy együttműködés, ami az autóipari chipek fejlesztését célozza, így nem túl meglepő, ha ezt a kollaborációt egyéb, vonzónak tűnő szegmensekre is kiterjesztik.

Az ARM alapú SoC egységgel szerelt noteszgépek és PC-k piaca éppen mostanában kaphat új lendületet, hiszen rövidesen megjelenhetnek kereskedelmi forgalomban a Qualcomm Snapdragon X szériája köré épülő termékek. A kézi játékkonzolok piaca szintén vonzó célpont lehet, ott ugyanis korábban nagyrészt az AMD termékei köré épültek az egyes Windows alapú termékek, majd az MSI jóvoltából Intel Meteor Lake SoC köré épített kézi játékkonzol is megjelent a Claw formájában. Ha hihetünk a friss pletykáknak, az Nvidia GPU-val szerelt MediaTek SoC egységekkel felvértezett kézi játékkonzolokra, noteszgépekre, és asztali számítógépekre sem kell már sokat várni.

A pletyka egyik része egy elemzőtől, Dan Nystedt-től származik, aki az iparági forrásoktól származó információkra támaszkodva azt állítja, az Nvidia és a MediaTek csapata már az év harmadik negyedévében elkészülhet egy új, ARM alapú SoC egységgel, ami kifejezetten a PC piacot veheti célba, és ami Nvidia GPU-val kiegészítve próbálhat szerencsét. Ez a SoC a várakozások szerint nagyjából 300 dollárba kerül majd, vagyis drágább lesz, mint a jelenlegi termékek. Az ár persze csak egyetlen paraméter a teljes képből, a végső megítélés nagyban függ majd attól, cserébe milyen teljesítményt és funkcionalitást kínál majd az adott SoC, ami egyébként nem pusztán a PC, hanem kifejezetten az AI PC kategóriát veszi célba, vagyis NPU is lapul majd a fedélzetén.

Az elemző szerint a MediaTek és az Nvidia illetékesei már a Computex 2024 alkalmával, a következő hónap elején bejelenthetik legújabb terveiket, vagyis a hivatalos információkra sem kell túl sokat várni. A chip a harmadik negyedév folyamán készülhet el, majd a következő év első felében indulhat meg a sorozatgyártása, méghozzá a TSMC üzemeiben, ahol a vállalat N3 osztályú csíkszélességeinek valamelyikével készíthetik.

Dan Nystedt mellett egy másik szivárogtató, XpeaGPU is megosztott némi információt a témában, ám ő már nem az AI PC piaccal kapcsolatos tervekről tett említést, hanem arról, hogy a felek együttműködéséből egy speciális, kifejezetten kézi játékkonzolokba szánt SoC is készülhet. Dan Nystedt lényegében az ő pletykájára adott válasz formájában árulta el, mit tud a felek AI PC piaci együttműködésével kapcsolatban.

Az Nvidia persze már most is jelen van a kézi játékkonzolok piacán, hiszen a Nintendo Switch egy Tegra GPU-val ellátott ARM alapú SoC egység köré épül, de a vállalatnak a jelek szerint nem tetszik a Nintendo fejlesztési tempója: az Ampere architektúrát például még csak jövőre vetik be a Nintendo Switch 2 érkezésével, miközben az Nvidia háza táján akkoriban már a Blackwell is rendelkezésre áll. Az Nvidia számára vonzó választásnak bizonyulhatnak a kínai partnerek, akik sokkal pörgősebben dobják piacra újdonságaikat, ez ugyanis új lehetőségeket teremthet a vállalat számára és piaci részesedését is elkezdheti tempósabban növelni.

Ugyan ARM alapú SoC egységekről van szó mindkét esetben, ám ez nem akadálya a Windows használatának, mivel a Windows on ARM platform már megkapta a friss ARM architektúrák támogatásához szükséges optimalizációkat és fejlesztéseket, hála a Qualcomm Snapdragon X sorozatának. Ezzel egy időben a Qualcomm chipek fedélzetén található iGPU is megkapta a szükséges támogatást és optimalizációt, ennek köszönhetően mind a Vulkan API, mind pedig a DirectX API köré épített játékok futhatnak vele.

Nincs kizárva, hogy az Nvidia és a MediaTek által közösen fejlesztett SoC egységek egyebek mellett Windows on ARM alapú kézi játékkonzol fedélzetén is helyet kaphatnak. Ennek a GPU driver sem lehet akadálya, hiszen mind Windows, mind pedig Linux alatt megfelelő szoftveres támogatás áll rendelkezésre az Nvidia termékeihez is.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére