A Viacom és a CBS bejelentette, hogy egy új Star Trek-film, és két új sorozat már biztosan fejlesztés alatt áll. Úgy tűnik tehát, hogy a franchise feltámadása folyamatban van azt követően, hogy 2017-ben sikeresen hozták vissza sorozatként a Star Trek: Beyond keretein belül, ami azért is impresszív, mert előtte 12 évig nem láthattunk Star Trek-sorozatot.

Ráadásul ugyebár a filmek visszatérése sem volt teljes sikertörténet. A J.J. Abrams által feltámasztott történet első része, valamint a második (Into Darkness) ugyan szépen tartoltak a pénztáraknál, azonban a harmadik rész, a Star Trek Beyond már közel sem teljesített jól. Ez aztán ahhoz vezetett, hogy a stúdió nem tudta bebiztosítani a szerződést Chris Hemsworth-szel és Chris Pine-nal, így az egész új filmes sorozat jövője kérdésessé vált.

Ezt követően kaptuk a híreket, hogy a Legion alkotója, Noah Hawley rendezheti és írhatja a következő filmes, amiről egy ideig azt lehetett sejteni, hogy a J.J. Abrams-féle sorozat folytatása lesz, majd arról jöttek hírek, hogy mégsem, azonban biztosat azóta sem hallhattunk.

Főleg, hogy eközben a tévésorozatok tekintetében nagyon kilőtt a franchise, hiszen nem csak a Discovery, hanem a Star Trek: Picard is nagyon jól teljesített, az utóbbihoz pedig már be is jelentettek egy mellékágat Star Trek: Section 31 címen. Ezen kívül két animációs sorozat is készül, az egyik a Star Trek: Lower Decks, a másiknak pedig egyelőre nincs címe, de a Nickelodeonon lesz majd látható.

Igazából ez az egész új sikersorozat onnantól kezdve válhatott valóra, hogy egyesült a Viacom és a CBS, így egy ernyő alá került a Star Trek sorozatos és filmes tulajdona. Az új vállalat vezérigazgatója, Bob Bakish pedig bejelentette, hogy az előbb felsoroltakon kívül még két további új sorozat készül, és már fejlesztés alatt áll az új film is, amit a Paramount fog elkészíteni.

De ezen túl is teljes letámadást indít a stúdió: ebben a hónapban jelent meg az első regény a Star Trek: Picard alapján, amit továbbiak fognak követni az egyéb sorozatok és filmek sztorijára építkezve, és a képregényes felhozatalt is masszívan elkezdik bővíteni.

Mindez megerősíti azt, amit egyébként Quentin Tarantino mondott néhány héttel ezelőtt. Ugyebár a neves rendező egy időben nagyon szeretett volna saját Star Trek-filmet készíteni, ez azonban nem jött össze. Azonban arról beszélt, hogy a stúdió nem fogja feladni, és tudomása szerint már készül az új anyag, azonban ehhez nem lesz semmi köze, azon kívül, hogy szívesen adna ötleteket, ha odáig jut a dolog.

Nos, mivel az új film (és a sorozatok) fejlesztését maga a vezérigazgató jelentette be (ráadásul a részvényeseknek), nagyon erősen gyanítható, hogy hamarosan odáig jut a dolog, hogy tényleg teljessé válik a Star Trek feltámadása.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2020. febr. 28. 11:18
#4

Ez a Picard Sci-fi-nek nem szar, de Star Trek-nek nem Star Trek. A Discovery inkább Star Trek, de annak meg a we stronk womyn nao férfigyűlölő ideológiája teremt papíron rettentően idiótán hangzó történéseket. Nem vagyok például hajlandó kánonként elfogadni, hogy egy senki nőszemély öngyilkos bombázós merénylettel zsarolva vette rá a klingon birodalmat a kapitulációra. Tilly, Philippa és Burnham karaktereiben összesen nincs annyi kivetnivaló, mint ezzel a klingon terroristával, meg azzal a token admirálissal, akinek azóta már a nevét is elfelejtettem, annyira jó karakter volt... nem kár érte. De még így is jobb Star Trek, mint a Star Trek: Picard. Miért van ennyi dráma? Hol a morális ambiguitás, dilemma? Miért van több sci-fi elem egy 20 perces indie projektben a DUST youtube csatornán, mint egyes Picard sorozatrészekben? Direkt nem olvastam eddig egyetlen kritikát sem, de még az IMDB pontszámot se néztem meg, nehogy egyet találjak érteni egy olyan mások által említett negatív aspektussal, amit eddig észre se vettem.

powerage
powerage
2020. febr. 26. 20:22
#3

" tényleg teljessé válik a Star Trek feltámadása"

Ami itt folyik, azt inkább hullagyalázásnak hívják, de ha te ezt élvezed, jó szórakozást...

Mycrobi
Mycrobi
2020. febr. 26. 11:03
#2

Remek! :)

Levy_Szh
Levy_Szh
2020. febr. 26. 8:14
#1

!!! EZ NEM FELTÁMADÁS !!!

Ez egy SZAR...

Azt reméltük hogy valami jó eredeti Startrek élmény lesz a Picard  ... de ez egy fooooos hóóót ellentéte az eredeti TNGnek és a többinek. Ugyan olyan szar mint a DISNÓVERI ...   Csilivili pikpak látvány

peti19870621
peti19870621
2020. febr. 27. 8:12

@Hoax99 Akkor írj sajátot. Minél hamarabb, mert arra mindenkép kíváncsi lennék, hogyan alkotsz eredetit, klasszikust, történelmet, időt, s helyet nem ismerve, ahol az készült, rendeltetett, s még inkább arra milyen mondandót, történetet beszél el s add át a közönségnek, élményekkel együtt, egy segg nulla hozzáállással rendelkező eszme osztó tanácsadóval.. Mert azon nyomban assziminálom magamat a kollektívába, ha az egyedi lesz..

Vissza az oldal tetejére