Bár a Sonic, a sündisznó eleinte a horrorba illően bizarr főszereplővel hívta fel magára a figyelmet, remélhetőleg más miatt is emlékezetes lesz. A Sega legismertebb franchise-ának adaptációjában a szerencsére megváltoztatott külsejű, villámgyors kék kópénak az elvetemült Dr. Robotnyikkal gyűlik meg a baja,

Amennyiben némi misztikumra vágyunk, abban az esetben az A vágyak szigete joggal pályázhat majd az érdeklődésünkre. Mr. Roarke egy kívánságok valóra váltásán dolgozó vállalkozás vezetője – ám a hozzá fordulóknak a saját bőrükön kell megtapasztalniuk, hogy óhajaik nemritkán rettenetes következményekkel járnak.

Ha inkább egy magyar vígjátékra ülnénk be, a Tékasztorik 2 lesz az ideális választás. A Bihari Viktória blogjából készült komédia a munkahelyét elvesztő, és a párjával is szakító Viki zűrös magánélete körül forog.

A drámák rajongói két alkotás közül választhatnak majd. A Közel a horizonthoz a megfontolt Jessica és a zavaros múltú Danny szenvedélyes viszonyát mutatja be.

Míg az A boldogságvirágban a gyermekét egyedül nevelő Alice elcsen egyet a birtokosát megfelelő gondozás esetén jókedvre derítő csodanövények közül, nem is sejtve, hogy ezzel lavinát indít el.

A koncert-dokumentumfilmek szerelmeseinek a The Doors: Break On Thru – A Celebration Of Ray Manzarekre lesz érdemes vetniük egy pillantást. Ahogy azt nem nehéz kitalálni, a 2016-os Los Angeles-i Ray Manzarek-emlékkoncert felvételeiből és visszaemlékezésekből álló válogatás a Doors billentyűse előtt tiszteleg.

Felsorolásunk az Ailo - Egy kis rénszarvas nagy utazása zárja. Ez Lappföld mesés élővilágára és a csodaszép tájakra fókuszál.

A heti mozipremierek az alábbiak:

Február 12.

  • The Doors: Break On Thru – A Celebration Of Ray Manzarek

Február 13.

  • Sonic, a sündisznó
  • A vágyak szigete
  • Tékasztorik 2
  • Közel a horizonthoz
  • A boldogságvirág
  • Ailo - Egy kis rénszarvas nagy utazása

2020. 7. hét - Melyik filmet várod a legjobban?

Eddig 8 szavazat érkezett
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére