Sony UK: Megtelik a polc Vita játékokkal

A Sony UK menedzser igazgatója, Fergal Gara azt ígérte a brit játékosoknak, hogy még az idén megtölthetik a polcukat PS Vitás játékokkal.

Sony UK: Megtelik a polc Vita játékokkal

A Sony UK menedzser igazgatója, Fergal Gara azt ígérte a brit játékosoknak, hogy még az idén megtölthetik a polcukat PS Vitás játékokkal. Mindez egy interjúban hangzott el, melyben a vezető azt is elismerte, hogy a kézikonzol eddigi szoftverfelhozatala az utóbbi időben kissé karcsú volt.

Az MCV tett rá célzást, hogy üres a polc, amire Gara azt válaszolta: "Talán üres ha azt nézzük mit jelentettek be, de bízhatunk benne, hogy nem marad az!"

A játékgép eladásai nagyon pozitívan alakultak az Egyesült Királyságban karácsonykor (hiába festették az ördögöt a falra, hogy nem így lesz), így reménykedhetünk benne, hogy a több eladott hardver több szoftvert is jelent majd.

A PS3-as Move-ra megálmodott Wonderbook, ami nem mellesleg magyar nyelven is megjelent, a várt alatt teljesített eladásokban, de Gara azért azzal is meg volt elégedve. Az alacsony számok ebben az esetben arra is visszavezethetőek, hogy akinek nem volt Move-ja, vagy még PS3-ja se, annak az egész egyben borzasztóan drága volt már.

Visszatérve a PS Vitára, a mi véleményünk szerint életképes a konzol hosszabb távon is, mert hiába lesznek a telefonok erősebbek talán már 1 év múlva is, akkor sem lesznek játékgépek ilyen irányítási funkciókkal, rendszerrel, közösségi és cross-platform lehetőségekkel, nem beszélve a komolyabb, HC, illetve Vitára szabott játékokról.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward