I. oldal

Nyáron lesz három éve annak, hogy megjelent a gamer körökben minden túlzás nélkül legendás StarCraft második része. 2010-ben már tudtuk, hogy egy játék helyett háromra bontották le a Blizzardnál a folytatást, és morogtunk is miatta, de legalább kaptunk egy olyan ígéretet, hogy viszonylag sűrűn jönnek majd a kiegészítők, és tényleg kiegészítőhöz való áron. Nos, végülis minden csak viszonyítás kérdése… A Brood War-hoz anno nyolc hónap kellett, a WarCraft III kiegészítőjéhez pedig kerek 1 év, úgyhogy hasonló nagyságrendre számítottunk itt is, hiszen a recept nem változott: új kampány és néhány extra egység a multihoz. Bár már anno is látszottak a jelei annak, hogy a Blizzard borzasztóan belassult, azért arra nem sokan számítottak, hogy a Heart of the Swarmhoz végül annyi idő kell majd, mint a Creative Assemblynek egy új Total War-hoz. Persze mi is tudjuk, hogy jó munkához idő kell, a rosszhoz meg még több, úgyhogy kíváncsian vártuk, hogy mit kalapáltak össze a Blizzardnál bő két és fél év alatt.

Először is bővítgették az alapjátékot a kiegészítőtől függetlenül! Frissült a Battle.net kinézete, és megjelentek az Arcade játékok, mint például az Aiur Chef vagy a Left 2 Die. Az ezen kategória alá eső térképek száma mára elég tekintélyessé vált, és még achievementek is járnak a Blizzard által készítetteken való teljesítésért, úgyhogy azt nem lehet mondani, hogy gond lenne az alapjáték szavatosságával, főleg ha valaki rá van kattanva a multira. Nem sokkal a Heart of the Swarm megjelenése előtt aktiválták az eddigi legnagyobb patch-et is, amiben előkészítették a terepet a kiegészítőnek, és új funkciókat vezettek be, mint például a már régóta várt klánrendszer. Igazából ezek után a kiegészítő tényleg nem is hozhatott mást, mint a fent említettek: plusz egy kampány, és extra egység a multihoz. Kezdjük az előbbivel!

II. oldal

A történet nem sokkal a Wings of Liberty eseményei után kezdődik és természetesen Kerrigan és a zergek állnak a középpontjában. Leszámítva az RTS alapokat, a játékmenet erősen megváltozott a Wings of Liberty-hez képest. A Blizzard anno úgy jellemezte a három epizódot, hogy az elsőben úgy bolyonghatunk majd, mint a zsoldosok, a második RPG elemekkel lesz tarkítva, míg a harmadikban a diplomácia is szerephez jut. Sajnos Pardoéknak nem szólt senki, hogy nem (csak) attól lesz valami szerepjáték, hogy a fő karakternek vannak statjai és képességei, és ezek fejlődnek ahogy haladunk előre. Ennek köszönhetően az RPG elemek kimerülnek abban, hogy Kerrigan lépkedheti a szinteket, amivel nő az életereje, sebzése és néha a páncélzata is, valamint néhány szintenként új képességekhez fér hozzá, amikből az aktuális küldetésre kiválaszthat egyet-egyet soronként. Persze tudjuk, a Diabloban ez elég volt, ám itt még az alapjáték esetében is volt néha lehetőségünk választani, hogy merre menjen tovább a sztori. A Heart of the Swarmban sosem kerülünk igazi döntéshelyzetbe, így a történet teljesen lineáris, a legkisebb beleszólásunk sincs (egy régebbi döntésünknek van csak egy apró hatása).

Az egész kampány nagyon épít Kerriganre, és egyébként pont ez lesz az egyik legnagyobb problémája. A küldetések nagy részében ugyanis őt is irányíthatjuk, és mivel egyedül képes elpusztítani egy fél hadsereget, ezért a kiegészítő jóval könnyebb lett az alapjátéknál. A játék a Normal fokozatot ajánlja azoknak, akik végigvitték a Wings of Libertyt, míg a Hard-ot azoknak, akik „StarCraft veteránok”. Nos, utóbbiak nyugodtan essenek neki Brutal-on, különben unatkozni fognak, előbbiek pedig ne féljenek a Hardtól, különben ők is unatkozni fognak. Az Easy-t ezek után nem mertük megnézni, lehet csak egymás után megnézhetjük a filmeket... Aki már látott életében RTS-t az kerülje el messzire azt a fokozatot, bár igazából azt sem tudjuk ki az, aki egyből a Heart of the Swarm kampányát akarná végigvinni, ha már úgyis megvan neki az alapjáték (elvégre a kieghez szükséges az is).

A marauderrel azonnal végez egy Kinetic blast

A küldetések száma is csökkent, összesen 20-on kell átverekednünk magunkat a fináléig, valamint van még 7 fejlődés misszió is. Utóbbiak felelnek meg a Wings of Liberty visszavonhatatlan fejlesztéseinek. Hét olyan egységünk van (pl. a zergling), amit továbbfejleszthetünk egy-egy irányba, és amikor végigviszünk egy ilyen küldetést, akkor kb. bemutatja nekünk a játék pár percben, hogy mire lenne képes az egyik, és mire a másik variáns, majd választanunk kell, mit szeretnénk jobban. Az így fejleszthető egységeknek az Evolúciós Kamrában egyéb extrákat is adhatunk. Mindegyiknek van 3-3 erősítése (pl. nagyobb sebzés, több HP, stb.), amelyek közül egyszerre egy lehet aktív. Ez viszont bármikor megváltoztatható a játék során, így ha két küldetés között úgy érezzük, hogy most valami mással járnánk jobban, akkor csak egy kattintás az egész, és már váltottunk is.

Evolution chamber

Beszélgetés viszont (még ha választható opciók nélkül is, de) talán több van a Heart of the Swarmban, és ezek közül sok egész érdekesre vagy jóra sikerült. Persze van néhány középszerű is, de úgysem azokra fogunk emlékezni hosszútávon. Sok lesz az ismerős arc, és pont ezért ha valaki nem akar magának spoilerezni kezdés előtt, akkor ne nézegesse a sztori acsikat és a kinyitható portrékat, mert sokat elárulnak. A történet maga érdekes, itt-ott kiszámítható, néha kicsit fogjuk majd a fejünket, de átlagban, akinek tetszett a Wings of Liberty sztorija, az jó eséllyel ezt is szeretni fogja, könnyű belefeledkezni ebbe is. Érdekességként még azt lehet megemlíteni, hogy a küldetésekbe behoztak pár boss harcot is, ami különös egy RTS-ben, de szórakoztató adalék. A kihívások részleg viszont nem változott, ugyanazok maradtak, mint az alapjátékban, pedig nem ártott volna néhány új darab.

III. oldal

Most pedig foglalkozzunk a multival, amiről sajnos nem sokat lehet írni. Az apróbb változtatásokon felül minden faj kapott 2-3 új egységet, ami egy időre érdekesebbé teheti a stratégiákat, de pár héten belül úgyis beáll a „rend”, és megint a gyorsaság lesz az úr. Eleinte úgy nézett ki, hogy a balanszolás nem lett tökéletes, és a Terranok Widow Mine-ja túl erős lett, de mint kiderült ez csak a kezdeti meglepetés volt, végül az MGL-t is zerggel nyerték. A könnyebb tanulás érdekében fejlesztették a replayeket és mostantól akár át is vehetjük az egyik játékos irányítását, ha ki akarunk próbálni valamit egy ponton. A multi természetesen még mindig olyan addiktív, mint eddig volt, úgyhogy akik most újra előkapták a StarCraftot, azok jó eséllyel megint odaragadnak néhány hétre.

Beszéljünk egy kicsit az új egységekről, de csak nagyon röviden, mert aki a száraz adatokra kíváncsi, az mindent megnézhet a játék honlapján. A Terranok megkapták a Hellbat-et és a már említett Widow Mine-t. Előbbi egy páncélozott lángszórós, ami a megfelelő fejlesztéssel átalakulhat Hellionná a gyorsabb közlekedés és a másfajta sebzés érdekében, míg utóbbi beássa magát a föld alá és 40 másodpercenként durranthat egy nagyot, aminek ráadásul területre ható sebzése is van (lassú Siege Tank a föld alatt). A Zergeknél az első újdonság a Swarm Host, ami hasonlít a Guardianra, csak épp a földön van. Beássa magát, majd elkezd kis locustokat létrehozni, amik odamennek az ellenfélhez és elkezdik csapkodni. A második egység már a levegőben van és Vipernek hívják. Támadni nem tud, inkább támogató lény, ami képes lerakni egy felhőt, ami alatt minden egység támadásának a hatósugara lecsökken 1-re, valamint magához tud rántani bármit. A kampányban erősebbre tervezték, multiban nehéz jól kihasználni, így nem biztos, hogy sokak kedvence lesz.

A Widow Mine, amitől eleinte oly sokan féltek

A Protossok kapták a legtöbb szeretet, nekik három egység is jutott. Az első a Mothership Core, ezt lehet majd továbbfejleszteni Mothershippé mostantól. Tud lassítani, pylonhoz teleportálni magát és az alatta lévőket, valamint ha muszáj, akkor támadni is, de az is energiába kerül neki. Az Oracle is támogató egység, képes elintézni, hogy egy ideig lássa azt, amit egy ellenfél, vagy aktiválhatja a fegyvereit és/vagy a detektorait. Utóbbiak segítségével látja a láthatatlan/földbe túrt egységeket. Az utolsó és talán legérdekesebb új hajó (mert Protossoknál minden új egység repül) a Tempest. A Tempest nagyon lassan lő, de nagyon messzire, és ahová odadurrant, azt megérzik. Ez 30-as sebzést jelent alapból, amire még rájön 50, ha levegőben lévő nehéz egységekre lövöldöz. Carriereket, Guardianokat, Battle Cruisereket hamar meg lehet zabálni vele. A többi változtatást pedig tényleg kár lenne felsorolni, fedezze fel mindenki magának, vagy nézegesse a fent linkelt oldalt, ott majdnem minden le van írva.

IV. oldal

Technikailag nem lehet sokat mondani a Heart of the Swarmról, hiszen alig változott valami. Elvileg egy kicsit polírozták a motort itt-ott, de ebből nem sok látszik. Bár egy RTS-ben nem a grafika a lényeg, azért az, ami 2010-ben még szép volt mozgás közben (meg lehet engem kövezni, de szerintem illett a stílushoz a kinézet), az 2013-ban már csak simán rendben van. Még mindig nem ronda a Starcraft, de egy kicsit aggódunk, hogy ha ilyen ütemben megy a következő kieg. fejlesztése is, akkor 2015/2016-ban ez már azért elég kevés lesz. Ettől függetlenül technikai fronton nem is ez a játék legnagyobb baja, hanem a még mindig elég hosszúra nyúló töltési idők, amik néha a menükbe is beköltöznek. Mikor újratelepítés után először nyitottam meg az Arcade menüpontot már attól féltem, hogy kifagyott a játék, pedig csak töltögette az infókat. A kampány pályáit is újra lehet játszani a menüből, de az a vicces, hogy a panel, ami felsorolja a küldetéseket, kapott egy töltőképernyőt. Igen, egy ablak, amiben kb. egy lista van… Kicsit érthetetlen. Plusz nem árt egy erősebb processzor sem, főleg ha a gép ellen játszunk, mert ha már sok lesz az egység a térképen, akkor a StarCraft 2 átmegy gépgyilkosba.

Szerencsére a hangzásról már nem lehet sok rosszat mondani, bár itt is kevés az újdonság, hiszen az egységek nagy része már eddig is megvolt. Az új szinkronok viszont jól sikerültek és néhány hangulatos zene is bekerült a játékba. Ha pedig már a technikai oldalról beszélünk, akkor nem mehetünk el szó nélkül a rendervideók mellett sem. Igen, azok most is hozzák nagyrészt a Blizzardos minőséget, elég ütősek, úgyhogy senki sem fog csalódni.

Összefoglalva, a Heart of the Swarm tényleg nem több egy új kampánynál, és néhány új egységnél. Előbbi hangulatos lett, de könnyebb, rövidebb és egyszerűbb, mint a Wings of Liberty kampánya, az új egységek pedig a kötelező pluszt jelentik egy kiegnél, hogy egy kicsit megkavarják a dolgokat. Azt mégsem mondhatjuk, hogy az állóvizet kavargatják, hiszen a StarCraft 2 közössége máig nagyon aktív, és nem egy versenyt rendeznek az SC2-vel a középpontban, úgyhogy pezseg az élet. Ráadásul, mint írtuk, az alapjáték is fejlődött az évek alatt, az Arcade pályák például nagyon szórakoztatóak. Az átlagnál magasabb ára ellenére a Wings of Liberty egy hosszútávú befektetés volt, amivel akik igazán rákattantak, akár több száz órát is elszórakozhattak (érdemes bepótolni ha valakinek kimaradt). A Heart of the Swarm ehhez nem ad hozzá olyan sokat, ami nem lenne baj, hiszen egy RTS-nél egy kiegészítő kb. erre képes, és a Blizzard nagyrészt hozta is a tőle elvárt szintet. Boldogok voltunk az új kampánnyal, csak a két és fél évet, és a maximum ActiBlizzes viszonylatban kiegészítős árat nem értjük.

Galéria megnyitása

Platformok: PC

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

39 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Ranger
Ranger
2013. ápr. 1. 1:38
#33

Aki azon filózik hogy ez a grafika kevés lesz 3 év múlva az nézzen meg egy pár pro-streamet. Nem egy pro játékos 0-ra leszedi a grafikát, mert a sok csili-vili szépség fölösleges számukra, és pont ettől lesz nehezen átlátható. Pedig a szponzorok gondolom nem kispályás vasakat tolnak a játékosoknak.

The_Xes
The_Xes
2013. márc. 29. 14:33
#32

Csak nem birtam ki hogy ne szoljak hozza.

Devionak valaszolva most eppen gold vagyok wolba dia soloba 2v2be master top 8.

De nem ez a lenyeg, hanem hogy sztem is egy tartalmas szeretheto kieglett sot, tobb mint amire szamitottam. Eleg sok uj feature van benne. Aki konnyunek erzi a kampanyt (teleg nem lett olyan mint a WOL os volt) annak ott a Mastery achik... ha valaki azt konnyunek mondja ... (akkor egy ostehetseg vagy TOP player :) ) 2-3 probalkozas utan azokat is meglehet csinalni de ez a jatek lenyege a sikerelmeny amit a kihivas ad meg. Blizzard konnyitett a kampanyon (ahol inkabb a tortenet a lenyeg mint sem h izzadj) es konnyitett az alsobb ligakon, behozta a szintrendszert hogy mindenkinek legyen sikerelmenye mert a WOL ra sokan panaszkodtak h progamere lett kihegyezve (reszben igaz is). A tobbi sztem egyeni velemeny. Grafika szamomra teljesen jo (meg a kimaxolt crysis 3 utan se ereztem cseppet se csunyanak mivel ez nem arrol szol, de meg igy is szep) felesleges lenne 2x ilyen grafika 3x ekkora gepigennyel (amit mostanaba csinalnak a jatekgyartok, es sztem urdorito a dolog h 1 gpu nem eleg h kimaxolj mindent sabil 60 fsp ert.. de ez nem ide tartozik) Szavatossag nem vitas leven h tobb 10e dollaros tornak vannak minden honapba (vagy egy honapba tobb is) lehet szurkolni lehet vele jatszani, utanozni a "nagyokat". Lehet elfogult vagyok de abban biztos hogy a casual gamereknek a HOTS sokkal jatszahatobba sikerelmeny dusabba tette a jatekot.

Akinek nem tetszik a progos jatek, meg h azonnal kell dontoseket hozni az jatszon massal. Batman Farcry3 stb .. nem irok roluk semmit mert nekem nem tetszenek, attol lehet 10/10 csak engem nem kot le. 1 szo mint 100 ha szereted az RTS-t egy konnyed kapmanyutan beleugorhatsz a b.net "kegyetlen" vilagaba ahol nem lesz hiany ellenfelekbe es segitokben se. :)

Devio
Devio
2013. márc. 28. 16:18
#31

Van itt pár érdekes Hsz. Legjobb mikor hasonlítgatják más játékhoz az SC-t. Mért nem olyan lett mint az vagy a másik. Viszont ha olyan lenne mint az vagy a másik. Akkor az lenne, hogy mért majmol a Blizz. ( most is lop el ötleteket a WoW, de ezt tudjuk is. Viszont amit ellop az működik is. Sokszor még jobban mint az eredeti alkotónál.)

A teszt szerintem nem reális. Az hogy Jakab Pamela leül SC2-ni aki eddig csak Fry Cry és hasonlót játszott. Majd mond egy véleményt. Pont az ő véleménye nem fog érdekelni. Pont olyan, mintha én egy 20 éve húzódó atomfizikai vitába 1 hét tanulmányozás után belecsöppennék és vélemyént mondanák. Modták itt páran, hogy ez egy Multi játék kampány lehetősséggel. Pontosan. Aki kihívást keres és izgalmat, katt szépen a multi gombra azt mehet a gyakás. Aszem majd izzad a tenyere meg csapkodja az egeret. Az agya meg majd zsibog 3-4 meccs után.

A pontozás is érdekes. Videó hang: A blizzard 2004-ben olyan videót csinált a WoW-nak, hogy akkoriban csak 1 videót mustassatok ami megütötte azt a szintet. Most is ugyan ilyen videókat csinál. És nem azért top1 mert senki más nem csinál ilyen minőségű videót, hanem azért mert a többiek most érik utól őket. ( amúgy ideje volt már ) Játékélmény: A Pamela eset. Szal ez elég változó. Inkább úgy mondom, hogy felesleges. Szavatosság: SC-ben 10 évig nem volt semmi új! Még is 10 évig világversenyek voltak belőle. Szal a szavatosság is kétes.

Ez viszont nagyon bánt engem: " Még mindig nem ronda a Starcraft, de egy kicsit aggódunk, hogy ha ilyen ütemben megy a következő kieg. fejlesztése is, akkor 2015/2016-ban ez már azért elég kevés lesz. " Ez nagyon kellett a cikbe. Megint egy szubjektív dolog. Biztos, hogy kevés lesz. Csak aki játszik is a játékkal az tesz erre a dologra. Úgy mint annó az SC-re. Vagy a WoW vagy a DIO 2.

Jah és szerintem a multihoz nem kell feltétlen az E-sportot emlegetni. magában is egy elég komoly RTS-ről beszélünk, aminek párja nincs.

Amúgy van itt aki Gold-ban játszik? :) Amennyiben kommentel valaki írja már bele. Én Silver 8.-ig jutottam, mert ennyire vol időm. Most nekifeszülök a Gold top 10-nek. :)

Volt itt egy jó hsz! Terror írta: " Mivel átvezetőből több van, mint amennyit játékkal töltök, ezért eléggé nyilvánvaló, hogy a Blizzard erőteljesen elmozdult az Electronic Arts irányába. " :DD Ezek az átvezetők nagyjából minőségileg 2-3 EA játékot tesznek ki. Az meg, hogy a Blizz az EA irányába mozduljon ahoz nagyon sokat kéne nekik hülyülniük. Az hogy az EA fél- vagy évente hánnya a kiegeket a 20-30 játékához. Míg a Blizz 3 játékkal tartja fenn magát. Háááát szerintem messze van még ettől a Blizz.

Butchy
Butchy
2013. márc. 27. 15:19
#30

Singel része hangulatos de egy éjszaka alatt végig toltam :S

Multihoz meg már nagyon lassú vagyok :)

Tapir_606
Tapir_606
2013. márc. 27. 14:10
#29

azért van különbség a művészet és a szórakoztatás között...

girhes89
girhes89
2013. márc. 27. 13:14
#28

Ha sokan szeretik megveszik

Ha megveszik akkor lesz pénz a fejlesztése

Ha van fejlesztés, akkor ez nem M$, és nézi a játékosok igényeit(van balance, ha az egyik faj túl erős lenne)

Mivel nézik a játékosok igényeit, és van pénzük is, le is fejlesztik!

Nem biztos, hogy elsőre jó lesz, de majd kidobnak 1 gigás patchet, és csókolom :)

Tapir_606
Tapir_606
2013. márc. 27. 12:13
#27

javítás:

"...amit a rajongótábor elvár és a fejlesztők akartak vele alkotni..."

Tapir_606
Tapir_606
2013. márc. 27. 12:11
#26

nesírj Terror, tudom a környezeted biztos rákényszerített, hogy kipörgesd ezt a "szart" és óriási reményeid voltak, hogy a WoL után Civilization játékmenetet fog a kiegbe rakni a Blizzard, csak épp nem érdekel senkit se, elmondom miért:

egy játék attól fostos, ha nem tudja teljesíteni, amit a rajongótábor és a fejlesztők akartak vele alkotni(ebbe úgyis belekötsz, előre leírom, te nem vagy a rajongótábor része, a te elvárásaidat nem kell teljesítenie, pár sorral lejjebb kifejtem még)

ez a játék egy egyedi RTS, pörgős, itt a gyors döntéshozatal is játszik a single-ben, annak ellenére, hogy piszkosul könnyű nem-brutal fokozatokon, hogy a nem "vérpistik" (de utálom ezt a szót...) se ríjjanak, hogy nem gondol rájuk a Blizzard

ez a játék nem azt akarja nyújtani mint a Total War, vagy a Civilization, vagy akármelyik másik stratégia, mert az már létezik más játékként, ez meg saját játékélményt képvisel(te esetedben ez nem tetszik, de folyamatosan elvárod, hogy utánozzanak mindent és mindenkit)

!!!ez a játék nem neked készült!!!

minél előbb felfogod ezt annál előbb rájössz, hogy érdemesebb a kedvenc RTS-eid elé leülni, mint ezt fikázni (valahogy kiharcolod azoktól, akik kényszerítettek, hogy végigszenvedd a HotS-ot)

a játék rajongótáborának, akinek tetszik ez a játékmenet, meg tudnak is játszani, azoknak az elvárásait ha nem is 100%ig, de ahhoz közeli mértékben teljesíti a kieg és ekkor mondhatni azt egy játékról, hogy jó

U.I.: én az Assasin's Creed 1-et próbáltam ki pár hónapja, a lovaglós résznél abba is hagytam annyira untam az egészet, csak én utána nem mentem fel az iPon cikkhez fikázni, mert a rajongótábor mérete bizonyítja, hogy jó játék, csak nem nekem való

Terror
Terror
2013. márc. 27. 12:16

Nézd, ne menjünk abba bele, hogy mekkora a szakadék a minőség és a népszerűség között. Van Gogh sikertelen festő volt, Justin Bieber pedig sikeres "zenész". A játék nem lesz attól jobb, hogy sokan szeretik.

Gatee
Gatee
2013. márc. 27. 10:38
#25

@Terror

Még ha el is tekintünk a single player kampánytól (ami nekem speciel nagyon bejött mert feelinges, bitang jók az átvezetők és érdekesek a karakterek) a multi akkor is jelenleg a legkomolyabb RTS az e-sportban szóval lehet, hogy szerinted ez "nem stratégia játék" de nagyon úgy tűnik, hogy ezzel a véleménnyel a kisebbséget képviseled. Azt meg szintén vitatnám, hogy nem lett sikeresebb mint az elődje ami igazából megrekedt kóreában mint e-sport, az SC2 pedig abszolút elterjedt a világ minden táján lásd: MLG, NASL, Dreamhack, TSL, GSL csak, hogy a legpatinásabb rendezvényeket említsem.

Terror
Terror
2013. márc. 27. 11:09

Amit írtam, az nem vélemény, hanem tény. Mivel átvezetőből több van, mint amennyit játékkal töltök, ezért eléggé nyilvánvaló, hogy a Blizzard erőteljesen elmozdult az Electronic Arts irányába. Mondjuk nem teljesen értem, mi a stratégia azon, hogy egy marék csapattal le kell bontsak 5 épületet, időre, és közben tökmindegy, mit csinálok a bázissal, mert a termelt unitjaim respawnolnak függetlenül attól, hogy én mit csinálok, a gépi ellenfél pedig szintén néhány előre kirakott unittal van jelen, a bázisuk lényegtelen. Sőt, amikor Kerrigan ott Harry Potter párbajt vív azzal a manussal, a játék még rám is szól, hogy minek támadtam meg az ellenfél bázisát. Eszem-faszom megáll. Ez nem stratégia, ez arcade lövöldözés, hülyegyerekeknek. Az online játékot nem méltatom, nem érdekel, ez nem MMO, szóval ha kirakják a terméket a polcra, akkor minőségi campaignt várnék, de hát az nincs.

Azt meg hagyjuk már, hogy mi a legkomolyabb RTS, akármelyik netes űrstratégia vagy civilizációépítős játék több és minőségibb stratégiai elemet vonultat fel, mint ez a szar.

Terror
Terror
2013. márc. 27. 9:50
#24

Ha egy játékot egyszer pörgetek végig, akkor az egy nem jó játék. Ez utóbbit konkrétan egyszer sem, nem ért annyit.

Tapir_606
Tapir_606
2013. márc. 27. 8:46
#23

ahhoz, hogy bronzba jusson, meg kell venni a játékot:D

már a WoL is röhejes volt állítólag, de azért végigpörgette ezt is

princeps
princeps
2013. márc. 27. 7:17
#22

Terror ezt már sokan megmondták neked: világod nincs a játékoz, bronzosként meg nem kéne fikáznod

Terror
Terror
2013. márc. 27. 0:15
#21

Már most gyengébben teljesít, mint az első Starcraft. A játékmenet a részemről kemény 0, ez nem stratégiai játék már, hanem egyszerű izometrikus akció-lövölde, ennél fogva a játékélmény is kb. a semmivel egyenlő. Húsz éve, játéktermi gépen, oké. Most nem az. Amint elül a hype, majd szépen leesik mindenkinek.

Tetpeti
Tetpeti
2013. márc. 26. 21:27
#20

Játékélmény 8? LOL 2013 egyik legjobb multis rtséröl beszélsz aminek hatalmas e-sport támogatottsága is van...Szavatosság 8?...legalább 10 évig fogják még ezt a játékot támogatni...

nightmare13
nightmare13
2013. márc. 26. 8:41
#19

Igazából mindegy, mert havi 34 ezer forintból (egyetemistaként) nem tudok sok dolgot megengedni magamnak, szórakozni nem járok (nem is hiányzik), most cipőre tartalékoltam (egy kis 5k-s kalenjire), majd ha elmúlik a fűtési szezon, akkor talán beszerzem, mert addig a távhő nagyon megdobja az albi díját.

Azért köszi, hogy szóltál, én még egy régebbi akcióra emlékeztem... Ez is mutatja, hogy már egy ideje el se indítottam a Dio 3-t :)

nightmare13
nightmare13
2013. márc. 25. 15:57
#18

25 euro volt? (Mintha Dio 3 indításakor az lett volna anno). Az most 7500. Ha 20, úgy már kicsit jobban bánom (5-6 ezret rászánnék, tekintve hogy két és fél éves, és nem multi miatt venném, ahhoz én túl lassú vagyok), hogy lemaradtam, de ebben a hónapban futócipőre költöttem. Bár ha ilyen marad az idő, lehet inkább játékra kellett volna :)

CyberPunk666
CyberPunk666
2013. márc. 25. 15:59

féláron volt, szal 20 euró

nightmare13
nightmare13
2013. márc. 25. 13:53
#17

Nekem sajnos még az WoL-lal se sikerült játszanom, nem volt még olyan árban, hogy meg tudnám engedni magamnak.

Valaki véletlen nem tud olcsón kulcsot? Nem vagyok híve már jó ideje a dobozos játékoknak...

CyberPunk666
CyberPunk666
2013. márc. 25. 14:07

Nem tudom mi neked a megfizethető, de legutóbb 6k volt a blizzard storeban a hots megjelenése miatt akcióban. Ennél olcsóbb nem nagyon lesz szerintem a közeljövőben.

Tapir_606
Tapir_606
2013. márc. 25. 11:39
#16

a multinak több szokott kelleni, én is így értettem, félreérthető volt, ahogy most olvasom:)

Stormrage
Stormrage
2013. márc. 24. 23:24
#15

szerintem fontos azert a story is, jobban bele tudom magam egy jatekba elni es jobban tudok vele azonosulni, ha nem hanyagoljak el, meg akkor is, ha a multi e-sporta notte ki magat az ido folyaman, es szerintem annyit kessen amig a multi es single is tisztessegesen elkeszul, egyik se menjen a masik rovasara! csakhogy, azert gondoljunk azokra is, akik nem sportszeruen jatszanak, es inkabb a kampany resz miatt veszik meg a jatekot.

Tapir_606
Tapir_606
2013. márc. 24. 22:47
#14

valóban a multi teszi szavatossá, de a single nem egy elhanyagolható elem

az viszont teljes mértékben igaz, hogy ez a játék annyit késsen, amennyi a multinak kell, nem a single-nek

Tapir_606
Tapir_606
2013. márc. 24. 22:19
#13

a "rövid kampány" alatt így is 10 órát értünk, csak tisztázzuk:)

amugy apró észrevétel: mennyivel kultúráltabban folyik most a chat, mint a WoL-nál

mi lesz itt, amikor kijön a tört verzió... :D

CyberPunk666
CyberPunk666
2013. márc. 24. 22:36

Igen 10 óra, ami ráadásul a mellék része a játéknak, mert ez elsősorban egy e-sport, egy multiplayer játék!

Zelbacsi
Zelbacsi
2013. márc. 24. 22:11
#12

Svindler szerintem azért volt vele ennyire szigorú, mert ha megnézed pl. hogy a Brood War mennyi pluszt adott a Starcrafthoz és ráadásul majdnem ugyanolyan hosszú kampányai voltak (SC: 30 pálya, BW: 27 pálya), és szintén kiegészítő volt, és mennyi idővel később is jött az alapjátékhoz? Fél évvel! Nem kettő és féllel. Na ahhoz képest ez egy kicsit azért sovány. Érzésem szerint az aránylag "kevés" pont az azért jár, mert: "most komolyan, ehhez két és fél év kellett?"

CyberPunk666
CyberPunk666
2013. márc. 24. 22:35

Ez egy e-sport, ezt pedig figyelembe kell venni. Itt nem lehet fél-egy évente belenyúlni a játékmenetbe. Ezt sajnos előre rosszul becsülte a blizz, szerencsére utólag viszont jól látta.

Amúgy a fejlesztési időben azt is érdemes megnézni, hogy szeptemberben kezdődött a béta fázis!!! Azért ezt nem sok játéknál teszik meg. Nagyon komolyan vették, és most (sok kivétellel ellentétben) az idő meg is hozta az eredményt.

Szerintem itt azon a ponton van gond, hogy aki nem komoly multiplayer játékként tekint erre, az a játéknak a mellék részét teszteli. Ugyanis ez egy multiplayer játék, aminek van kampány része, és nem fordítva, ez nagyon fontos! Ezt mindenképpen tudni kell hozzá.

BlackZodiac
BlackZodiac
2013. márc. 24. 21:21
#11

BiFS Gamma!!!! :D

Stormrage
Stormrage
2013. márc. 24. 20:24
#10

szomoru hir ha rovid a kampany :S

princeps
princeps
2013. márc. 24. 18:46
#9

Azért avval példálózni hogy mivel MLG-t nyert egy zerg így nem kell nerfelni a terran újításokat... az a zerg aki megnyerte a tornát egy félisten volt az elmúlt fél évben

/ 2
Vissza az oldal tetejére